A gyanús után egy szerencsés, de nem érdemtelen siker

Egyszerre bonyolult és egyszerű a DVSC sorsa a focibajnokságban a mezőkövesdi, hajrában elért diadala (és előtte a DVTK legyőzése) után. Ha nyer szombaton Debrecenben a Paks ellen, bennmarad az első osztályban, minden más esetben kiesik. Ám azt legalább elérte, hogy a saját kezében van a sorsa.

Jelenleg, az utolsó kör előtt így néz ki az NB1-es tabella. Az utolsó kettő kiesik.

A DVTK elleni minapi győzelmet többen megénekelték azóta az ellenfél túlzott előzékenysége miatt, a Mezőkövesd otthonában azonban tényleg értékes a szerdai Loki-diadal, hiszen a hazaiaknak is kellett volna a 3 pont a bronzért folyó versenyfutásban, s nem sokon múlt, hogy nem ők örültek végül. A meccsen volt három meg nem adott gól (kettő a kövesdiek kárára, egy a debreceniek bánatára), egy Loki-kapufa, két DVSC-játékos fura sérülése, illetve a 90. percben elért döntő találat (Garba fejelt a lassítás alapján lesgyanús helyzetben, de tán megadható módon a Mezőkövesd kapujába). Mindemellett a magyar bajnokikon szokatlanul nagy hajtást láthattunk, sok jó akciót, érzelmes jeleneteket és egészen sok helyzetet - amit a végeredmény (0-1) nem tükröz.

A rivális edzője, Kuttor Attila persze kiborult a tényleg erősen véleményes debreceni gól miatt, míg Kondás Elemér a meccs vége felé örömében végigcsókolt és püfölt mindenkit, akit csak ért– majd ehhez képest egészen higgadtan nyilatkozott, s már a Paks elleni ki-ki meccsről beszélt.

A DVSC Mezőkövesden megdolgozott az egygólos vendégsikerért, s ünnepelte is a népes szurkolótábora a lefújást követően, bár akár a hazaiak is győzhettek volna, de a töretlen akarás ezúttal jó eredménnyel párosult. Ha csak ezt a meccset nézzük, le a kalappal előttük, hiszen ha nem is volt a közepesnél magasabb a színvonal, de az tény, hogy rendkívül izgalmas és sok-sok történést hozó találkozón aratott a Loki kulcsfontosságú győzelmet. Ugyanakkor nem savanyú a szőlő, de ahogyan egy mérkőzés sem csak az utolsó 5 percből áll, úgy a bajnokságról sem lehet pár jó meccsel a végén pozitív mérleget vonni. Tehát igenis megkérdem: ez most pofás tett volt, de miért nem láthattuk sokszor így teperni a teljes keretet az évközi összecsapásokon? S ha lebontjuk ár-érték arányra a hajdúságiak produkcióját, még mindig mélyen alatta van egy magyar bajnokságban játszó focista, azon belül is egy-egy lokijátékos teljesítménye egy pedagóguséhoz, egy ápolóéhoz vagy egy gyári munkáséhoz képest is.

Mindenesetre a Loki ezzel a győzelemmel szerda este egy kis időre elmozdult a kieső zónából, ám utánuk játszott még a Kisvárda (döntetlenezett a Puskással), a Paks pedig nyert a DVTK ellen, így újra az utolsó előtti helyen áll a Kondás-csapat, ám köszönhetően az utóbbi két körben aratott győzelmének, elérte azt, hogy a záró fordulóban saját pályáján egy Paks elleni győzelemmel elérheti a bennmaradást.

Vajon a remek formában lévő Paks vagy a két meccs óta nagyon akaró Loki örül majd a végén?

Lássuk, mi rangsorol a csapatok között!

Pontegyenlőség esetén először a több győzelem, majd a gólkülönbség számít, ha ez is azonos, akkor a több rúgott gól, s csak ezután nézik az egymás elleni eredményt. Viszont mint alább kiderül, nem is kell elmenni idáig a számolásban, hiszen jóval egyszerűbb a történet.

