ARCOK DEBRECENBŐL

Kovács Sándor

Érdekes kérdés, hogy milyen munkakörben tud az ember úgy megélni, hogy közben ne adja fel a saját személyiségét és érdeklődési körét.
Tóth Tamás

Párkapcsolatban élő, nemrég diplomázott fiatal bölcsészként a megélhetés érdekel. Érdekes kérdés, hogy milyen munkakörben tud az ember úgy megélni, hogy közben ne adja fel a saját személyiségét és érdeklődési körét. Nagyon nehéz úgy menedzselni a párkapcsolatodat, hogy házasság, gyerek, ne késsen semmi, és közben ne is égjél ki. Az élethosszig tartó tanulást is nagy kérdés, hogy hogyan lehet ebbe beleilleszteni, mert ma már e nélkül nehéz érvényesülni.

Ha specifikusabb dolgokról beszélünk, akkor a kulturális információk, mesterséges intelligencia, bioetika, transzhumanizmus érdekel. Tágabban véve mondhatjuk, hogy érdekel, hogyan változtatta meg az életünket az információk szétterjedése, a szociális média és az internetes portálok használata, és hogy az ember ezeket hogyan illeszti bele a hétköznapjaiba. Foglalkoztat, hogy ez hogyan jelenik meg mondjuk egy kocsmai beszélgetésben. Valóban tudásról van szó, vagy csak a megfelelő információforrás birtoklásáról? Általában kiderül, hogy mindenki ért a focihoz, a történelemhez, az irodalomhoz, a közlekedéshez, ahhoz, hogy hogyan kell a Hableányt kiemelni a vízből. Mindenki mindent jobban tud, mert olyan információkkal rendelkezik, amiket mindenféle forráskritika nélkül átvesz az internetről. Valójában, ha teljesen valid információi vannak valakinek, akkor sem biztos, hogy ért hozzá. Ez egyszerre egy technológiai, etikai és filozófiai kérdés is.

Tóth Tamás

(Ebesről származik, de tizenkét éve Debrecenben él és dolgozik. Az itt töltött évek alatt összesen négy diplomát szerzett filozófiából és történelemből. Eddig főleg a vendéglátásban dolgozott.)

Az ARCOK DEBRECENBŐL sorozatunkban arról érdeklődünk, hogy éppen kit mi foglalkoztat. Aki szeretné elmondani, ide írhat: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu – megkeressük.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.