Szabad vagy csak szabadulna a mai magyar média?

„Jelent-e valamit számodra a média szabadsága, ha igen, akkor mit?” Körkérdés.
Tüntetés Budapesten – 1988. március 15.
Facebook

A rendszerváltozás után 30 évvel ismét a közéleti közbeszéd hangsúlyos témájává vált a sajtószabadság ügye. Ennek egyik aktuális serkentője mindaz, ami az Index szerkesztőségében és környékén történt-történik, de az pusztán apropó, egy (felkiáltó)jel a sok közül, ami arra késztethet bennünket, hogy újra és újra gondolkodjunk, beszéljünk, eszmét cseréljünk, akár vitatkozzunk a sajtó dolgáról és helyzetéről.
„Jelent-e valamit számodra a média szabadsága, ha igen, akkor mit?” – ez a körkérdésünk. A bennünket válaszukkal megtisztelők nem a sajtó munkatársai.

Bakota Zalán: Legyen meg a lehetőség a mindenkori hatalomtól függetlenül működni!

Azt, hogy ne kelljen számon tartani, melyik médium épp melyik politikai oldal kezében van, hanem legyenek stabil, független orgánumok amiket nézhetek, hallgathatok, olvashatok, anélkül hogy gondom lenne rá, épp kinek a szócsöve. Nincs azzal baj, hogy ha vannak kifejezetten jobb- vagy baloldali beállítottságú újságok, tévécsatornák, de legyen meg a lehetősége mindegyiknek a mindenkori hatalomtól függetlenül működnie, ezzel biztosítva a médiaegyensúlyt. A közmédiának meg a legfontosabb feladata kellene legyen, hogy részrehajlás nélkül működik. A vezető médiumoknak nagyon nagy hatása van a közvéleményre, ezért lényeges hogy kiegyensúlyozott legyen a megjelenő tartalom, a megszólított emberek véleménye és a témák, amikkel foglalkoznak. Amennyiben ez sérül, úgy meginog, majd idővel le is omlik a demokrácia egyik alappillére.

Bakota Zalán

Gönczy Monika: A sajtószabadság nekem a világról kapható sokszínű képet jelenti

1848-ban az első dolog, amit a magyar nemzet kívánt, az a sajtó szabadsága és a cenzúra eltörlése volt. Ha a teljes 12 pontot nem is, de ezt az első „követelést” szinte mindenki ismeri, aki magyarul beszél. Ha erre a mondatra gondolok, nekem azt jelenti, hogy a szabad nemzetté válás, az önrendelkező nemzeti lét egyik kritériuma a sajtószabadság. Azóta persze hosszú évtizedeket éltünk uralt, cenzúrázott sajtó mellett, rengeteget változott a nyilvánosság szerepe, folyamatosan cserélődtek a médiumok mint hordozók. A posztmodern óta azt is tudjuk, hogy valóságok és igazságok vannak, így többes számban, s hogy még a tudományos kutatásokban is számolnunk kell azzal, ki az, aki a kutatást végzi.
Minderre reflektálva, a sajtószabadság nekem a világról kapható sokszínű képet jelenti, időnként annak megmutathatóságát, amit el akarnak előlünk takarni, máskor a védelmező nyilvánosságot. A szabad sajtónak része kell legyenek olyan orgánumok, melyek a független és objektív tájékoztatás ideáját a lehető legnagyobb mértékben megközelítik. Ugyanakkor részei kell legyenek olyanok, amelyek akár vállaltan, vagy csak sugallva valamilyen meghatározott értékrend, szemlélet alapján (de a tényeket mindig alátámasztva, a sajtóetikát mindig szem előtt tartva) értelmezik a történéseket. Ez utóbbiakkal szemben nekem mint „hírfogyasztónak” lehessen mindig választásom, lehessek elfogult vagy kritikus a hozzám közelálló nézőponttal, véleménnyel, s ugyanígy lehessek kritikus vagy meggyőzhető a tőlem távolival szemben. Méltányolhassam a tőlem eltérő látásmódokat is.
Természetesen nem mindenkitől várható el a széleskörű tájékozódás, vagy a nyilvánossághoz férés nem mindenki számára egyformán adott. Ezért a közmédiáról (ami, sajnos, 30 éve nem tud igazából megvalósulni), szerintem nem szabad lemondani, mert a széles körű, bárkit elérő tájékoztatáshoz, tudáshoz joga van mindenkinek. De valahogy végre el kellene érnünk, hogy a közmédia ne legyen átpolitizálva, ne a regnáló hatalom nyilvánosságuralása legyen, ne nyílt vagy bújtatott propaganda. A közpénz felhasználásának mindig közösségi érdekeket, s bizonyos mértékű szolidaritást, a hozzáférhetőség egyforma esélyét kell szolgálnia – a közmédia esetében is.
És ami a közmédián kívüli sajtót jelenti? Bár Magyarországon a polgárosodás, úgy tűnik, folyamatosan zsákutcába került eddig, most épp azzal lehetne erősíteni, hogy aki teheti, előfizetéssel segíti a független újságírást. Magam egy országos nyomtatott hetilapot (Magyar Hang) támogatok és egy vidéki online újságot (Debreciner), mert létjogosultságát érzem mindkét formának, s annak is, hogy legyenek regionális médiumok is.

