800

„Cigánybűnözés”

Nincs parancs, káosz van, biztosíts, ne gondolkozz, csapaterőben vagy! Na, ez a gáz! - Miniszterelnök úr! Nem érzi magát felelősnek?
Facebook

Mottó: Nincs cigány meg magyar. Ember van, meg gazember. (Mága Zoltán)

Emlékeznek még arra, amikor a szegregátumban élők viselkedésmintáit elemezgettem? Nem, ugye? Gondoltam. „Csak” cigányokról esett szó, botrány nélkül, tárgyilagosan. Megértem.

Már úgy szeretnék egy szép történettel jelentkezni – pláne, hogy ez az ötvenedik jegyzetem itt –, de esélyem sincs rá. Egyszerűen Magyarországon mindig történik valami hányingerkeltő.

Tessék mondani! Elgondolkoztak már azon, hogy önök a nép? Vagy inkább azon, hogy a többség és a kisebbség, amelyik egy területen, egy országban él, és tagjai az állam polgárainak számítanak, az a nép?

A nemzet fogalmába most ne menjünk bele, mert ki tudja már, hogy ki kit nemzett több mint 1000 év alatt, amikor ez az ország szinte mindig valamely nagyobb erő megszállása alatt volt.

Hű, de nehezen indítok. Próbálok tárgyilagos maradni.

Hát persze, hogy a budapesti Deák téren elkövetett kettős emberölés körüli szélsőséges feszültségkeltés miatt vagyok kiakadva. Higgyék el, hogy nagyon sajnálom azt a két fiatal életet! Higgyék el, hogy akiben van egy kis emberség, fel tudja fogni, micsoda tragédia ez a hozzátartozóknak! A cigány érző lelkű ember...

Épphogy enyhül a karantén-szabályozás, már jönnek is a gyűlölködő IQ fiúk, akik ugyan lukra futottak (merthogy az elkövető inkább magyar származású, mint cigány, egy echte erdélyi csángó apukával), de egy jó kis cigányozáshoz ki nem hagyták volna az alkalmat!

Az is lehet, hogy már előre felvették érte a gázsit, és nem volt visszaút, hiába tévedtek az alanyban. Lehet.

De mi lehetett a politikai parancs?

A cigánybűnözést kiabálók menjenek az Országos Roma Önkormányzat elé. Ott ordítsák, hogy „igenis van cigánybűnözés”. Ordítsanak a falon lévő emléktáblák közvetlen közelében, mintha azok nem is lennének, gyalázzák meg az ORÖ székházat, ami ha „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”. A miénk: a cigány származású magyar állampolgároké, akik 8-900 éve élnek együtt a Levédiából és még ki tudja, honnan érkezettekkel...

Agyrém! Országgyűlési képviselők által gerjesztett durva provokáció, ami a parlamentben is elhangzik, és szó nélkül maradt...

Mit érzek? Dühöt? Fájdalmat? Félelmet? Hát, inkább dühöt!

Mások is. Joggal. Megint porondon vagyunk. A fiatalabb roma generáció nem politizál, ahogy a szélsőségesek, úgy ők is megszokták, hogy a sérelmet azonnal meg kell torolni!

Mi lett volna, ha azonnal megtorolták volna, és elzavarják ezeket az IQ bajnokokat a Nyugatiig? Akkor is széttárt karokkal álltak volna a rendőrök, úgy, mint amikor füst és fényeffektusokkal tűzdelten ordította egy csürhe a cigányellenes mondatokat? Igen?

Facebook

Elmagyarázom másképp.

Ha Debrecen egyik utcáján három, jelképet is viselő fiatal férfi menetelés közben fennhangon ordítja, hogy „igenis van cigánybűnözés”, az természetes lenne, vagy csoportosan elkövetett garázdaság?

Szabad megfélemlítő módon ordítozni az utcán, vagy sem? Ha nem szabad, akkor egy embercsordának miért szabad, amikor is a cselekményük mindkét esetben alkalmas arra, hogy másokban félelmet és megbotránkozást keltsenek?

A Deák téren a sok emberi lény ordítozása, görögtüzei, füstbombái nem voltak alkalmasok arra, hogy másokban félelmet és megbotránkozást keltsenek, ugye? (A törvény szerint nem is kell, hogy valaki féljen vagy megbotránkozzon, elég, ha a cselekmény „alkalmas arra”.)

És nem oszlatták fel a tömeget. Jobb helyeken Terdik Tamás budapesti rendőr-főkapitány repülne!

Méghogy „Budapest belvárosának megjelölt helyszínein a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozdulás nem történt”!

Kit néztek hülyének, öcskösöm? Ki népei vagytok? Az a 34 ember, akiket feljelentettek a rendőrök, hol voltak? Tudom, tesóm! Mindenki egyénileg egészségügyi sétált a Dohány utca és a Deák tér között, csak csípte a szemét a füst, meg azt hitte, hogy focimeccsen van, ezért félrebeszélt, és mi álmunkban láttunk tömegeket az utcán cigányozni és petárdázni, mint a háborodás! Senki nem ijedt meg semmitől, Pesten ez természetes... Fényes nappal, hétköznap az egyik legforgalmasabb csomópontban! Na, menjetek ti...

