A magyarok eljövendő sikerévszázadáról, Debrecen meghatározó szerepéről beszélt a trianoni megemlékezésen Papp László

A polgármester a szónoklatában a magyar baloldal nemzetárulásáról vélekedett Trianon századik évfordulóján, szerinte az ellenzékiek a magyar nemzet ellenségeivel szövetkeznek, miközben - a Fidesz-KDNP kormányoknak hála - a magyarok ma már magabiztosak és sikeresek. Egyetlen ellenzéki párt sem vett részt a Magyar fájdalom szobránál tartott debreceni önkormányzati rendezvényen.
Galéria: „Emlékezzünk Trianonra!” - Debrecen, 2020. június 4. (a képre kattintva megnyílik a galéria)
Koppányi Szabolcs

Nem sokkal egy rövid, de annál erőteljesebb záport követően kezdődött el a debreceni Bem téren az önkormányzat hivatalos, Trianon századik évfordulója alkalmából tartott megemlékezése. Részben bizonyára a szeszélyes időjárás számlájára írható, hogy a rendezvény a kerek évforduló ellenére kevesebb érdeklődőt vonzott, mint a hasonló 2019-es program. Maszkos embereket csak elvétve lehetett látni a sokaságban, a járványveszély mindössze annyiban mutatkozott meg, hogy a különböző irányokból érkező vendégeket rendőrök irányították a kijelölt helyekre, hogy véletlenül se tudjanak keveredni a kitüntetett helyet elfoglaló helyi politikai elittel, akik között a város vezetése mellett ott volt Kósa Lajos (Fidesz) korábbi polgármester, országgyűlési képviselő is.

Koppányi Szabolcs

A rendezvény zászlófelvonással kezdődött. A katonai zenekar unortodox módon a Himnusz után rögtön a Szózatot is eljátszotta, majd a megemlékezők átvonultak a Magyar fájdalom szobrához. 2019-hez hasonlóan ismét a szélsőjobboldali kánonba tartozó Padányi Viktor szövegének felolvasása előzte meg Papp László (Fidesz) polgármester beszédét.

Károlyi Mihályok vannak a baloldalon, ez mégis a magyarok évszázada lesz

Papp szerint a trianoni békediktátummal a nagyhatalmak célja az volt, hogy a magyar nemzetet térdre kényszerítsék. A polgármester szerint Trianon hazugságra épült, nem a béke, hanem a békétlenség jelképe, Európa hálátlanságát mutatja – hogy miért kellett volna hálásnak lennie Európának, azt a polgármester nem részletezte. Papp kiemelte, hogy a 2010 óta hatalmon lévő Fidesz-KDNP kormányok elérték a nemzet közjogi egyesítését azzal, hogy lehetővé tették a határon túli magyarok állampolgársághoz jutását. Ezzel szemben szerinte a magyar baloldal nemzetáruló magatartást tanúsított 2004-ben, amikor a népszavazási kampányban az állampolgárság ellen kampányolt. „Azokat, akik ma is ellenzik az állampolgári jogok kiterjesztését a határokon túlra, azokat nem tekinthetjük másnak, mint a 21. század Károlyi Mihályainak” – fogalmazott a polgármester, aki szerint ezek a politikusok a magyar nemzet ellenségeivel szövetkeznek külföldön.

Koppányi Szabolcs

Papp László beszélt arról, hogy a Trianon előtti időszakban a magyar arisztokrácia követett el hibákat, szerinte azonban a későbbi államalkotók ezeket törlesztették. A polgármester ezt követően a jelenbe kanyarodott, mondván, a magyarok ma már magabiztosak és sikeresek. „ Ez a magyarok évszázada, amelyben Debrecen meghatározó lesz” – mondta, majd hozzátette, hogy ehhez a Debrecen 2030 kormányprogram adja majd az anyagi hátteret. „A jóisten segítségével újra egyesülhetünk. Soha többé viszályt, soha többé Trianont!” – zárta a beszédét.

Ellenzékiek nem vettek részt, ott voltak viszont a Jobbikból kiugró képviselők

A polgármesteri beszéd vége felé már eleredt az eső, az érdeklődők nagyobb része esernyőket kapott elő vagy a közelben lévő fák alá húzódott, egy kisebb része pedig elindult hazafelé. Utóbbiak nem láthatták, hogy a városvezetés és az önkormányzati szervezetek, valamint a kormány és a kormányhoz közeli szervezetek mellett a pártok is elhelyezik a koszorúikat. Egészen pontosan a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk. A Debrecenben működő ellenzéki pártok közül egyik sem volt jelen. Hajdú-Bihar megyei független önkormányzati képviselőkként ott voltak ugyanakkor és koszorút helyeztek el a Jobbikból nem rég kilépő Demeter Pál és az antiszemita botrányairól elhíresült Kulcsár Gergely. Mindegyik pártot megkérdeztük, hogy milyen okból nem vettek részt az önkormányzati rendezvényen. Egy kivételével válaszoltak érdeklődésünkre, érveiket itt olvashatják: A Fidesz megosztó politikájával indokolta távolmaradását több debreceni ellenzéki párt.

A koszorúzásokat követően a sokaság másodjára is elénekelte a Szózatot, majd a Székely Himnusz zárta a megemlékezést.

SM

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.