VITA

A változások küszöbén

Az összefogás valójában nem az ideológiai különbségek miatt képes meghalni, hanem épp a közélet kiüresedése miatt. Ahelyett, hogy a jövőt próbálnánk megtervezni, folyamatosan a magunk igazán rugózunk. Az összefogás az elvek és a tények mentén kell, hogy létrejöjjön, nem bűnözők és bűnbakok mentén.

Ahogy a világ körülöttünk változik, úgy változunk mi magunk is – vagy mégsem? Budácsik Lajos írása egy igencsak élvezetes cikk volt számomra, és szeretnék pár gondolatban reagálni rá, ugyanis a változás filozófiáját tekintve nem feltétlenül értek egyet sem ezzel az írással, sem a mainstream közvéleménnyel.

Nagyon élvezetes volt olvasni, ahogy összefoglalta a város közelmúltját , ezzel remekül felvázolva azt a helyzetet, mibe is csöppen bele egy magamfajta rendszerkritikus ember, ha nem csak a négy fal között dörmög a bajsza alatt. Egyértelmű, hogy a rendszerváltásnak nevezett fura jelenség után a város a pénzügyi anomáliák Roswell-je lett, ahogy az is, hogy a jelenlegi ellenzéknek nem túl sok levegő jut a városban a tüntetéseken és flashmobokon kívül, ahol vegytisztán át tudják adni gondolataikat. Viszont a végével már nem teljesen értek egyet, hiába egész pontosan leírta a jelenlegi ellenzéki csapatok helyzetét szervezetileg. Az összefogás valójában nem az ideológiai különbségek miatt képes meghalni, hanem épp a közélet kiüresedése miatt.

A hatalom: cél vagy eszköz?

Amatőr kérdésnek tűnhet, pedig ez egy nagyon sarkalatos pontja annak, hogy megértsük, miért hullhatnak könnyedén szét az összefogási kísérletek. A régi vágású hatalomfelfogás alapján a cél mindig a hatalom megszerzése, növelése és megtartása – csak a miértre nem kapja meg komolyabban vehető nívóban a választ. Márpedig a miért az egy nagyon fontos kérdés: látva az eddigi évek kampányait és épp a választások előtti időszakra időzített fejlesztéseket, hogy amikor megszerzi a hatalmat az adott csapat, akkor valójában ezzel lezártnak tekinti a munkáját. Befoltoz ezt-azt a városon és szinten tartja, vagy épp valami impozáns és totálisan fenntarthatatlan fejlesztésbe kezd azért, hogy javítsa a saját pozícióját, mindeközben a város (vagy akár az egész ország) valódi problémái köszönik szépen, jól elvannak és tovább fokozódnak.

Az LMP volt a 2019. január 19-ei debreceni kormányellenes tüntetés egyik kezdeményezője
NT

Ezzel szemben a hatalmat fel lehet fogni eszközként is, mintha valamiféle kalapács lenne: furcsa az az ember, aki csak a vitrinben halmozza a kalapácsokat, és valójában nem akar egy szöget se beverni velük. A szögeket ebben a kontextusban a megoldandó problémák jelentik, viszont a jelenlegi társadalmi berendezkedésben ez sok esetben bukásra van ítélve. Hiába javíttatod ki az utakat, hiába cseréled ki a vízvezetéket, ezek a stadionok árnyékában nem tűnnek óriási dolognak, pedig jobban belegondolva sokkalta inkább meghatározzák mindennapi létünket, mint az, hogy milyen újabb betongigászt építünk, amit majd nem győzünk fenntartani.

Ebből is látszik, hogy nagyon nem mindegy, mit ígér valaki és mit tervez.