Gönczy Monika

Poór István: Nem megállapítható, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy sajtószabadság

Igazából a kérdés maga értelmetlen. Mivel nem megállapítható, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy sajtószabadság. A tájékozottság egyike korunk népszerű mítoszainak, mint a GDP, a fenntartható fejlődés vagy a randidrog. Az ember beszél róluk társaságban, ha komolynak szeretne látszani, de találkozni még senki nem találkozott velük. A gentleman, a tudatosan élő felvilágosult és felelősségteljes egyén eszménye még a 20. század közepén megbukott, ahogyan később megbukott a playboy, és a mi életünkben meg fog bukni a kocka is. Az észérvekkel való logikus kommunikáció elavult technológiává vált, mint a lyukkártya vagy a VHS. Az ember hús. Amit hasznosítani kell, mert előbb-utóbb úgyis megromlik.

Poór István

Pullman Róbert: Van harmadik út

Természetesen jelent. Számomra egy médiának szabadnak lenni annyit tesz, hogy annak újságírói - bizonyos etikai keretek között - arról írhassanak cikket, akiről és amiről csak akarnak. Lehet ez akár oknyomozó cikk, akár véleménycikk, a lényeg, hogy bármelyik politikai oldalról születhessen ez meg, bármely külső befolyás nélkül. Ha ezek a feltételek teljesülnek, onnantól beszélhetünk független médiáról. Ugyanis akármennyire elképzelhetetlen, ezek teljesíthető elvárások, és mindazon újságírók, akik próbálják relativizálni ennek elérhetőségét - pl. a Magyar Nemzet szerkesztői -, ők már kiiratkoztak az újságírói kasztból. Hiszen aki képtelen autonóm módon működni, az se értelmiséginek nem nevezheti magát, de még csak újságírónak sem. Ők csak szimpla szolgák.
Az már más kérdés, hogy vannak olyan újságírók, akik bár függetlenek, mégsem ehhez méltóan, vagyis objektívan tájékoztatják az olvasóikat. Ez is egyfajta szellemi rabszolgaságra, korlátolt tudatra vall. Ezek azok a szerkesztők - pl. a 444 dolgozói -, akik mindent elvetnek, kiparodizálnak, ami egy másik ideológiai - nem politikai(!) - oldalról jön, de ami a saját oldaluk felől, azt szinte csak és kizárólag komolyan megfontolhatóként tálalják az olvasóiknak. Habár egy laikus számára ez külsőleg nem túl nagy különbség, azonban az igazság az, hogy óriási. Én személy szerint azonban mégsem az utóbbit ajánlanám, hanem egy harmadik utat, ahol a szerkesztők egyszerre függetlenül és egyszerre objektívan tájékoztatják az olvasóikat. Ezt országosan, a mai viszonyok között a Magyar Hang, az Azonnali és a Válasz Online testesítik meg. Következésképpen számomra ők jelentik a média szabadságát.

Pullman Róbert

Szolyka Hajnalka: A szabad média bátor, önreflexív és képes a párbeszédre

Fontos, hogy mind az online, mind az offline térben szabadon terjedhessen minden olyan vélemény, álláspont és világkép, amely nem korlátozza mások alapvető jogait és szabadságát. Saját véleménybuborékunkban élni amilyen kényelmes, olyan veszélyes is: beszűküléshez és párbeszéd-képtelenséghez vezet. Ahhoz, hogy a világot a maga sokféleségében szemlélhessük, szükség van olyan szabad és független platformokra, amelyek magukra vállalják a lehető legtöbb nézőpont megismertetésének feladatát, miközben rendszeresen és kritikus szemmel számot vetnek saját tökéletlenségükkel is. A szabad média bátor, önreflexív és képes a párbeszédre. A média szabadsága lehetőség a körülöttünk zajló, mindennapjainkat befolyásoló események komplexebb megértésére.

Szolyka Hajnalka

Uri Dénes Mihály: A médiafogyasztók szabadsága ma adott Magyarországon

Nem könnyen megválaszolható, hogy mit is jelent itt a „szabadság”. Egy médium tulajdonjogi szempontból lehet szabad (független) valamitől vagy valakitől, de világnézete akkor is lesz, mert az megkerülhetetlen; senki sem függetlenítheti magát világnézetektől, értékrendektől. Vannak liberális és konzervatív, bal- és jobboldali médiumok, amelyek egy politikai közösség világképét artikulálják a fogyasztóik számára, és ez így van jól. Ez ugyanakkor a dolog természetéből fakadóan azzal is együtt jár, hogy egy adott médium annak a politikai közösségnek, oldalnak a pártjával/pártjaival szorosabb viszonyt ápol, amelyekkel egyazon értékeken osztoznak, és ez sem igen nevezhető problémának. A „szabad média”, ha valamire, akkor számomra mindenekelőtt egy polgári magatartásra utal, arra, hogy anyagi lehetőségeimhez mérten hozzájárulok az adott médiumok államtól vagy üzleti csoportoktól többé-kevésbé független („szabad”) működéséhez. De ebben az esetben sem „a média”, mint inkább én vagyok szabad, aki szabadon dönt arról, hogy mit fogyaszt, mire áldoz pénzt. A médiafogyasztóknak ez a szabadsága ma adott Magyarországon.

Uri Dénes Mihály

(Folytatjuk. Kedves Olvasónk! Ha önnek is van érdemi véleménye ebben a témában, kérjük, írja meg nekünk: szerkesztoseg@debreciner.hu )

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.