REGGELI FELES

A 3x3 nekik nyolc – Debreceni csontnélküli

Az egyik vírusveszélyes, a másik nem. Holott szinte csak nevében más a két esemény.
Koppányi Szabolcs

Nevet váltva már nem fertőz a kosárverseny? Persze a debreceni szervezők az egészségügyi szabályok maximális betartását hangsúlyozták. Ám a kulcskérdés nem ez, hanem az, hogy miben más egy olyan rendezvény (az augusztus 26-30. között Debrecenben megtartandó 3×3 Youth Games, valamint ehhez kapcsolódóan a FIBA World Tour Masters, amely ugyanazon versenyszabályok szerint zajlik majd, mint az eredeti (az U18-as 3×3 világbajnokság) ment volna, ám amelyet nem engedélyeztek, éppen járványügyi okokból?

Hiszen néhány „veszélyesnek” nyilvánított ország sportolóitól eltekintve a „B” verziónak számító eseményt is szép számú résztvevővel, nemzetközi szinten rendezik. Emellett várhatóan hasonló érdeklődés mellett pattog majd a labda a főtéren, mint az U18-as vb-n pattogott volna. Vagyis a résztvevők egy részétől és a névtől eltekintve voltaképp két egyforma eseményről beszélünk: mindkettő utcai kosárlabda, csak az egyiket nem engedi a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA), a másikat viszont ezek szerint igen. Aki látja közöttük a járványügyi szempontból fellelhető különbséget, szóljon! Ez olyan, mintha mondjuk egy NB1-es focimeccset nem, de egy Magyar Kupa-találkozót engedélyeznének – mármint nézők előtt.

Koppányi Szabolcs

Ami tényszerű, hogy minden Magyarországon jelenleg hatályos szabályozásnak megfelel majd a 3×3 Youth Games és a FIBA World Tour Masters rendezése - elvileg. Ám olybá tűnik, hogy nem szakmai, hanem adminisztrációs szempontok döntenek manapság idehaza egyes rendezvények járványügyi veszélyességi besorolását illetően. Reméljük, a koronavírusnak is szóltak erről!

Vagyis ha valamire rábólintanak az illetékesek, az mehet, aztán úgy sül el, ahogy sikerül (a Campus Fesztivál helyett megtartott „ültetett” stadionkoncertek is érdekesen zajlottak Debrecenben), amire meg nemet intenek, az talonba kerül. Holott nem ritkán érzékelhetetlen a különbség két másként megítélt, de igen hasonló program között. Itt egy pillanatra megállva, Majka minapi debreceni koncertje során a körülrajongott előadó egyes helyszínen lévők véleménye szerint még uszította is a csak elvétve szájkosarat hordó publikumot, hogy pattanjanak fel, mulassanak, sőt bírálta a mostani rendszert. Nincs ezzel baj, ha ő így érzi, tegye, csak akkor miről prédikált mondjuk az Operatív Törzs hónapokon át korábban. Megjegyzem, ahogy látjuk-halljuk, Müller Cecília is a ’bort iszik és vizet prédikál’ tipikus esete, hiszen ő maga sem tartott be szinte semmiféle szabályt azokból, amiket naponta motyogott a fülünkbe (távolságtartás, maszk, érintkezés kerülése) a Szent István-díj átvételekor, ahol lekezelt mindenkivel, ott ült egy tömegben és még kézcsókot is elfogadott.

Koppányi Szabolcs

Visszatérve a kosaras eseményre, Debrecen évek óta egyik nagy sportrendezvénye a 3x3-as kosárlabdázás aktuális nemzetközi versenye, amelyet a Nagytemplom előtt népes közönség előtt visznek véghez. Eredményes magyar szerepléseknek is tapsolhattak már a nézők, meg egyébként is látványos, sokakat érdeklő esemény ez. Éppen ezért furcsa, hogy ha nem világbajnokságot, csak nemzetközi versenyt tartanak, de gyakorlatilag ugyanabban a sportágban, miből következik az, hogy ezen kevesebb szurkoló vagy szimpla érdeklődő lesz jelen a lelátón. Illetve maguk a sportolók, bár elvileg nem „veszélyes” országokból érkeznek, de tudjuk jól, ha komolyan vesszük a koronavírust, akkor voltaképp bárhonnan beüthet a ménkű.

A mindenkori népszerű programok megtartása örömteli, hiszen nem begubózásra termett az ember, ám nehezen fedezhető fel a logika manapság a döntési mechanizmusokban: mikor, kinek, mit lehet, s mit nem – már járványügyileg?

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.