Poliszok a 21. században

Az önkormányzatoknak a feladata az lenne, hogy fenntartsák és fejlesszék a városokat. Itt magában a rendszerben is óriási lyukak vannak, hiszen az erős önkormányzatiság hazánkban sosem volt jelen. Viszont mi képezhetne erősebb önkormányzatiságot? A jogállami kereteket nem lehet megváltoztatni helyi szinten, ez egy egyszerű tény, helyben csak azt lehet elintézni, ami valóban itt van. Egy jól működő önkormányzat például ki tud írni belső pályázatokat, amivel tudna javítani az egészségügyön, az oktatáson, a szociális háló állapotán. Ezen felül viszont sokkal nagyobb potenciál van a helyi szintben, ugyanis a modern technológiának hála önkormányzati szintű energiaellátást lehetne nyújtani a lakosságnak (például a geotermiáról szívfájdalmamra kevés szó esik általában), startup-inkubációs programokat lehetne kiírni, ami egy egyetemvárosban hamar profitábilis lenne, és biztos van még nem egy újszerű ötlet az emberek tarsolyában, mivel lehetne azt a helyet élőbbé és emberibbé tenni, ahol élnek.

A hazai közéletből sajnálatomra kiveszett az innovációs szellemiség, ahelyett, hogy a jövőt próbálnánk megtervezni, folyamatosan a magunk igazán rugózunk, legyen a magunk igazának része ideológia vagy hatalomtechnika. Másodrangúvá vált, mit tervezel, mit képzelsz el, hogy kéne kinézni egy ideális jövőnek, csak az a fontos, hogy melyik tábor szekerét tolod.

Ez a fajta morális és szellemi kiüresedés az igazi vezérfonala a jelenlegi rendszernek, ami viszont nem csak hazánkra jellemző, ugyanis megfigyelhető mind a hanyatló Nyugaton, mind a hanyatló Keleten. A társadalmi értékek inflációja a fogyasztói társadalom velejárója.

Talán az első lépés a jelenlegi társadalom megreformálására az lenne, ha végre kicsomagolnánk a frissen vett ideáinkat, és megnéznénk, mi is lapul a csomagolás alatt – sajnos ezt a rohanó világunkban nagyon nehéz kivitelezni, és ameddig azok a véleményformálók, akiknek ez a feladata lenne, nem teszik ezt meg, addig bármilyen konstellációban az összefogás el fog halni.

Ameddig csak a jelenlegi arcait váltogatjuk a rosszul működő rendszernek, addig ugyanazt érjük el, mint az ódon lyukas lábas foltozgatásával: ideig-óráig működik, ám még nagyobb lyukak lesznek rajta. Ameddig nem tudunk megállapodni abban, hogy milyen társadalmat akarunk látni és nem fektetünk le alapokat ahhoz, hogy ne emelkedjenek újra és újra nárcisztikus kiskirályok az ország élére, addig az összefogást nem lehet se érzéssel, se tartalommal feltölteni.

Az összefogás az elvek és a tények mentén kell, hogy létrejöjjön, nem bűnözők és bűnbakok mentén. Ameddig nem a rendszerrel foglalkozunk, hanem személyekkel, addig mind a személyek, mind a rendszer sértetlen marad hatalmi helyzetében, ugyanis a személyeket a rendszer tartja fenn – míg a rendszert az, hogy nem foglalkozunk vele. Ha a rendszerrel foglalkoznánk többet, és arra kínálnánk jobb alternatívát, nem ígérve, hanem határozottan terveket felmutatva, akkor nem az ellenzéki szavazótortát sütnénk újra és újra, hanem a hazai kultúrát és közéletet támasztanánk fel hamvaiból.

A kérdés az, hogy képes lehet-e bárki feltámasztani a hazai közélet elhamvadt főnixét, vagy hamarabb elhal parazsa, mielőtt megcsillanna fénye.

(Murguly Mátyás az LMP Hajdú-Bihar megyei elnökségének tagja. Írása A maradandóság városában címmel megjelent olvasói publikációhoz szól hozzá. A vitának továbbra is teret ad a Debreciner, várjuk véleményüket! Címünk: szerkesztoseg@debreciner.hu )

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.