REGGELI FELES

Nincs, ki hozzád hasonló…

NT

A belvárosi Turmix presszó teraszának népe egy pillanatra odakapta a fejét, amikor a mellettük lassan elbaktató hajléktalannak tűnő férfi – afféle ember, akin a városiak csak keresztülnéznek, mintha nem is létezne – hirtelen dalra fakadt. Nem hangosan, nem ittasan, nem hamisan. „Szánd meg hát szomorú szívem, úgysincs más vigaszom nekem…” Aztán néhány másodpercnyi csend következett, majd mentében újra: „Szánd meg hát szomorú szívem, úgysincs más vigaszom nekem…” Nem tudta a dal szövegének a folytatását? Vagy talán nem is akart ennél többet beleénekelni csendesen az estébe. Már nem látszott a teraszról a hajléktalan férfi, de még hallatszott a sarkon túlról, hogy újra belekezd a refrén első két sorába. „Szánd meg hát szomorú szívem, úgysincs más vigaszom nekem…”

A terasz népe visszafordult az italához, társaságához, félbeszakadt csevegéséhez, mintha nem is történt volna meg az iménti dalos intermezzo, mintha nem történt volna semmi, mert hát nem is történt semmi, amikor az egyik asztaltól vékony, csengő, tiszta hangon folytatódott az ének. „…jöjj el hát, jöjj el hát, hogy egy összetört szívet megragassz!” Húsz év körüli törékeny fiatal lány volt – honnan ismerhette ezt az ősrégi slágert? –, el is pirult azonnal, mert most őrá szegeződtek a teraszi tekintetek, zavartan kavargatni kezdte a kávéját, a vele szemben ülő barátnője meg vihogott egy kevest a kezét a szája elé tartva, talán a fogszabályozóját rejtegette.

Kiült a mosoly is az emberek közé a teltházas teraszra az augusztusi kora estén, odakéredzkedett minden asztalhoz.

Negyven közeli erős férfiemberek kezdtek vetélkedni, hogy melyikőjük tudja pontosabban a dal szövegét. Kettő felváltva mondta a sorokat, a harmadik az okostelefonján ellenőrizte, aztán harsányan felnevettek egy-egy bakinál. A poharakat összeszedő felszolgáló teremtés is a dallamot dúdolgatta, amikor elvette a kiürült korsót az egyedül ücsörgő bő ötvenes férfi elől, aki az utolsó sorokat morogta magában befelé. „…te nem is tudod, milyen jó, hogy nincs, ki hozzád hasonló, s így gondtalanul egyedül élek.”

Így folytatódott tovább az este, ki ott kért még egy kört a Darabokra törted a szívemre, ki magával vitte távoztában. Ki tudja, akkor már a város melyik padján kucorgott a hajléktalan férfi, a dal hozója?

Itt olvasható a többi REGGELI FELES – a Debreciner ébresztőrovata.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.