KÖZTÜNK ÉLNEK

Örökké nem

- Nem értem, miért engeded, hogy így beszéljen veled...

- Csak az ital miatt ilyen.

- Ez nem magyarázat. Én pofán verném a helyedben.

- Holnap már nem is fog rá emlékezni.

- Akkor emlékeztesd! Komolyan mondom.

- Nem az én stílusom. Én nem tudok olyan lenni. Inkább elengedem a fülem mellett.

- Hát te hülye vagy...

- