VÁROSŐR

Vandálok városa

Napról napra vagyunk tanúi egy-egy, ha nem is műemléki védettségű, de városképi jelentőségű épület elpusztításának. Mint például most az „ős” Péterfián vagy Kossuth utcán.

Ezúttal nem azokról a többnyire fiatal, alacsony IQ-jú vagy részeg városlakókról van szó, akik ráérő idejükben padokat és telefonfülkéket szoktak szétverni, facsemetéket derékban kettétörni. Ezeknek a vandáloknak diplomájuk van a pusztításhoz, és más vandálok rendesen meg is fizetik őket.

Sajnos nincsenek fényképeink arról, hogy a Római birodalom bukása után a beözönlő barbár népek mit műveltek a rómaiak nagyszerű kézépületeivel és patríciusvilláival. De feltételezhetjük, hogy nem bontották le azonnal őket, hogy sárkunyhókat húzzanak fel helyettük. Ennél nyilván sokkal intelligensebbek voltak, még nomádokként is.

A szóban forgó vandálokról sajnos nem mindig lehet ugyanezt mondani. Építészeik bármit lebontatnak, amivel megbízzák őket. Ha mégis lenne olyan, aki nemet mondana, azonnal lehet másikat találni helyette, aki a százéves, talán lelakott, de felújítható cívisporták, nagypolgári villák helyére kész unalmas, fantáziátlan egyen-házakat tervezni, az éppen trendi minták szolgai utánzásával. Napról napra vagyunk tanúi egy-egy, ha nem is műemléki védettségű, de városképi jelentőségű épület elpusztításának. Mint például most az „ős” Péterfián vagy Kossuth utcán. De a műemlék vagy műemléki jelleg sem akadály, országosan bevált trükk, hogy csak le kell bontani a tetőt, hadd essen be az eső, hó pár évig, hogy aztán a „szakértő” megállapíthassa, hogy az épület bizony nem megmenthető. És hogy mi épül helyettük? A közelmúltban a város főépítésze hallgatóság előtt mondta a „Párizsi udvar” nevű épülettömb új szárnyáról, hogy építészetileg rosszabb, mint a házgyári épületek!

NT

Természetesen, ha soha, egyetlen házat nem bontottak volna le, még mindig nádtetős vályogházakat látnánk, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ami helyettük épült, sokszor igényes, időtálló épület lett. Ha nem az, akkor úgyis magától elpusztult az idők folyamán, vagy újjáépítették. Amit ma látunk – építész ismerőseim szerint is – igénytelen épületek, sokszor hitvány anyagokból, elnagyolt munkával, nagy haszonnal – amit minőségi reklamációk, perek sora bizonyíthat. És nincs hatóság, ami a pusztítást megállíthatná (vagy meg akarná állítani).

Most egy olyan családi ház pusztulásának lehetünk tanút a Komlóssy – Andaházi utcák sarkán, amelyet gyerekkoromtól fogva ismertem, tornácának finom művű, fűrészelt fa díszítése akár múzeumba is kerülhetett volna. Az ideális megoldás nyilván az lenne, ha az új épületbe bele tudnák komponálni valahogy a megmentett elemeket. De talán még van erre is lehetőség, és az asztalos remeklés nem tűzifaként fogja végezni!

Hála a Google-nek, találtam róla egy, a felújítása után készült képet, egyet még jobban felújítva – és látjuk a mostani állapotát is. Nem tudni, milyen lesz a helyére épülő ház, csak remélni lehet, hogy nívós, esztétikus épület lesz. Az viszont biztos, hogy Debrecen múltjának egy darabja ismét elpusztult.

De sebaj, kedves vandálok, építészek és tulajdonosok, van még vagy pár száz, hasonlóan patinás épületünk, lesz még mit ledózeroltatniuk.

Kövesi Péter írásai itt olvashatók: VÁROSŐR

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.