REGGELI FELES

Életképek a hómofiszból Luluval

Sokunk otthonról dolgozik néhány hete, mindnyájan másképp éljük meg ezt az időszakot.

1. nap: mintha a Holdról próbálna elérni mindenki mindenkit… A Skype-meeting első fél órája azzal telik, hogy: itt vagy? ja, látlak! nem hallak! rossz a mikrofon? reagálj már! ja, problémája van a mikrofonnal…

Nyikos Mónika

5. nap: minden működik, mindenki itt van, talán többen is, mint általában. A kamera beállításai is izgalmas dolgokat tartogathatnak, néhol egy-egy gyermeki láb himbálózik játékosan a háttérben, míg máshol kisállatok igyekszenek izgalmasabbá tenni az otthoni munkavégzést. Lulunak például szokása a megbeszéléseken ölbe ugrani, és simogatást kérni, amíg kérlel, mikrofon le, ölbe veszem, mikrofon vissza, kamera feljebb állít, és Lulu itt is van meg nem is – mindenki boldog.

Nyikos Mónika

8. nap: majdnem elkéstem, 10 perccel munkakezdés előtt keltem, a telefon pityegett, hogy mi van x ügyféllel? Nem tudom, nem vagyok az irodában, mondom viccelődve. Be fogsz érni időre? – kérdi a vezetőm, persze – mondom bizakodva, de a kávét már nem lesz időm lefőzni. Hipp-hopp ott termek a székemben, „az irodámban”, a gép előtt, a pizsamámra szemérmesen pulcsit húzok, mégiscsak munkába megyek, vagy mi…

Nyikos Mónika

12. nap: most az ebédidőben van bejelentkezés, ilyenkor hosszabb megbeszélést tartunk, tapasztalatok, kérdések, oktatás – mindennek időtartama egy óra. Napról napra egy-egy kolléga webkamerája rejtélyesen és ideiglenesen nem mutatja gazdáját ebben az időszakban, jelzi is, hogy most valami baj van a nettel. Közben másik felületen épp vele beszélek, mikor-lesz-már-vége stílusban, meséli, hogy nem fejezte be az ebédjét, de anélkül is hall mindent, ha nem látjuk, hogy mit eszik. A türelmetlenebb láncdohányos pedig kiugrik egy-egy cigire néha, hopp megint az a fránya kamera…

Nyikos Mónika

16. nap: fura érzés, hogy két méterrel odébb van a munkahelyem az ágyamtól, napközben néha páromat is elcsípik, én is őt, hogy ne itt szaladgáljon alulöltözve… Igyekszik elkerülni, nekem meg hopp elromlik a kamerám. Jó érzés itthonról dolgozni. Valahogy mégis más, azzal érzéssel kelsz fel, hogy a gép ott áll várva téged, munkára készen. Mindig. Ott tartok, hogy le kell vennem a gépet erről az asztalról, át kell ülnöm egy másik székre, ha szabadidős tevékenységre használom a gépemet. Mert más. Az ott az én irodám. Mindig. Este fél 8-kor telefon: mi van x vendéggel? Nem tudom, nem vagyok az irodában – mondom kissé sértetten. Ja, vagyishogy, igen, várj, megnézem.

Itt olvasható a többi REGGELI FELES – a Debreciner ébresztőrovata.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.