OTTHONVÁGY

Jövőkép

Nem időztem soká, pedig lett volna miről beszélnünk, elmondhattad volna például, hogy mikor áll helyre a világ, helyreáll-e egyáltalán.
Berán Dániel

Vendégségben jártam nálad, előre megbeszéltük, hogy találkozunk, tudtam, úgy szereted, ha a találkozásra fel lehet készülni. Én is készültem, felvettem a legszebb ruhámat, hajamat összefogtam, a gyöngyös fülbevalót választottam, és magamra öltöttem a kedvenc parfümöm.

A kapuhoz érve nem csöngettem azonnal, még megfigyeltem, milyen házban élsz, hogyan tartod rendben a kerted, metszed a fákat. Csodálkoztam a látottakon, mert be kell vallanom, nem hittem egészen, hogy képes leszel erre, hogy mégiscsak hallottad, és megértetted a szülők és nagyszülők tanácsait. Végül megnyomtam a csengőt, de a hangját nem hallottam, ami nagyon zavart, mert így fogalmam sem volt, hogy azért nem jössz sietve, mert mégsem akarsz látni, vagy csak lemerült az elem ebben a szemlátomást régi készülékben.

Aztán kisvártatva megjelentél, s látványodban nem volt semmi meglepő, épp ilyennek képzeltelek. Úgy hiszem, te is a legszebb ruhádat vetted fel a találkozóra, és mintha ugyanazt az illatot éreztem volna rajtad is, de valahogy hozzád már sokkal jobban illett. Hiúságomtól vezérelve rögtön a ráncokat kerestem az arcodon, de csak óvatosan, nehogy észrevedd, s ne hidd, hogy ez a legfontosabb: hogy az idő árulkodó nyomait kutassam. Nem volt sok belőlük, ami valahogy mégiscsak megnyugvással töltött el, s reménykedtem, hogy ez nemcsak a genetikának, hanem a békés, boldog éveknek köszönhető.

Nem hívtál be rögtön, több időt töltöttünk a kertben, mint a házban, de nem bántam, valahogy nem is számítottam másra. Szép idő volt, s hosszasan ecsetelted, melyik fát hoztad az otthoni kertből, melyiknek lesz idén termése, s hogy már előre összeírtad a legjobb lekvárrecepteket, pedig még semmi sem érik. Kisvártatva csak megkérdezted, szeretnék-e körülnézni odabent, én meg mentem rögvest, pedig láttam, reménykedtél, hogy nemmel felelek.

Nem olyan volt, amilyenre számítottam, látszott, hogy korántsem a katalógus legdrágább bútordarabjaiból válogattad össze a garnitúrákat, mégis valahogy mindennek megvolt a maga helye. Kávéval kínáltál, de meg kell, hogy mondjam, az ízlésed e téren nem lett kifinomultabb, csak a szokásos, vizes kutyulóst ittuk a megfakult, macskás bögrékből. Mikor megláttam a számomra még ismeretlen, jelentéktelennek tűnő apróságokat a polcon, s elhallgattam, milyen szeretettel mesélsz a hozzájuk fűződő emlékekről, boldogság és megnyugvás töltötte el a szívemet: van, ami sosem változik.

Furcsálltam, hogy a ház csöndes, de sejtettem, szándékosan rendezted így: előre eldöntötted, hogy a jövőm bizonyos részleteibe nem avatsz be, mert nem szerencsés mindent előre tudni. Nem időztem soká, pedig lett volna miről beszélnünk, elmondhattad volna például, hogy mikor áll helyre a világ, helyreáll-e egyáltalán. De úgy láttam, jól vagy, megtaláltad a helyed, s ez megnyugtatott, és bár ez csak egy szürreális álom volt csupán, reményt adott a folytatáshoz…

(folytatása következik)

Juhász Henrietta tárcasorozata, az OTTHONVÁGY itt olvasható.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.