A HÉT IDÉZETE

A „magyarság fővárosa Debrecen” – Pósán László országgyűlési képviselő

Nem másik, nem második, nem regionális, nem tematikus – ahogy eddig ragozták a kormányoldali politikusok.
Facebook

Pósán László debreceni fideszes országgyűlési képviselő – az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke, a Debreceni Egyetem oktatója, történész – a napokban már nyújtott egyfajta teljesítmény a Facebook-oldalán egyrészt a kinyilatkozásával, másrészt a kritikus reakciók tömeges törlésével.

Az ünnepen – Szent István debreceni szobrának avatása alkalmából – újabb poszttal örvendeztette meg közösségi oldalának követőit, amiben szivárványzászlózva megismételte Papp László debreceni polgármester ünnepi beszédének tételüzenetét, vélhetően ezt tartotta a legfontosabbnak, ezért emelte ki.

Pósán még kanyarított elé egy mondatot, hogy nagyobbat szólhasson:

Az ezeréves múltjára büszke magyarság fővárosa Debrecen.

Facebook

A HÉT IDÉZETE sorozatunk korábbi részei itt találhatók.

Debreciner

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.