800

Deszenzitizáció, avagy „kit érdekel, felőlem meg is halhat…”

Néha kopog az uzsorás. A törvényes és a törvénytelen is.

Mottó: Ha nincs választásunk, akkor nem kerülhetjük el a sorsunkat. Spartacus: Az aréna istenei című tévésorozat

Sokat gondolkodtam mostanában azon, hogyan működik egy társadalom, ahol nyilvánvalóan lopnak. Hogyan működhet egy társadalom úgy, hogy naponta bombázzák őket az újságírók mindenféle hírekkel, melyek egy része szorongást okoz, a másik része kihat százezrekre, a harmadik része pedig nyíltan arról szól, hogy ki és hogyan jutott újabb milliárdos támogatáshoz és mit tesz vele.

Azt gondolom, hogy a magyar társadalom nem működik jól.
Ennek nem különösképpen oka, hogy éppen Orbán Viktor a miniszterelnök vagy sem. Szó se róla, karizmatikus egyéniség, akit néhanapján, ha nem lenne bennem félsz, jól kinevetnék. De nem őmiatta vagyunk, akik vagyunk. Ha csak ő lenne a világon, vagy nem követné a kutya se, akkor nagyon egyedül érezné magát, és szépen elvonulna a színről. Az egyén ugyanis csak akkor igazán aktív, ha figyelik és visszajelzést kap. Társas lények vagyunk, no!

Horváth Ferenc

Mikor szabad az ember? Mit jelent számára a szabadság?
Egy politikus vagy egy vállalkozó egyből megkérdezné: „mi az érdekem benne, hogy bárki más is szabad legyen?” És ez a lényeg. Egyszerre mindenki még soha nem volt szabad ezen a Földön. Mindig voltak elnyomók és elnyomottak. Az elnyomók úgy biztosítottak maguknak szabadságot (és ezzel együtt vagyont, hatalmat és uralmat mások felett), hogy az ő szabadságuknak valakik megfizették az árát. Mondhatnám azt is, hogy a szabadság a függőség inverze. Aki függ valamitől, az attól a valamitől nem érzi magát szabadnak. Ha pedig valamitől nem vagyunk szabadok, akkor bizony romlik az a szemernyi önbecsülésünk, amit a munkánk, a tevékenységünk, az alkotásunk ad nekünk. Ketrecbe zárt szabadság pedig nem létezik. Mindegy is, hogy ezt ország, település, közösség vagy csoportszinten vizsgáljuk. Valahol minden olyan kicsiben, mint nagyban, és csak a létszámtól függően leképeződik.

Bizonyára sok ismerik a Maslow-piramist. Csak kevesen gondolkodnak el rajta.

Mi motiválja az embert a döntéseiben? Hát a szükségletei, nem? Egyesek bizonyára megszólalnának, hogy csak egy bizonyos szintig, de akkor hol van az a nagy önbecsülés? A Maslow-piramis a szükségletek hierarchiáját mutatja be.

Engedjék meg nekem, hogy idézzek egy részt Madách Imre: Az ember tragédiája művéből:
LUCIFER: Megállj, egy szóra!
AZ ESZKIMÓ (leborulva): Kegyelem, uram! / Az első fókát néked áldozom, / Mit elfogok, csak hallgass meg, s ne ronts el. LUCIFER: Hát ahhoz a fókához mily jogod van, / Hogy éltével váltod meg a tiédet?
AZ ESZKIMÓ: Hogy bírok véle: hisz látom, körűlem / Miként eszi a férget fürge hal, / Halat a fóka, a fókát meg én.
LUCIFER: S a nagy szellem veled táplálkozik.
AZ ESZKIMÓ: Tudom, tudom, de a kicsíny időt, / Melyben mozogni hágy kegyelmesen, / Vásárolom meg véres áldozattal.
ÁDÁM: Mi gyáva nézlet!
LUCIFER: S mást tevél-e te? / Az a különbség csak közöttetek, / Hogy ő fókát, te embert áldozál / Az istenségnek, mellyet alkotál / Saját képedre, mint ez az övére.
AZ ESZKIMÓ: Látom, haragszol, és érzem, miért. / Ínségemben hogy fel mertem sohajtni / A nap jótékony istenéhez, aki / Nem kér, csak ád, ki ős regénk szerint / Itt is parancsolt egykor. – Óh, bocsáss meg, / S elátkozom örökre.
ÁDÁM: Ím, nagy Isten, / Tekints le és pirulj, mi nyomorult, / Akit remeknek alkotál, az ember!
AZ ESZKIMÓ: Nagyon haragszik társad, éhes ő is?
LUCIFER: Sőt, mert nem éhes, épp azért haragszik.
ÁDÁM: Mi helytelen faragsz rosz élceket!
LUCIFER: Igazság az, nem élc. / Okoskodásod / A jóllakotté, míg itt társadé / Éhes gyomornak filozófiája. / Okokkal egymást meg nem győzitek, / De egyetérttek rögtön, hogyha te / Kiéhezél, vagy ő majd jóllakott. / Igen, igen, akármint képzelődöl, / Mindég az állat első bennetek, / És csak midőn ezt el birád csitítni, / Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen / Megvesse azt, mi első lényege.
(…)
ÁDÁM: Sokan tengődtök-é még e vidéken?
AZ ESZKIMÓ: Sokan bizon, többen, mint ujjamon Számíthatok. – Szomszédimat, igaz, / Agyonverém már mind, de hasztalan, / Mindég kerülnek újak; s oly kevés / A fókafaj. – Ha isten vagy, tegyed, / Könyörgök, hogy kevesb ember legyen, / S több fóka.

