OTTHONVÁGY

Határvonalon

Mint mikor a hideg szobából kilépve arcul csap a fülledt meleg, amiből már jól tudod, vihar készülődik, valahogy így: félig felkészülve, félig készületlen ért a visszatérés.

Május 6-án, közel ötven nap után lépett ki újra a barna-kék sportcipő. A fák már zöldelltek és szinte nyári meleg volt. Már-már úgy tűnt, a cipő hónapjai le is csengtek, s egynapnyi séta után az előszobafal előtti szőnyegről be is költözhet a szekrénybe az őszt várva. A lépések benne nem lettek bizonytalanabbak, inkább csak a biztonságosabb szegleteket keresték. Bejáratott lábbeli már ez, nem nyom, nem tör, elfér benne a lúdtalpbetét is kényelmesen.

Berán Dániel

Elképzelésem, hogy ezen a korábban még ismeretlen dátumon más világ fogad majd odakint, hamar szertefoszlott. Nem volt a pillanatnak varázsa. Az a különös és érthetetlen érzés fogott el, hogy szinte onnan folytatódott az élet, ahol abbahagytuk. Persze, tudtam, hogy ez csak a látszat. Ebben a meghasonlott pillanatban még azt sem tudtam eldönteni, ennek most örülnöm kellene, vagy inkább aggódjak, nem korai-e a lelkesedés.

Az óvatosság útján indultam el, és apránként tapogatom ki a határokat. Nem tettem le azonnal a fakanalat és rohantam étterembe, s bármennyire is szeretnék, nem indultam rögtön édesanyámhoz. Annál inkább feltámadtak viszont a lelkemben az addig tompított vágyak, hogy végre elmozduljon életem a céljaim felé. Napról napra, újra és újra az ingatlanos oldalakat bújom, megint a csodát várva, pedig sejtem, hogy nem lesz fent semmi újdonság az előző naphoz képest, és ha lesz is, akkor még mindig az anyagi kereteinken túl. Nem érzem igazán azt a várt lendületet sem az ingatlanpiacon, amit jósoltak, bár jóllehet, csak türelmetlen vagyok már tovább várni.

Hát ezt teszi az emberrel, ha újra felveszi a cipőt, és kilép a világba. Mennyivel könnyebb tudomást sem venni a vágyakról, egyszerűen csak élni. Mégis, innen újra elképzelhetetlennek tűnik, hogy egészen mást gondoljak az életről, mást tartsak fontosnak, mást érezzek küldetésnek. Ekképp jöttem rá, hogy végtelenül naiv elképzelés volt a világtól várni, hogy változzon. A változás alapjai, bármekkora közhely is, mi magunk vagyunk. És mint a lelkemben újra kavargó vágyak is mutatják: a változást a világot fenekestül felfordító történések sem indítják el egykönnyen.

Hiszem, hogy minden napnak van tanulsága. Minden, ami várat magára, türelemre int. Arra biztat minket, hogy ne ugorjunk fejjel a falnak, ha tudjuk előre, hogy a fal lesz az erősebb. Úgy képzelem, ez most egy újabb átmeneti időszak, és csak reménykedem, hogy most már valami jobb felé haladunk.

(folytatása következik)

Juhász Henrietta tárcasorozata, az OTTHONVÁGY itt olvasható.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.