Koronavírus: 2 halott, 55 aktív fertőzött Hajdú-Bihar megyében

Kevesebb mint két hét alatt majdnem 42 százalékkal nőtt a regisztrált, aktív fertőzöttek száma. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján 38-an már meggyógyultak.

Augusztus 17-én írtunk arról, hogy a Müller Cecília országos tisztifőorvos által vezetett Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) tájékoztatása szerint a regisztrált Hajdú-Bihar megyei koronavírus-fertőzöttek számának az elmúlt hetekben megfigyelhető folyamatos emelkedése elsősorban Debrecent érintette, járványgóc azonban egyelőre sem itt, sem a megye más részein nem alakult még ki.

2020. augusztus 17.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiadott, naponta frissített országos koronavírus-térkép tegnap 95 fertőzöttet mutatott a megyében, ez a szám augusztus 18-ra nem változott. Mivel az összes fertőzött között olyanok is szerepelnek, akiket a járvány idén márciusi kezdete óta, akár hónapokkal ezelőtt regisztráltak, s zömében már meggyógyultak, ismételten levelet írtunk az NNK-nak, hogy részletesebb adatokat kapjunk a Hajdú-Bihar megyei járványról.

Koppányi Szabolcs

Két héten belül két elhunyt

Az NNK szerkesztőségünknek küldött válaszából kiderül, hogy augusztus 17-ig összesen 2 személy hunyt el az új típusú koronavírusban Hajdú-Bihar megyében. Mindketten augusztus 4-ét követően, ekkor adott ki a kormány legutóbb részletes adatokat a járvánnyal kapcsolatban. Az aktív fertőzöttek száma az ekkor ismertetett 32-ről 55-re változott. Ez közel 42 százalékos növekedés 13 nap alatt. Habár az NNK a válaszában erre nem tért ki, az elhunytak és az aktív fertőzöttek számát az összes regisztráltéból kivonva azt kapjuk, hogy eddig 38 Hajdú-Bihar megyei fertőzött gyógyult meg a betegségből.

MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.

Debrecen vezetése továbbra is hallgat

Habár a Hajdú-Bihar megyei fertőzöttek száma napról napra szinte folyamatosan emelkedik, a járvány pedig a leginkább Debrecen városát érinti, egy idősotthonokat érintő korlátozás ismertetését leszámítva az elmúlt két hétben eddig nem tájékoztatta a járványhelyzetről a debrecenieket az önkormányzat hivatalos honlapja. Papp László (Fidesz) polgármester közösségi oldalán ebben a hónapban pedig még egyetlen bejegyzés sem említette az új típusú koronavírust vagy a vele szembeni védekezés fontosságát.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.