A kiesésben még érintett csapatok (DVSC, Kisvárda, Paks, Újpest) közül mindnek 11 győzelme van, ez tehát egyenlő jelenleg, vagyis ha nem győz a Loki, nem növeli sikerei számát, ahogyan a pontjait sem, vagyis kiesik. Aztán a gólkülönbséget tekintve a Lokié a legrosszabb (-9), míg a Kisvárdáé -3, a Paksé -7, az Újpesté -5. Vagyis ebben nem szabad bízni. S innentől felesleges is azt nézni, hogy a harmadik besorolási szempont szerint a Loki lőtt góljainak száma a legjobb ebben a kvartettben (csak mérhetetlenül sokat kapott, azért rossz a gólkülönbsége), vagy azt, hogy (4. besorolási pont) mik az egymás elleni eredmények, hiszen rögtön a gólkülönbségnél elvérezne a Loki. Ezért nem marad más hátra, mint nyerni a Paks ellen, s a szerzett pontokat nézve beelőzni őket, az a tutifix!

Jó a 12 csapatos lebonyolítás: ára van a lébecolásnak

Azt is említsük meg mintegy mellékesen: a Diósgyőr a korábbi jó szereplésének köszönheti, hogy nem érintett a kiesés elleni harcban, bár egy hajszálon múlt ez a számukra. A pandémia okozta bajnoki szünetet követő minitabellán messze leggyalázatosabban álló diósgyőriek ugyanis csak azért nem eshetnek ki, mert a mögöttük álló gárdák közül a Loki és a Paks egymással játszik hétvégén. Vagyis vagy az egyik, vagy a másik előzheti meg csak (illetve érheti be), ám az biztos, hogy a bajnoki hajrá produkcióját nem teszik ki a kirakatba a DVTK-nál. Olyannyira nem, hogy olvashattuk a minap, a Loki elleni 0-4 után – minő meglepetés – két egykori DVSC-s focistájától megvált a DVTK.

Facebook

Ilyet a szezon közben hirtelenjében nem szoktak tenni a klubok nyomós indok nélkül, vagyis bármennyire is fáj egyeseknek, nagyon úgy fest, hogy bár hivatalosan nem jelentik ki: a Diósgyőr vezetőségének fejében is megfordult a mesterségesen irányított mérkőzésalakulás gondolata… Ez persze nem csökkenti a DVSC azon a mérkőzésen mutatott erényeit, de a teljes képhez hozzátartozik.

Más kérdés, hogy a DVTK eddig egyenlően osztogatja a kegyeit, hiszen nemcsak a Lokitól kapott ki előzékenyen (0-4), hanem most legutóbb a Pakstól is (2-4), ahogyan előtte a Felcsúttól (1-2) és a Kaposvártól (0-3). Részrehajlással tehát nem vádolható a DVTK… Mégis, aki látta a debreceni vendégjátékát, elgondolkozott ezen-azon. Sőt voltak különböző okfejtések is arról, hogy mi is történt azon a mérkőzésen (lásd a Lokomotivblogon például).

Kicsit elmélkedjünk el ezen a ponton arról, hogy bár sokan a régi 16 csapatos NB1-et sírják vissza, sőt akár 18 csapatos küzdelemsorozatot is vizionálnak maguk előtt, de jó pár szakmai szempont alátámasztja azt, hogy egy magyar szintű élvonalnak nem szabad több gárdát felvonultatnia, mint 12. Miért? Éppen a DVSC vagy a majdnem kiesési gondokkal küzdő Diósgyőr példája mutatja jól, hogy amikor viszonylag kevés együttes vetélkedik egymással, jobban kijön az, ha egy-egy alakulat elsumákol egy pármeccses időszakot. Itt egy középcsapatból is lehet kiesőjelölt pillanatok alatt, vagy tornászhatja fel magát a dobogó közelébe. Ez pedig egyfelől izgalmasabbá teszi a bajnokságot, másfelől kicsit helyre teszi a klubokat: van ára ugyanis annak, ha valaki csak mímeli a focit néhány fordulón keresztül.

