MÁSIK FŐVÁROS

Éljen április 15.!

Április 15. nevezetes dátum a magyarság történetében. Legalábbis azon - egykor szerencsésnek tartott - állampolgárok életében, akik távfűtött lakásban élnek. Jellemzően panelházak lakói ők Debrecenben is.
Koppányi Szabolcs

Mint ahogyan magam úgyszintén. Ezért (bőven) vannak személyes emlékeim arról, hogy miként „ünnepeltük” egykor a (táv)fűtési szezon (téli időjárás) végét, s „köszöntöttük” a tavaszt. Leginkább az egy napirendi pontos lakógyűléssel, de minimum házbéli aláírásgyűjtéssel. Tudniillik arról, hogy kérje-e a lakóközösség a pótfűtést a szolgáltatótól. Természetesen azokban az években, amikor az aktuális időjárás úgy döntött, hogy a megadott dátumra mégsem melegíti fel otthonos hőmérsékletűre a lakásokat. Azokat semmiképpen, amelyek tájolását az épület építésekor meglehetősen nagyvonalúan kezelték. Pontosabban, éppen ellenkezőleg, szűkmarkúan. Hisz minden lakótelepen bőven akadnak olyan utcányi házsorok, épületek, amelyek lakásaiba legfeljebb kora reggel és egy-két délelőtti órában süt be úgy-ahogy a nap. Ezen kívül sötét árnyékba borulnak az erkélyei, de még inkább szobái. Míg az építmény a vele átellenes oldalán lévőket úgy kapja hosszú órákig telibe a nyári kánikula, de talán már a májusi napsütés is, hogy lakói aligha tudnának (valamilyen) hűtés nélkül meglenni otthonukban.

El lehetne töprengeni azon, hogy az akkori, inkább képzelt, mint valódi, de mindenképpen pillanatnyi előnyök okán, megérte-e ilyen „lakóbarátságtalanul”, s nem mellesleg nagyon energiapazarló módon építkezni. Még lényegesebb azonban, ahogy tapasztalom, hogy ez a szemlélet azóta sem sokat változott Debrecenben sem. Egyrészt, ha valamelyik érdekcsoport vagy potens hatalmasság kinéz magának egy olyan területet, amelyre építkezni akar, akkor azt előbb-utóbb el is éri. Másrészt, arról viszont nem lehetünk meggyőződve, hogy amennyiben új épületeket húznak fel, nem követik-e el a régi hibákat. Igaz, a belvárosban, s körötte ma már nehéz lenne az utcavonalat figyelmen kívül hagyva, mondjuk „oldalvájsz” egy-egy épületet felhúzni. De ezen belül azért, gondolom, számos tervezési lehetőség, megoldás létezik arra, hogy a természetes napfényt vagy árnyékolást, vagyis a legolcsóbb fűtést, hűtést optimálisabb módon használják ki. Több esetben ez azonban már csupán kihagyott lehetőség.

Koppányi Szabolcs

Mint ahogyan a lakótelepek szintén azzá váltak ilyen szempontból. Hisz, ha már a jelenlegi területükre építették őket, elsöpörve a korábbi, jobbára kifogástalan családi házakat, legalább az (akkor) új épületeket, épületsorokat a mára elmúlt jövőre gondolva tájolhatták volna. Akkor talán nem azzal teltek volna évtizedek, hogy a lakók valamelyik csoportja, attól függően merre „nézették” lakásukat, az év nem rövid szakaszában mindenképpen rosszul járt. Egyik részének fűtésre kellett többet költenie, a másiknak a hűtésre. S mindkét csoport nagyságrenddel kevesebb energiát fogyasztott volna, ha csak pár tíz fokkal, a napsütés fényéhez jobban igazodva, a maihoz képest kissé „elforgatva” építik fel a házakat. Nem elhanyagolhatóan, sok-sok fokkal otthonosabban érezhette volna magát minden tulaj vagy bérlő. Többletköltség nélkül, otthonában.

Nos, ezek alapján nem csoda, hogy mi, lakók általában sosem tudtunk házon belül megegyezni, amikor fűtés leállításáról vagy folytatásáról kellett volna április idusán döntenünk. S nem csupán - az egyébként nem túl sok - többletköltség miatt. De míg egyik oldal ekkor még fázott a télen áthűlt falak közt, a másik részt addigra már több napja, esetleg hete melengette a húsz fok feletti kora délutáni hőmérsékleteket eredményező napsütés. A lakásában is.

Koppányi Szabolcs

Azóta szerencsére sikerült egyfajta automatizmust beépíteni, amely a tényleges külső hőmérséklethez igazodik. Bár messze nem mindegy, hogy az épület(ek) melyik oldala számít. Sőt az érintett lakásnak ez számít igazán. Hisz ez határozza meg, mennyi naturális hőt kap kintről. Nem pl. a hivatalosan mért városi hőmérséklet. Akárhogy is, ha az idő még vagy újra hűvöskés ilyentájt, akkor akár minimális mértékben, de esténként langyosodnak nálunk (is) a radiátorok. Amelyeket azóta szabályozhatóvá tettek lakásokon belül. Bár nem biztos, hogy e látszólagos megtakarítási lehetőség valóban olcsóbbá tette a fűtést minden távfűtött számára. Hisz a rossz fekvésű lakásokban nyilván ilyenkor ugyanúgy változatlanul többet kell fűteni. De legalább megvan az az illúziónk, amikor a radiátor szelepéhez nyúlunk, hogy magunk alakítjuk e tekintetben sorsunkat. Földhözragadtabban szólva azt, hogy szezonvégi összesítéskor mennyit fizetünk.

Ám azt hiszem, manapság a radiátor szabályozógombjában testet öltött döntési szabadságunkat ugyancsak meg kell becsülnünk. Még akkor is, akár kicsit belegondolva, amikor rájövünk, hogy legfeljebb a felszínt karcoló illúzió az „öntörvényűségünk”. Hisz legfeljebb néhány fillérünk sorsáról dönthetünk magunk. A nagy ügyek esetében változatlanul csak a később érezzük meg a bőrünkön, hogy valaki megint jól befűtött nekünk...

T. Szűcs József jegyzetsorozata itt olvasható: MÁSIK FŐVÁROS.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.