Kiteljesedett az összefogás Berettyóújfaluban: a DK is beállt Zákány Zsolt mögé

Korábban Varga Zoltán még arról tájékoztatott, hogy jelen állás szerint nem tudják támogatni a jelöltet. Úgy tűnik, azóta sikeresek voltak a háttértárgyalások.
Közleményt adott ki június 27-én a Demokratikus Koalíció (DK) berettyóújfalui szervezete, amely szerint a párt támogatja a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként induló, és így már a szinte teljes ellenzék támogatását maga mögött tudó Zákány Zsolt polgármesterjelöltet.

Korábban még a statisztaszerepet sérelmezték

A Vitányi Ferenc , berettyóújfalui DK elnök és Varga Zoltán, a párt debreceni önkormányzati képviselője által jegyzett közlemény úgy fogalmaz, hogy „a Demokratikus Koalíció berettyóújfalui szervezete minden eltérő híreszteléssel szemben” támogatja a jelöltet. Néhány napja éppen Varga Zoltán nyilatkozta a Debrecinernek, hogy jelen állás szerint nem tudják támogatni Zákányt. A DK akkor még azt sérelmezte, hogy a berettyóújfalui tárgyalások során úgy érezték, hogy a polgármesterjelölt csak statisztákat keres maga mögé, valamint azt sem sikerült egyértelműen tisztázniuk, hogy milyen keretek között indulna Zákány a megmérettetésen, mi lenne ott a pártok pontos szerepe.

A DK mai közleménye arról nem ad információt, hogy minek köszönhető korábbi elhatározásuk megváltoztatása, milyen együttműködési feltételekben egyeztek meg Zakány Zsolttal és eddigi támogatóival.

Az egy héttel ezelőtti bejelentésen még nem állt Zákány Zsolt mögött a DK
Tóth Tamás

Még június 20-án jelentették be civilek, valamint a Jobbik, a Momentum, az MSZP és az LMP, hogy Zákány Zsolt polgármesterjelöltet támogatják az őszi önkormányzati választáson. Ehhez az összefogáshoz csatlakozott ma a DK helyi szervezete is, így most már – a Mi Hazánkat leszámítva – minden mérhető támogatottsággal rendelkező ellenzéki párt a szülész-nőgyógyász mögé sorakozott fel.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.