Mit mond igen sok kisnyugdíjas, akik a jelenlegi rendszert éltetik?
„Ez a rendszer jó. Mi lenne, ha Orbán Viktor – aki ezernyi fronton harcol értünk Brüsszelben, a migránsok ellen, a Gyurcsány ellen, a hazaáruló ellenzékiek ellen – azt mondaná, hogy emberek, nem tudok nyugdíjat fizetni nektek? (Elfogadnánk, mint azt, hogy Mészáros újabb szállodát vett a sok mellé.) Akkor lenne csak a nagy baj! Mert ha szűkösen is, de most megélünk. Még akkor is megélünk, ha néha kirabolnak minket a cigányok. (Ne, előítélet, ne!) És hallottátok, 2021 januárjában kapunk 13. havi nyugdíjat. Igaz, hogy csak a negyedét, de már az is nagy szó így március közepén, hogy ilyet mer ígérni vezérünk ebben a nagy járványveszélyben! Hogy most nem ad semmit? Végül is a nyugdíj jön, csak betegek ne legyünk. Ő a mi jótevőnk! Még szép, hogy a barátainak ad ilyenkor! Stratégiai vezetők, ha nekik rosszul megy, mi meghalunk! Rendes ember ő. Én is azt tenném! Adnék az enyéimnek, akikben nagy a bizodalmam. Ha ők erősek, akkor mi is. Bárkit megtagadunk, ha kell. Ő a mi vezérünk! Őtőle kell félnünk, ő van itt! Csak legyen mit enni!”
Ez is az éhes ember filozófiája, nem igaz?!

Az aktív korú ember még a nyugdíjban sem bízhat, hát küzd, és ezerszer elbukik. Próbál viszonyulni a rendszerhez, próbálja ő is kihasználni a lehetőségeket. Emlékeznek: olyan minden kicsiben, mint nagyban.

Szabó133 József élni akar. Minél jobban akar élni – hisz a reklámok szórják az igényeket –, és ezért cserébe feladja az eszméit, az elveit, és ő is lopni akar. Cserébe közönyös is lesz. „Kit érdekel? Dögöljön meg! Ő miért nem dolgozik? Ő miért nem próbál kaparni? Annyit is ér! Lázár is megmondta: délután háromig közmunkázik, legalább addig nem lop. Jól teszi Orbán Viktor, hogy nem emeli a családi pótlékot! Ezeknek?! Én kaparok, mint állat, hogy a családomnak jobb legyen. Bárcsak kevesebb ember lenne és több munka, és lennék csak sokkal gazdagabb!” Elgépiesített társadalmunkban mit is mondhatna mást. Élni akar.
Szabó133 József egy modern eszkimó lett, nem igaz?!

És uniós bólogatás mellett tönkretették az egészségügyet, lekaszálták a szociális kiadásokat.

Cseppet olyan stockholm-szindrómás ez a dolog.
Wikipédia: „A kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez furcsa; józan ésszel azt hihetnénk, hogy gyűlölniük kellene őket. Általában ez így is van; olykor azonban nem ez történik. A Stockholm-szindróma olyankor léphet fel, amikor a sok bántalmazás mellett a rab figyelmet, néha előforduló felületes kedvességet tapasztal a rabtartója részéről, ugyanakkor teljesen ki van szolgáltatva neki, az élet-halál ura felette.”

Kap nyugdíjkiegészítést, ha dolgozik, családi adókedvezményt, hitelt. Így alakult ki, hogy aki gazdagodik, aki jó társadalmi pozícióban van, az többet kap az államtól, mint az a kb. 4,5 millió ember, aki ma csak vegetál Magyarországon. Persze adót fizet. DE egyszer lehet, hogy el tud menni a Balatonra, sőt meg tudja ünnepelni az édesanyja vagy a gyereke születésnapját is. A szegény embernél is ott a 150 ezer forintos telefon, és nézi a tányéros tévén a 100 milliós gazdagságot, a sok reklámot. Hogy milyen árat fizet érte, az más dolog. Néha kopog az uzsorás. A törvényes és a törvénytelen is.

