„Hálát adhatnak a jó Istennek, hogy nem ezer évvel ezelőtt politizáltak” – reagált az ellenzék Papp László beszédére

Cinikus és álkeresztény, másokat a nemzetből kitagadó retorikáról és szekértáborokról írtak a debreceni ellenzéki pártok.
Koppányi Szabolcs

Ahogy arról a Debreciner is beszámolt, Papp László, Debrecen polgármestere a Dósa nádor téri Szent István-szobor avatásán beszélt a kereszténység erősítésének fontosságáról, valamint arról, hogy az első királyunknak szobrot állító Debrecennel szemben Budapest szivárványzászlókat tűz ki a középületekre.

A polgármester beszéde (amit élőben közvetítettünk) vegyes érzelmeket váltott ki a közösségi médiában megnyilvánuló debreceniekből. Megkérdeztük a 2022-es országgyűlési választáson együttműködésben induló, Debrecenben politikusokkal jelenlévő ellenzéki pártokat, hogy ők hogyan kommentálják Papp szavait. A megkeresésünkre a Demokratikus Koalíció nem reagált. Amennyiben válaszolnak a levelünkre, cikkünket frissítjük.

Papp László volt az ünnepség szónoka augusztus 20-án
Koppányi Szabolcs

A Momentum szerint Papp már csak a Fidesz propagandáját szolgálja

Mándi László, a Momentum választmányi elnöke, debreceni önkormányzati képviselője a Debrecinernek arról írt: szomorúnak tartja, hogy Papp Lászlónak az ünnep kapcsán pontosan ugyanaz jutott az eszébe, mint Orbán Viktornak, a beszédében nem voltak eredeti gondolatok. A politikus szerint a polgármester az ellenségkereséssel, a nemzet részeinek egymással való szembeállításával és a gyűlöletkeltéssel volt elfoglalva. „Különösen cinikus, hogy 2020-ban, a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából a Nemzeti Összetartozás Évének nevezett esztendőben szólt ez a beszéd a nemzet különböző csoportjainak lenézéséről, a budapestiektől a más vallásúakon keresztül a melegekig” – fogalmazott a képviselő, aki szerint Papp László mára eljutott odáig, hogy 100 százalékig a Fidesz propagandájának szolgálatába áll, miközben az ünnepen sem Debrecen jelenéről, sem a város jövőjéről nem beszélt.

Mándi László
Momentum

A Jobbik reméli, hogy Papp László 3 parancsolatot megtanít a Fidesznek

Biró László Mihály, a Jobbik debreceni elnöke álszentnek nevezte a polgármester beszédét. A párt úgy gondolja, hogy Szent István szobrának az ország bármely pontján helye van, ezért a debreceni szoboravatást is üdvözlik. Ugyanakkor úgy gondolják, hogy a Papp László által emlegetett keresztényüldözéshez hasonlóan veszélyes az „álkereszténység” jelensége is, amelyet szerintük a Fidesz képviselt az elmúlt tíz évben.

A jobbikos politikus reményét fejezte ki, hogy Papp László megtanít legalább három parancsolatot a párttársainak. Ezek a „ne lopj!”, a „ne hazudj!” és a „ne paráználkodj!”. „Hálát adhatnak a jó Istennek, hogy nem ezer évvel ezelőtt politizáltak, mert nem sok fideszes képviselő tudna kézfeltartással szavazni, és lehet, Mészáros Lőrinc sem tudná Orbán Viktor pénzét saját kezével számolgatni” – írta a Debrecinernek küldött levelében Biró. A debreceni Jobbik-elnök reakcióját azzal zárta, hogy a pártja nem kíván az ünneppel kapcsolatban „pártpolitizálni”, és remélik, hogy a jövőben minden politikai erő számára az összetartozásról, nem pedig a lövészárkok mélyítéséről fognak szólni a nemzeti ünnepek.

Biró László Mihály
Facebook

Elutasítja az állandó harcot az MSZP

Madarasi István, az MSZP debreceni önkormányzati képviselője és városi elnöke úgy véli, Papp László számára nem az ünnep volt a fontos, hanem a „fideszhang”. A politikus szerint mindig ezt lehet hallani: aki nem ért velük egyet, azt a Fidesz nem tekinti a nemzet részének. Madarasi István a levelében arról is írt, hogy magyarként, debreceniként és lokálpatriótaként elutasít minden megosztásra, szembeállításra vagy állandó harcra való felszólítást. „A magyarság legnagyobb ünnepén úgy beszélni az összetartozásról, a nemzet egységéről, hogy közben belerúgunk a velük egyet nem értőkbe, már szinte ’orbán’ magasságukra utal” – írta a képviselő, majd hozzátette, hogy szerinte most nem erre lenne szükség.

Madarasi István
Koppányi Szabolcs

Szekértáborokat kérlel az LMP

„Szeretném megkérni Papp László polgármester urat és a zászlós mizéria minden egyéb aktorát az LMP Hajdú-Bihar megyei elnökségének nevében, hogy legközelebb ne az államalapítás napján vívják meg angolszász hagyományokra épülő kulturális identitás-halcsatájukat a Budapest-Debrecen tengelyen” – reagált Papp László beszédére Murguly Mátyás, az LMP országos politikai tanácsának elnökségi tagja, a párt debreceni politikusa. Murguly felháborítónak nevezte, hogy a „két nagy politikai szekértábor” évek óta „laposra kalapálja” a sokrétű magyar kultúrát. A politikus azt kérte tőlük, hogy hagyják abba egymás kiátkozását a nemzetből, hogy az emberek végre „békében tudjanak meditálni az örökségünkön”.

Murguly Mátyás
Koppányi Szabolcs

Idézetekkel üzen Papp Lászlónak a DK

A Demokratikus Koalíció nem válaszolt a megkeresésünkre, ezért megnéztük, hogy a párt három debreceni önkormányzati képviselője reagált-e valamit Papp László beszédére a Facebook-oldalukon. Ilyen jellegű bejegyzést egyikőjük nyilvános közösségi felületén sem találtunk. Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője és debreceni elnöke a közösségi hálón egy Jeremy Bentham, illetve egy, az interneten fellelhető, idézeteket katalogizáló oldalakon Arisztotelésznek tulajdonított idézettel reflektált a polgármester szavaira. Előbbitől a következőt citálta: „Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül.” Az ógörög filozófusnak pedig ezt a gondolatát választotta: „Egy zsarnoknak (tyranus) a szokásosnál nagyobb vallásos áhítatot kell mutatnia. Az alávetettek kevésbé aggódnak egy olyan uralkodó törvénytelenségei miatt, aki istenfélő és jámbor.”

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.