Francia és magyar civilek cseréltek tapasztalatokat Debrecenben

Azért érkeztek Magyarországra, hogy megismerjék a helyi jó gyakorlatokat, a közösségeket és az intézményeket.
Lara Simon - hangkep.hu

Francia-magyar civil börze keretein belül ismerkedhettek meg egymással a Debrecenben működő és a nyugat-európai országból érkező civil szervezetek a Baross utca 16. szám alatt található Malterban február 19-én. Az eseményt, amelyen a Debreciner szerkesztősége is részt vett, az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) és az ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület szervezték.

Lara Simon - hangkep.hu

Három napot töltöttek a cívisvárosban

„A delegáció olyan szakemberekből állt, akik Franciaországban szociális területen dolgoznak, settlement típusú közösségi házakból érkeztek, illetve közösségi munkát végeznek” – tudtuk meg a rendezvénnyel kapcsolatban Molnár Ágnestől, az AKE alelnökétől, aki a Debreciner érdeklődésére azt is elmondta, hogy a franciák debreceni jó gyakorlatokat, a helyi közösségi munkát, a megyeszékhelyen működő intézményeket és szervezeteket szerették volna megismerni az itt eltöltött három nap folyamán. „A jelenlevő helyi szervezetek között volt kulturális, szociális segítségnyújtást, érzékenyítést, kompetenciafejlesztést végző. Az ő részükről pedig a már említett komplex szolgáltatásokat nyújtó szociális központok képviselői voltak itt több tartományból is” – foglalta össze Molnár Ágnes.

Lara Simon - hangkep.hu

A politika és a civil szervezetek viszonya is szóba került

A telt házas börzén résztvevő francia és magyar szervezetek röviddel a megnyitóbeszédeket követően máris elegyedni kezdtek egymással, az asztaloknál az egyesületek küldetésének megismerésén túl sokan a napi működéssel, forrásszerzéssel kapcsolatos tapasztalatokat is megosztottak egymással, de a Debreciner asztalánál a francia politika és a helyi civil szervezetek viszonyáról is kialakult egy igen izgalmas beszélgetés, természetesen némi magyarországi összevetéssel.

Lara Simon - hangkep.hu

Egy nagyobb program része volt a debreceni út

A francia delegáció látogatása Debrecen után Budapesten folytatódott. Giczey Péter szervezőt, az Életfa Egyesület elnökét (valamint a Debrecinert is kiadó Együtt Debrecenért Egyesület elnökét) a csapat teljes magyarországi programjával kapcsolatban is kérdeztük. Giczey tájékoztatása szerint egy kétéves Erasmus+ program révén valósulhatott meg az ötnapos út. A francia civil szakemberekről és önkéntesekről elmondta, hogy finn, belga, olasz, dán és magyar közösségi munkamódszereket, valamint az ezen országokban dolgozó szervezetek működését tanulmányozzák. „Debrecenben az AKE, a Láthatatlan Iskola, a Debrecen Bike Maffia, a Főnix Fixed Gears, a MűvészTér Egyesület, az Ifjúsági Ház, a Rocksuli és az ÉLETFA munkájával, valamint a város református hagyományaival ismerkedtek meg” – tudtuk meg Giczey Pétertől.

A debreceni találkozón készült fotókat köszönjük Lara Simonnak (hangkep.hu)

Lara Simon - hangkep.hu
Lara Simon - hangkep.hu
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.