OTTHONVÁGY

Seregélyek

Belemartak mindenhol az édes húsba, ahol érték, és nem voltak restek jelezni a többieknek is, hogy a közelben terített asztal várja őket.

A cseresznyefa évtizedek óta az előkertben áll. Rég nem volt olyan tavasz, hogy ő ne gyönyörködtetett volna virágzásával. Gyümölcsét is elsők között érlelte pirosra, igaz, termése csöppnyi, ám annál édesebb. A hatalmas fán megszámlálhatatlan cseresznye piroslott minden júniusban. Az utcáról is jól lehetett látni a zöld lomb ölelésében pihenő szemeket.

Berán Dániel

Évekkel ezelőtt aztán rátalált erre a kincsesbányára egy seregélycsapat, és a gazdák legnagyobb bánatára látogatásuk nem egyszeri alkalom volt, visszatérő vendégek lettek. A rutinos gazdák minden emberi módszert bevetettek ellenük, az egyik egy hangos gong volt, melynek hangjától eleinte még elriadtak a fekete tollasok. Később aztán, ahogy minden viszontagsághoz, ehhez is hozzászoktak, mert rájöttek, hogy a hangot nem követi nagyobb retorzió. A gazdák egész nap szólaltatták a rádiós magnót, gondolván, így majd a madarak azt hiszik, mindig ember vigyázza a termést, ám ez a módszer sem vált be. Kiderült, hogy a seregélyek élelmesebbek annál, mintsem egyszerűen bedőljenek ilyesféle praktikáknak.

Így telt el az első koranyári cseresznyeérés a hangosan és dallamtalanul csivitelő seregélyekkel. Övék lett a hatalmasra nőtt fa legfelső ágainak termése. Belemartak mindenhol az édes húsba, ahol érték, és nem voltak restek jelezni a többieknek is, hogy a közelben terített asztal várja őket. Jöttek is öten, tízen, húszan, tudták ezt már a többiek is: verebek és fecskék, és inkább messze elkerülték a lefoglalt területet.

A második tavasszal a gazdák már előre készültek, ahogy előző évben is: gonggal és rádióval. A termés hasonlóan szép lett, még az esőtlen és hideg tavasz ellenére is. Nem is kellett sok idő ahhoz, hogy erre a seregélyek is rájöjjenek. Egy idő után már nem is volt elég a fa csúcsán lévő termés, egyre lejjebb ereszkedtek a gyümölcsért a madarak. A gongszóra már csak a szomszéd diófára röppentek át, onnan pedig rögvest visszaszálltak, amint lehetőségük adódott. Így hát a gazdák elfogadták, hogy a madarakkal kell osztozkodniuk az idei termésen is. Gondolták, lakjanak inkább jól, csak a hátsó, később érő fákra ne vessenek szemet. A hátsó cseresznyefák termései roppanósak, húsosak, de nem annyira édesek, mint az apró, puha, koránérő szemek. Így eshetett a seregélyek választása is a koránérő cseresznyére.

Hallgatták a rádió dallamait, már ami a hangos zsibongásból átszűrődött, és boldogan falatoztak abban a hitben, hogy a cseresznye úgyis nekik, értük termett. Nem értették egyáltalán, mit akarnak tőlük a lenti lények. Így hát a gazdák megadóan álltak, nézték a szív alakú, hangos cseresznyefát, s titkon már inkább azt kívánták, jöjjenek minél többen, lakjanak jól, és ha lehet, tűnjenek el megint egy évre, csak legyen újra csend és béke a kertben.

(folytatása következik)

Juhász Henrietta tárcasorozata, az OTTHONVÁGY itt olvasható.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.