500-600 ezer forintos havi tiszteletdíj a debreceni Kartonpack állami megmentőinek - írja az Mfor.hu

Félmilliót a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett debreceni cég igazgatósági tagjai kapnak, ennél egy százassal többet a testület elnöke - derül ki a kormánybiztos által május végén meghozott, de a tőzsde honlapján csak ma közzétett határozatból.
MTI

A Menedzsment Fórum cikke arról is ír, hogy a nagyvonalú tiszteletdíjak már csak azért is meglepőek, mert a társaság a 2019-es évét 2,5 milliárd forint árbevétel mellett alig valamivel több mint 8 millió forint nyereséggel zárta. Valamint azért, mert a cég állami felügyelete legkésőbb augusztus 15-én megszűnik. Hogy azután mi lesz, azt nem tudni, mindenesetre a mostani döntések arra utalnak, hogy egy ideig még az állam holdudvarában maradhat a társaság.

Mint korábban a Debreciner is hírt adott róla, a koronavírusos időkben hirtelen „államosított” debreceni cég élére a Fidesz környékéről már korábban is ismert fővárosi és helyi embereket állítottak.

További részletek, nevek és pénzek az Mfor.hu cikkében.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.