A gyalogosokat jobban védenék, az autósok ellenben még várhatnak a fejlesztésekre

Pirosan csillogó zebrákat festenek fel Debrecen több balesetveszélyes helyén a napokban, tudtuk meg Balázs Ákos alpolgármestertől, ugyanakkor kérdésünkre adott válaszaiból kiderült az is, hogy a Vértesi úti vasúti átkelő nem lesz se szebb, se jobb, mint volt, és azt sem tudni, hogy mikor haladhatnak át ott ismét az autósok.
Koppányi Szabolcs

Iskolakezdésre készen lesznek az új gyalogátkelők

A zebra átfestését végző munkások némi fennakadást okozva a forgalomban, de gyorsan haladtak a munkájukkal: mire a sajtótájékoztató véget ért, szinte el is készültek egy zebra átfestésével.

Koppányi Szabolcs

Balázs Ákos alpolgármester pénteki - augusztus 28. - sajtótájékoztatóját a Szabó Kálmán utcán tartotta, ahol fontos, a közlekedésbiztonságot segítő fejlesztésként jelentette be: 9 debreceni helyszínen a gyalogos átkelőhelyek megerősítését feltűnő színnel és rajta csillogó porral, ami azokat este könnyebben észlelhetővé teszi. Elmondta, terveik szerint az iskolakezdésre elkészülnek ezekkel a munkálatokkal. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt feszültebbek az emberek a közlekedésben is, ezért nagyobb odafigyelés szükségeltetik.

Mint elhangzott, közlekedési lámpák által nem támogatott gyalogátkelőket igyekeznek ezzel a módszerrel erőteljesebbé tenni Debrecenben. A Debreciner kérdésére adott válaszából úgy tűnik, hogy nem tervezik afféle figyelemfelhívó piktogramoknak a felfestését a zebrákhoz, amiket egyre több városban használnak az országban (legutóbb Szombathelyről szólt a helyi média), s amiket idén februárban két jobbikos politikus, Herpergel Róbert és Keresztesy Gergő ajánlott Debrecenben.

A 9 helyszín, ahol az új típusú zebrafejlesztés történik Debrecenben:

- Víztorony utca (Dobozi kispiacnál)
- Széchenyi utca és Zelemér utca kereszteződése
- Csapó utca és Pacsirta utca kereszteződése
- Pósa utca (a Torockó utcánál)
- Bartók Béla út és Szotyori utca kereszteződése
- Szabó Kálmán utca (a Petőfi Sándor Általános Iskolánál)
- Dóczy József utca és Martonfalvi utca kereszteződése
- Egyetem sugárút és Poroszlay utca kereszteződése
- Gönczy Pál utca (a Gönczy Pál Általános Iskola előtt)
Koppányi Szabolcs

Még nem tudják, mikor adják vissza az autósoknak a Vértesi úti vasúti átkelőt

A közlekedésbiztonsághoz, illetve annak minőségéhez csatlakozó másik témában is megkérdezte a Debreciner Balázs Ákost.

A napokban igen nagy felháborodást váltott ki egy hír Debrecenben a Tégláskertben és az Epreskertben élők között, illetve másokból is, akik arrafelé közlekednek, át a síneken. A Vértesi úti vasúti átkelő hónapok óta le van zárva a gépjárműforgalom elől, ám a hírek szerint nem történik semmiféle érdemi változás, ami az ottani áldatlan állapotokat megszüntetné. A korábban tervezett alul- majd felüljáró kivitelezése a legújabb önkormányzati hírek szerint több évet csúszik, leghamarabb 2 év múlva kezdhetik el.

Vagyis a vasúti sínek korszerűsítésével együtt most nem történik meg a korábban beígért fejlesztés. A 2014-es bejelentés szerint egy korszerű aluljárónak 2020-ra fel kellett volna épülnie ott. Ebből lett aztán egy tervmódosítás, ami felüljáróvá változtatta a tervet. Viszont most csak az fog történni, hogy amikor a síneket ezen a szakaszon rendbe tették, a jelenlegi állapotokat állítják vissza az autósok számára.

Megkérdeztük tehát Balázs Ákost, hogy miért húzódott el ez a beruházás, illetve ha már egyelőre semmit sem fog javulni az autósok számára a síneken való átkelés a Vértesi útnál, legalább vissza kapják-e annak lehetőségét mielőbb.

A politikus azt válaszolta, hogy állami beruházásról van szó, ezért érdeklődésünkkel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-t keressük.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.