A nap száma: 19 ma is

Egy hete nem változik a koronavírusban megfertőzöttek száma Hajdú-Biharban, miközben országosan egyre nő.

Április elsején, amikor a kormány először hozta nyilvánosságra a megyékre bontott adatokat, Hajdú-Biharban 8 koronavírussal fertőzött személyt jeleztek, országosan ez a szám 492 volt. A ma kiadott hivatalos közlés szerint Hajdú-Biharban 19 igazolt fertőzött van (volt), míg az ország egészében 1984-en .

Tehát míg a mögöttünk lévő bő két hétben 2,4-szeresére nőtt a hajdú-bihari esetszám, addig Magyarországon 4-szeresére.

Koronavírus - 2020. április 20.

A hivatalos adatok szerint Hajdú-Biharban egy hete nincs változás: április 14. óta folyamatosan 19 fertőzöttről számolnak be, vagyis ez az igen alacsonynak mondható szám nem növekszik jó ideje.

Mi lehet ennek az oka? Miért torpant meg alacsony szinten a fertőzöttség ebben a népes megyében, ahol az ország második legnagyobb városa is található, számos az itt élő külföldi (üzletember, diák), Debrecen közlekedési csomópont nemzetközi repülőtérrel (igaz, ez nem működik egy ideje), a megye pedig Romániával határos?

Egyetlen fogódzó lehetne Papp László debreceni polgármester nyilatkozata, amiben arról beszélt, hogy „Debrecen fegyelmezett, konzervatív város, ahol az emberek teljes mértékben betartják a kijárási korlátozást, az utcák szinte teljesen kiürültek”. De ez sem fogódzó, mivel az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Papp még a nyilatkozatának a megjelenési napján mozgási korlátozásokat rendelt el a városban és fokozott rendőri és közterület-felügyelői jelenlétet helyezett kilátásba, hogy a debreceniek csoportosulásait megakadályozzák.

A közösségi hálón megnyilvánuló helyiek többnyire pártszimpátia alapján kommentelik a nem változó 19-et: a kormánypárti lakosság Papp polgármestert ismételgeti („Debrecen fegyelmezett, konzervatív város”, illetve a fideszes irányítású megye „jól teljesít”), a kormánnyal elégedetlenek pedig egyszerűen nem hiszik el a hivatalosan közölt számokat, a Hajdú-Biharban egy hete nem változó 19-et sem.

Koronavírus - 2020. április 14.
Koronavírus - 2020. április 15.
Koronavírus - 2020. április 16.
Koronavírus - 2020. április 17.
Koronavírus - 2020. április 18.
Koronavírus - 2020. április 19.
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.