AZ OLVASÓ ÍRJA

A védett Nagyerdő tele autókkal, a stadion melletti nagy parkoló meg üresen ásít

„A város részéről sokkal következetesebben kellene eljárni a szabálytalankodókkal szemben."
Jocó

„A debreceni Nagyerdőn megépült stadion impozáns látvány. Körülötte hatalmas parkoló sorompóval lezárva, a parkolóban azonban egy autó sem áll. A hétvégi forróság tömegeket csalt ki az új strandra. A siker hatalmas, viszont a sok ember sok autóval is jár együtt. A stadion mögötti Nagyerdei körút tele parkoló autókkal, amíg a szem ellát. Ezzel nincs is baj, annál inkább azokkal, akik úgy gondolják, hogy a régi erdei kemping útja és a körülötte lévő füves rét esőházzal, illetve az erdő is parkolóhely. Ugyanez a helyzet a krematórium felé vezető úton, ahol szabályszerű árkok képződtek a fűben a parkoló autók nyomán.
Autók mindenütt, füvön, fűben, fák alatt, bokrok alatt, majdnem a fák tetején. Miközben üresen ásít szemben a gyönyörű stadion hatalmas parkolója, ahova csak beavatottak mehetnek. Értem én, hogy lezárt terület, meg nem gurulhat közönséges halandó kocsijának abroncsa a szent betonon, de legalább a nagy rohammal járó hétvégéken, ha nincs egyéb rendezvény, megnyithatnák mindenki előtt, hogy oda is be tudjanak állni, még ha nem is ingyen.
És itt a másik probléma, ami már az autós társadalom szemfülességét mutatja: nem szeret, nem akar fizetni a kulturált parkolásért. Pedig ezt a békát kedves autósok le kellene nyelni, és nem mindenáron ingyenes parkolóhelyet keresni, akár bent az erdőben. Amíg van erdő és vannak benne élő állatok. A város részéről pedig sokkal következetesebben kellene eljárni a szabálytalankodókkal szemben"
– írta a szerkesztőségünknek küldött levelében debreceni olvasónk, Jocó, aki több fotóval is illusztrálta tapasztalatait és véleményét.

Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó
Jocó

Köszönjük a fotókat és a levelet! Másokat is biztatunk, ha van a debreceniek érdeklődésére számot tartó javaslatuk, képük, videójuk, észrevételük, akkor osszák meg velünk, küldjék el ide: szerkesztoseg@debreciner.hu ! A beküldők inkognitóját kérésükre tiszteletben tartjuk.

AZ OLVASÓ ÍRJA rovatunk további publikációi itt találhatók.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.