Áll már Debrecen Szent Istvánja – VIDEÓ

Az ezredfordulós dömping után húsz évvel a cívisváros is szobrot emelt az államalapítónak.
A szoborállítás előtt
Polgár Tóth Tamás

2020. augusztus 19-én 14 óra 50 perkor beemelték talapzatára Szanyi Borbála Szent István szobrát, amit holnap, augusztus 20-án 10 órakor fog felavatni a sétálósított Dósa nádor téren Papp László polgármester.

A hivatalos városházi kommunikáció ugyan nem hozta nyilvánosságra Debrecen polgárainak, hogy mikor lesz az ünnepség, a Debreciner tudomása szerint számos meghívót kiküldtek az eseményre.

2000-ben – előtte és utána egy évvel – megannyi Szent István-szobrot állítottak szerte a hazában, ám akkor tudomásunk szerint sem Debrecen városvezetésében, sem a kálvinista Róma lakosságának tömegeiben nem fogalmazódott meg az a gondolat, hogy köztéri monumentum tisztelegjen itt az államalapító király előtt. Az augusztus 20-ai hivatalos városi ünnepségeket mindig a Déri téri dombormű előtt tudták le, különösebb attrakciók és szónoklatok nélkül, hiszen ez a nap fél évszázada – a kádárista idők óta – Debrecenben nem Szent István napja, hanem a virágkarneválé, mulatsággal és látvánnyal feledtetvén mindenféle keresztény hagyományt, ha még létezett is csírájában, bár ezt az igyekezetet némileg finomította idővel a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi.

A szoborállítás közben
Polgár Tóth Tamás

2018-ban Papp László – új – polgármester ígérte meg, hogy egy évvel később már szobra lesz Szent Istvánnak Debrecenben. Papp vállaltan görög katolikus – elődje, Kósa Lajos reformátusnak mondta magát –, sokat fotózott polgármesteri asztalán is a Biblia látható egy ikon mellett, az eredeti foglalkozását szimbolizáló Jusztícia-szobrocska szomszédságában. Papp akkor azt ígérte, hogy 2019. augusztus 20-án állni fog Szent István szobra Debrecenben, de mint annyi ígéret megvalósulása, ez is csúszott, bár ez csak egy évet.

2018 decemberében azt hírelte az önkormányzati média, hogy a pályáztatás eredményeként megtalálták a 2019-ben felállítandó szobor alkotóját, aki Szanyi Borbála. A művésznőnek volt ideje megalkotni a művét – figyelembe véve a debreceni megrendelő módosító kéréseit is –, mivel a felavatás jó nagyot csúszott.

Most már nincs semmi akadálya annak, hogy – bár szűk teret szabtak köré a tér áttervezői, s talán nem is a Dósa nádor téren lenne a helye – vélhetően sokak tisztelgésétől kísérve 2020. augusztus 20-án 10 órakor felavassák.

Videó: Polgár Tóth Tamás

Az ünnepségen részt venni szándékozó Kedves Olvasóink figyelmét tisztelettel felhívjuk arra, hogy ajánlott a maszkhasználat és a távolságtartás!

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.