Koronavírus: küszöbön a második hullám, a hivatalos szervek mégis alig tájékoztatnak a Hajdú-Bihar megyei helyzetről

Egy hét alatt 30 százalékkal nőtt a megerősített koronavírus-fertőzöttek száma a megyében. Csak tegnap 10 új esetet regisztráltak.
Néptelen debreceni belváros márciusban
NT

Augusztus 4-én tette közzé a közösségi oldalán Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere, hogy az illetékes kormányhivataltól kapott hivatalos értesítés alapján koronavírus-fertőzést állapítottak meg egy idős hajdúszoboszlói férfinál, aki egy baráti összejövetelen kapta el a vírust. A polgármester másnap arról informálta a Facebook-követőit, hogy negatív lett az érintett feleségének a koronavírus-tesztje, és mivel az esemény után nem érintkeztek senkivel, ezért tőlük nem terjedhetett tovább a vírus.

Ez volt az egyetlen érdemi, hivatalos szervektől származó információ a legújabb Hajdú-Bihar megyei megfertőződésekkel kapcsolatban az elmúlt egy hét folyamán. Eközben a Miniszterelnöki Kabinetiroda által közreadott, naponta frissülő koronavírus-térképen az elmúlt egy hét folyamán minden nap emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma: míg augusztus 3-án csak 56 megerősített esetet mutatott Hajdú-Bihar megyében, addig augusztus 10-én már 80-at.

2020. augusztus 10.

Ez pontosan 30 százalékos emelkedést jelent, amihez az is kellett, hogy az elmúlt nap folyamán 10 új esetet regisztráltak – ilyenre a vírus magyarországi megjelenése óta még csak egy alkalommal volt példa. Az állami tévében augusztus 10-én a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány második hullámának a küszöbén áll Magyarország.

MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.

Hallgatnak a helyi vezetők – már ha tudnak egyáltalán valamit

Augusztus 10-én délelőtt ellenőriztük Hajdú-Bihar megye minden városának, valamint polgármestereiknek Facebook-oldalait, továbbá a települések hivatalos honlapjait. Ezeken az elmúlt egy hét folyamán – Czeglédi Gyula említett posztjait leszámítva – semmilyen koronavírussal kapcsolatos közléssel nem találkoztunk. Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere nemrég a Debrecinernek azt nyilatkozta, hogy az önkormányzat nem kap semmiféle hivatalos tájékoztatást az elmúlt hetekben ott megjelent fertőzésekkel kapcsolatban, ez alapján tehát úgy tűnik, hogy a polgármesterek egy része is a sötétben tapogatózik a témát illetően.

Néma a debreceni városi honlap

Debrecen önkormányzatának hivatalos honlapja a könnyebb tájékozódás lehetőségét megadva a nyitóoldalon felkínálja a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyi információk, önkormányzati közlemények elérését. Itt augusztus elsejei az utolsó frissítés: Ügyeleti ellátás Debrecenben a koronavírus-veszélyhelyzet idején.

Bár a debrecenieket egyre inkább foglalkoztatja a hajdú-bihari fertőzések számának drasztikus növekedése, Papp László polgármester a Facebook-oldalán nem kommunikál ebben a témában. Az utolsó érdemi megszólalása és az azt követő intézkedések is ellentmondásosak.

A debreceni Fidesz hirdetése márciusban
Facebook

Nem tájékoztat a kormányhivatal honlapja sem

Az elmúlt egy hét folyamán nem adott semmilyen hírt a járványügyi helyzetről a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal hivatalos honlapja sem. Mivel Czeglédi Gyulát a bejegyzése szerint az illetékes kormányhivatal tájékoztatta, ezért okkal feltételezhetjük, hogy ez a kormányzati szerv rendelkezik hiteles, naprakész információkkal. A legújabb esetekkel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a hivatal Népegészségügyi Főosztályának. Ha válaszolnak a levelünkre, azonnal tájékoztatni fogjuk az olvasóinkat.

A debreceni Fidesz hirdetése júliusban
Facebook

Csendes a Debreceni Egyetem és a hozzá tartozó Kenézy Kórház is

Nem közölt hivatalos honlapján semmilyen információt az elmúlt héten regisztrált 24 új fertőzöttel kapcsolatban a Debreceni Egyetem sem. A felsőoktatási intézmény igazgatása alá tartozik a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház, ahol a kórházi kezelésre szoruló Hajdú-Bihar megyei koronavírusos betegeket ápolják. Az egészségügyi központ online felületén augusztus folyamán egyébként még egyetlen hírt sem tettek közzé semmilyen más témában sem.

Az egyetem hivatalos „Koronavírus tájékoztató oldala” utoljára július 15-én frissült, akkor egy tudósítást adtak arról, hogy Egyetemi dolgozókat tüntettek ki.

Várjuk a Népegészségügyi Központ válaszait

Augusztus 10-én közzétett közleményében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) arról írt, hogy az elmúlt héten végzett vizsgálatok alapján Budapest mellett Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben. „A nemzetközi tapasztalatok szerint a szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését” - írja az NNK. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a következő napokon tovább növekedhet a regisztrált fertőzöttek száma a megyében.

A Hajdú-Bihar megyei fertőzésekkel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a Müller Cecília országos tisztifőorvos által vezetett NNK-nak is. Amint válaszolnak a levelünkre, jelentkezni fogunk a legfrissebb információkkal.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.