Semmitmondó válaszokat kapott a jobbikos Herpergel Róbert a kormányhoz intézett kérdéseire

A politikus arra volt kíváncsi, hogy mennyi pénzt szán a kormány Debrecen bizonyos egészségügyi, köztisztasági, valamint a rendőrséget érintő fejlesztéseire. Szerinte nem csak megszorításokkal lehet a járvány ellen védekezni.
Herpergel Róbert
Polgár Tóth Tamás

Sajtótájékoztatót tartott Herpergel Róbert, a Jobbik debreceni alelnöke szeptember 8-án a Debreceni Egyetem Klinikai Központ főbejárata előtt az országos költségvetéssel kapcsolatos javaslatairól. A volt önkormányzati képviselő már ötödik éve tart tájékoztatókat ebben a témában. Az elmúlt évektől eltérően Dudás Róberten, a párt országgyűlési képviselőjén keresztül idén nem konkrét módosításokat, hanem kérdéseket intézett az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, valamint a Belügyminisztériumhoz. A politikus a kérdéseiben három tárgykörre: az egészségügyre, az illegális szemetelők elleni harcra és a Debreceni Rendőrkapitányság épületének állapotára fókuszált.

Időnként még falhoz támaszkodni sincs helye a betegeknek

Herpergelt az érdekelte, hogy a kormány mekkora összeget szán a városi rendőrkapitányság Budai Ézsaiás utcai épületének, valamint a hozzá tartozó épületek belső komfortjának fenntartására, a politikus által évek óta szorgalmazott „szemétkommandó” létesítésére, valamint a Debreceni Egyetem számára a képalkotóvizsgálathoz szükséges gépek beszerzésére, ambuláns szakrendelések indítására, továbbá az ehhez nélkülözhetetlen személyzeti gárda felépítésére.

A Jobbik debreceni alelnöke a Népszava egy, a D ebreciner által is ismertetett cikkét felemlítve arról beszélt, hogy tapasztalatai alapján nem csak az onkológián, hanem számos más szakrendelésen is előfordul olyan mértékű zsúfoltság, hogy a betegek egy része még a falnak sem tud nekitámaszkodni.

A kormány azt írja, számukra is fontosak ezek az ügyek

Pintér Sándor belügyminiszter, valamint Schanda Tamás államtitkár válaszaiból lényegében annyi derült ki, hogy a kormány mindhárom területet fontosnak tartja, ugyanakkor semmilyen konkrétumot nem árultak el a debreceni politikus által feszegetett kérdések kapcsán. Herpergel a sajtótájékoztatón elmondta: ő nem látja azt, hogy minden rendben lenne az említett területeken, és hogy a kormány valóban kiemelten kezelné azokat. A politikus hangsúlyozta, hogy azért keresi egyes helyi ügyekkel immár ötödik éve a kormányzatot, mert nem szeretné, hogy az általa szorgalmazott fejlesztések a helyi költségvetés terhére valósuljanak meg.

Herpergel csodálkozna, ha nem jutna pénz ezekre a projektekre

A Debreciner kérdésére, miszerint mennyire látja reálisnak, hogy a kormány az általa említett ügyekre költségvetési forrásokat biztosít, miközben a járványkezelésre hivatkozva idén már súlyos összegeket vont el Debrecen önkormányzatától, a politikus azt válaszolta, hogy egyes látványberuházásokat látva csodálkozna, ha nem jutna extra forrás ezekre a fejlesztésekre. „Meglepődnék, ha valaki azt mondaná, hogy a járvány elleni védekezés csak megszorítások árán érhető el” – fogalmazott a politikus.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.