A HÉT IDÉZETE

Szijjártó Péter: „Debrecen a második főváros”

A BMW itt építendő gyára kapcsán is mondott egy kereket a külminiszter.

A korrupció gyanúját is felvető, lelepleződött nyaralása után első alkalommal Debrecenben és környékén járt Szijjártó Péter külminiszter, akinek sok programot szerveztek a helyiek, s készítettek is vele számos fotót.

Kupakkal jótékonykodott a debreceni Csapókertben Papp László polgármester társaságában. Ugyanott jó hangulatban aláírt egy labdát is.

Facebook
Facebook
Facebook

A 471-es főút 32 kilométeres hajdú-bihari szakaszából átadott egy 4,6 kilométeres felújított útszakaszt Papp debreceni polgármester, illetve Tasó László és Pósán László országgyűlési képviselők társaságában.

Facebook
Facebook
Facebook

Tasó László országgyűlési képviselő és unokaöccse, Tasó Béla nyíradonyi polgármester társaságában ellátogatott a városházára. Étkezett is velük.

Facebook
Facebook

A külminiszter látogatást tett a nyíradonyi telephelyű Paulik kft-nél is, és természetesen nem maradhatott el az igen közeli, baráti közös fotó készítése Tasó képviselővel.

Facebook

A zsúfolt programjában Szijjártó Péter időt szakított arra is, hogy az adriai jachtos nyaralásával kapcsolatban ne válaszoljon az újságírói kérdésekre.

Hajdú-bihari látogatásának része volt egy terjedelmes interjú is, amit a kormánytámogató KESMA kötelékébe tartozó megyei napilapnak, a Hajdú-bihari Naplónak adott: A cívisváros vonzáskörzete a jövő régiója.

Ebben olvasható:

„Nem kérdés, Debrecen az ország első számú vidéki városa, az ország keleti központja, és nem túlzás: Debrecen a második főváros.”

Nem kevésbé fontos:

„Az, hogy a BMW szerves része lesz Debrecen további fejlődésének, óriási kapukat nyit ki. Ennek hatása van például a társadalmi, az oktatási, a kulturális és a sportéletre.”

A megyei napilap nem érdeklődött a külminiszter korrupciógyanús adriai nyaralása iránt, sőt nem is írt róla korábbi publikációiban sem, ahogy a debreceni önkormányzati média hírportálján sem lehet olvasni a lelepleződésről és a jachtozással kapcsolatos ellenzéki felszólamlásokról egyetlen szót sem. Azok a debreceni és hajdú-bihari polgárok, akik csak a kormánymédiából, annak helyi mutációiból tájékozódnak, azok nem értesülhettek erről a történésről és visszhangjáról.

A HÉT IDÉZETE sorozatunk korábbi részei itt találhatók.

Debreciner

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.