Akarják is az NB1-et, meg nem is? Néhányan túltolták a cuccot a mérkőzéseken…

Ami tény, a DVSC sokat tett azért az utolsó két meccsén, hogy legyen sansza bennmaradni, hiszen a DVTK-t lemészárolta, míg Mezőkövesden hallatlan izgalmak közepette bravúrsikert aratott. Igaz, fura mód azért is tettek néhányan, hogy ez a bennmaradás minél nehezebben valósuljon meg. Elég csak arra gondolni, hogy az egyik legjobb játékosa, Bódi Ádám még a Fehérvár elleni szűk vereség során teljesen feleslegesen állíttatta ki magát a legvégén, amiért 3 meccses eltiltást kapott, vagyis a legfontosabb derbiken már nem léphetett, illetve léphet pályára. Ehhez jött, hogy Tomas Kosicky kapus, aki igen jól védett mostanában szintén eltiltást kapott a DVTK ellen (s a Mezőkövesd otthonában nem lehetett ott a keretben emiatt), mivel torkon ragadta ellenfelét. Más kérdés, hogy a helyette a kapuba visszatérő Nagy Sándor kiválóan védett Kövesden, de akkor is felelőtlenség volt mindkét tett.

Ahogyan az sem segít a Lokinak, hogy Szécsi és Kundrák most szerdán, Mezőkövesden tragikomikus szituációban rohant szó szerint fejjel (és vállal) egymásnak már a találkozó legelején, ami után később mindkettejüket le kellett cserélni, sőt kórházban vizsgálták őket, lévén egyikük sem emlékezett pontosan minden részletre, tehát az agyrázkódás nem kizárt. Hogy a mindenről döntő Paks elleni csatában részt vehetnek-e, az kérdéses.

Facebook

Ám ahogy szokták mondani, az „A” csapat, amelyik éppen hadra fogható játékosokból áll, szóval azzal a kerettel kell nyerni szombaton, amelyik épp adott. Ez azonban nem lesz egyszerű, hiszen ha csak az újrakezdés utáni időszakot nézzük, a Paks olyan szinten megtáltosodott, hogy a legjobban teljesítő együttesek közé tartozik (a negyedik legjobb ebben az időszakban).

Ami a két gárda egymás elleni eddigi két meccsét illeti, novemberben a Loki 3-1-re nyert a Paks ellen itthon, idegenben viszont 4-2-re kikapott februárban. A sok gól tehát elég esélyes ezúttal is. Ám most egyértelműen döntő lehet, hogy újra a Nagyerdei Stadionban lépnek pályára a csapatok. Mikor, ha nem most?

Facebook

Szombaton kiderül

Az utolsó forduló debreceni szurkolókat érintő menetrendje így néz ki: az Újpest a Kaposvárt fogadja, a Kisvárda a Diósgyőr otthonában játszik, míg a DVSC ugyebár a Paks ellen focizik Debrecenben. Ezt a találkozót 2020. június 27-én, szombaton láthatja a nagyérdemű 17.30-tól.

Sok vélekedés volt már arról, akarják vagy sem egyes külső erők a Loki NB1-ben maradását, szóltak érvek mellette (a fociajnározó Fidesz vidéki fellegvára) és ellene is (ki akarják véreztetni Szima Gábor tulajdonost, hogy végül más vegye át a klub irányítását, s ezt az NB2-be kipottyanva könnyebben tehetnék meg vele). Ám a valódi döntés, reméljük, a pályán születik meg! Vagyis ha nyer a Loki, marad, ha nem, akkor viszlát NB1.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.