Úgy is fel lehet ezt fogni, hogy a Fidesz irányítja a rendőrséget is, ennyi az egész, és egy odaültetett főkapitányt nyugodtan fel lehet áldozni! Mi az nekik, hogy Budapest első rendőrével hülyeségeket mondassanak ki! Már akivel lehet, a jelenlegivel pedig lehet! – szerintem.

Facebook

Május 28-ki gondolataim:
Még egészségügyi válsághelyzet van. Ők gyülekezhetnek? A rendőrség azt mondja, hogy nem. Lezárja 28-án a Dohány utca egy részét, és este hatkor megtiltja, hogy bárki is a ORÖ székház előtt ténferegjen össznépi gyűlölettel az ajkán! 1:0 ide. Piros pont a rendőrségnek! De aztán a Jobbikból kirúgott-kilépett radikális (mondhatnám, hogy náci, de csak azért se) vezérek átviszik a népet a Deák térre, és ott élő közvetítésekben szidalmazzák a népemet. A rendőrök pedig ott kullognak mellettük! Mintha csak hallanám: nincs parancs, káosz van, biztosíts, ne gondolkozz, csapaterőben vagy! Na, ez a gáz! Egy hivatalosan be nem jelentett, a maga nemében a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó „rendezvényt”, ahol rendbontás is történik, kussban, egy-egy fickóval intézkedve, szegény rendőreink kénytelenek eltűrni. Nem láthatták a fától az erdőt. A politika gúzsba kötötte őket!

Felmerül a politikai provokáció ténye? Nagyon is! No, akkor kérdezzük meg a miniszterelnök urat!

Orbán Viktorhoz, Magyarország első számú vezetőjéhez! (Hogy ki a köztársasági elnök, most nem számít, Tudjukki.)

Miniszterelnök úr!

Nem furcsa, hogy éppen azon a napon, amikor a kijárási korlátozás újabb enyhítéseként már szabadtéri rendezvény is tartható, megemlékezés címén, nappal, egy nagy tömegnyi ordítozós, dühös ember „megvilágítja” nekünk a Deák teret, és ön nem szól semmit? Hát így kell gyertyát gyújtani, így kell védőtávolságot tartani, így kell megemlékezni? Igen?

Nem gondolja, hogy ezek után bármely, a kijárási korlátozással kapcsolatos szabályt sértő személy hivatkozhat arra, hogy a radikális szélsőség tagjait se büntette meg senki? Tessék mondani! Jól értelmezem, hogy egy elég nagy tömegű rasszista csoportot az utcára enged az állam garázdálkodni, uszítani egy népcsoport ellen, de ötödmagammal nem találkozhatok zárt térben a barátaimmal, sőt az udvaron se, mert megesz a mumusvírus? Hogy van ez? A koronavírus tud differenciálni helyszín és időpont szerint?

Tudnám értékelni, ha szokásos rádióbeszédében állást foglalna, milyen viszonyban van Toroczkai Lászlóval és a hozzá tartozó kiugrott, kirúgott, de parlamenti mandátumát függetlenként megtartott országgyűlési képviselőkkel?

Csak azért kérdezem, mert valaki igen engedékeny az irányukban! Nem az első eset ebben az évben! Porszem lehet a gépezetben! Tessék mondani! Pintér Sándor hol marad el a „két hét alatt rendet teszünk” mondatával, vagy hol van az a tockos és a saller, miniszterelnök úr, amelyik helyrehozza a sok agymosást? Csak a cigányoknak adják, verbálisan, havonta?

Miniszterelnök úr!

Nem érzi magát felelősnek?

Nem gondolja azt, hogy a gyöngyöspatai állami megszégyenülés után sokan hiszik azt: maga direkt elfordult a fenti ügyben a cigányoktól, élvezte a műsort, sőt ön fizeti Toroczkai akcióit? Miért nem vette kézbe az ügyet? Miért nem vetette latba a tekintélyét úgy, ahogy szokta, csak úgy spontán, vezérként?!

Miniszterelnök úr!
– Most önök cigányellenesek, vagy sem? A Fidesz most cigányellenes, vagy sem?
– Európai értékrendet vallanak még, vagy sem?
– Kihez akarnak már megint tartozni?

Az épelméjű emberekhez szólok: olyan ez, mintha a tolókocsiba rokkant embernek azt kiabálnák, hogy álljon fel, de közben pedig a mellén ugrálnak, és onnan kiabálnak!

Végezetül: az az ország, ahol az emberek gyűlölködnek, az az ország, ahol egy népcsoportot így megbélyegeznek – miközben erővel a padlón tartják –, soha nem lehet sikeres! Soha! Ott mindig terem hárommillió nincstelen! Amíg a gyűlöletnek maga a kormány enged teret, addig a társadalom haldoklik!

Facebook

Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800 .

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.