Koronavírus: Ellentmondásosan kommunikál a kormány és a Népegészségügyi Központ a Hajdú-Bihar megyei helyzetről

A hajdúböszörményi polgármestert nem, a hajdúszoboszlóit viszont tájékoztatták. Müller Cecíliáék szerint ezen a héten nem volt új regisztrált fertőzött a megyében, a Miniszterelnöki Kabinetiroda térképén viszont már 3 is megjelent.
Nyikos Mónika

Augusztus 4-én írtunk arról, hogy Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere érdeklődésünkre a Debrecinert arról értesítette, hogy a város önkormányzata semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kap a helyi koronavírus-helyzettel kapcsolatban, így nem tud beszámolni arról, hogy hányan fertőződtek meg a településen, hányan kerültek hatósági házi karanténba, illetve hol kaphatták el az új típusú koronavírust az érintettek. Az M1 Híradó augusztus 2-i anyagából kiderült, hogy a fertőzöttek egy Győr-Moson-Sopron megyei családi összejövetelen betegedtek meg, majd hozták haza a vírust Hajdú-Bihar megyébe. Kíváncsiak voltunk arra, hogy azóta hogyan alakult a regisztrált fertőzöttek, illetve a karanténban lévők száma, ezért kérdéseinkkel a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK) fordultunk.

Nincs olyan, aki biztosan Hajdúböszörményben betegedett meg

Augusztus 5-én írt válaszukban a Müller Cecília országos tisztifőorvos által vezetett intézmény arról tájékoztatta a Debrecinert, hogy az M1 műsorában említett 22 új igazolt Hajdú-Bihar megyei fertőzött közül nem mindenki hajdúböszörményi (az állami médiában Téglásról volt még szó). „Jelenleg 13 hajdúböszörményi lakos van hatósági házi karanténban, és nincs tudomásunk olyanról, aki minden kétséget kizáróan Hajdúböszörményben kapta volna el a betegséget” – írta az NNK, majd hozzátették, hogy a megyében a megerősített koronavírus-fertőzöttek aránya a múlt hét óta nem változott.

MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.

A kormány szerint vannak új fertőzöttek

Utóbbi tájékoztatás nem csak azért különös, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda által naponta frissített koronavírus-térkép augusztus 3-án (hétfő) még csak 56, augusztus 4-én (kedd) 57, augusztus 5-én (szerda) pedig már 59 fertőzöttet mutatott Hajdú-Bihar megyére, hanem azért is, mert Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere a tegnapi Facebook-bejegyzése szerint hivatalos tájékoztatást kapott az illetékes kormányhivataltól azzal kapcsolatban, hogy pozitív lett egy hajdúszoboszlói lakos koronavírus tesztje. „A feleség elmondása szerint egy baráti találkozón kaphatta el férje a vírust, azóta senkivel nem érintkeztek” – írta Czeglédi, majd arra kérte a helyieket, hogy ne essenek pánikba.

2020. augusztus 3.
koronavirus.gov.hu
2020. augusztus 4.
koronavirus.gov.hu
2020. augusztus 5.
koronavirus.gov.hu

Mi alapján dől el, hogy kit és miről tájékoztatnak?

Habár több forrásból is igyekeztünk tájékozódni, nehéz átlátni a kormányzat és a népegészségügy kommunikációját, mint ahogy jelenleg arra sem tudunk magyarázatot adni, hogyan lehetséges az, hogy míg Hajdúböszörmény polgármestere semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott, addig Hajdúszoboszló vezetőjét értesítették a város érintettségéről. A helyzet tisztázása érdekében kérdéseinket elküldtük a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalnak és a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. Amint válaszolnak, a cikkünket frissítjük.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.