Tényleg drága olvasóim! Tesák!
Valaki felmérte valaha, hogy hány közmunkás dolgozik félpénzért, mert a többit viszi a végrehajtó? Nem, mi? Vagy azt, hogy mennyi a bevétele, mit bevétele, jutaléka az összes önálló bírósági végrehajtónak havonta? Sokszorosan megfizetjük az árát az igényeinknek, és ezernyi parazita él meg a népből. Mit ezernyi? Milliónyi. Befektetőknek hívják őket, és többségük még csak nem is nemzeti!

Tudják, mi az ára a jelenlegi hatalom regnálásának? Az, hogy kiölte belőlünk az érzékenységet, az emberséget.
Lehet tagadni, de ott a Maslow-piramis.

Az éhes ember sosincs biztonságban, és bármire képes, hisz túl kell élnie. Ezt a modernkori rabszolgatartók gyönyörűen kihasználják. Ugyanúgy, mint azokat, akik védelem nélkül prédái az erőszakos és aljas embereknek. A szükséglet, a vágy pedig csak akkor ébred fel az emberekben az emberek iránt, ha már biztonságban érzik magukat, anyagilag és érzelmileg is. Ezen a szinten kezd el vágyni rá az ember, hogy alkosson, hogy elismerjék, de eddig a szintig bezárólag tulajdonképpen még sincs gerince – vagy könnyen hajlik.

Mint ahogy nincs gerince annak a politikusnak sem – még ha Gyurcsány mondja, akkor sem –, aki benn marad most a parlamentben, az önkormányzatokban, legitimálva az erőszakos hatalmat, mert pénzt kap érte, és ő, végül is, jól megél belőle.

Lehet nyugodtan sipítozni. Ez a véleményem. Nincs gerincük! Az utcán kéne fogadóórákat tartaniuk, az embereket kéne napi szinten meggyőzniük, járniuk kéne az országot, és minden parlamenti döntéshozataltól tartózkodniuk! Merthogy értelme nincs nemet nyomni. Mitől lennének erre képesek? Pénzük megvan, kimondanak nagy igazságokat, feljelentéseket tesznek, amiket a hatalom elsöpör. Erre a nemzetközi sajtó sosem fogja felkapni a fejét. Elképzelem, mit csinálna Kövér László egy full fideszes parlamentben! Semmi poén, semmi ökörködés. Unatkoznának, no! Egypártrendszer, oszt jó’van. Lehet, hogy visszasírnák Hadházyt és a többi lázadót…

A választások idején pedig messzire hiányzik belőlük az önbecsülés! Az ellenzékiekre gondolok, igen! (A másik oldalon már régen csak és kizárólag behódolók vannak). Juj de idealista vagyok én! Nem valamiért küzdenek, hanem magukért. Eszükbe sem jutna egy ideiglenes szakértői kormány egy szakértői ellenzékkel, ahol a civilek szednék darabokra az Orbán-kormányt.
Mi lenne ebben az érdekük? Hogy a parlamenti fizetés helyett a közmunkásokat irányítsák éhbérért? Vagy a gazdagabb volt ellenzéki képviselőknél keccsöljenek napi nyolc órát? Áááá… Dehogy is! Ezért mondom: sem önbecsülés, sem gerinc. Az ellenzék is hatalom. Felelőtlenül pofázhatunk a nagy elnyomó Orbán-kormány ellen, és veregetjük magunkat a földhöz, hogy nem sikerül semmi. Ezzel a hozzáállással nem is fog.

De a szegény embereknek is lehet önbecsülése, nem!? No igen, ezidőtájt ők a társadalom durákjai! Sok ilyet ismerek. Sőt én is az vagyok. Nem adta fel az elveit, nem szolgál urakat, szegény, mint a templom egere, és mégis milliók ismerik. (No, nem engem. De tudják, minden olyan kicsiben, mint nagyban.) Vár.

Ja, hogy ez az ember a hülye?! Mert nem kapar. Nem utál. Nem közömbös. Nem érzéketlen mások baja iránt. Csak mondja a magáét, meghallgatják, bólogatnak, idéznek tőle, majd megy mindenki a maga szükséglete után. Általában gerinc nélkül, stockholm-szindrómásan egy rendszertől, amelyikben a szabadságtól, a vitalitástól, a kreativitástól, az önmegvalósítástól olyan messze van a társadalom igen nagy többsége, mint Makó Jeruzsálemtől! Minek is ide társadalom?

És itt most nincs semmi, „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál”! Itt az Arany Jancsik pénzt keresnek, nem bolondok! Csak gerincük nincs. De itt az a legkevesebb, így elférnek a többiek között, még ha emberből jobb is lenne kevesebb. Itt az érzékenység megszüntetése a cél, és jöhetnek a droidok. Mielőtt azt mondanák, hogy a Horváth Feri egy elvakult ellenzéki, leírom, hogy a világon igen sok helyen ugyanez tapasztalható. Majd a fókás világban meglátjuk, ki a jobb. Addig is kitartás, és ha lehet, a vagonokat majd valami kényelmes repülőre cseréljék már, mert olyan snassz, hogy a történelem ugyanúgy ismételje önmagát!

Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800 .

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.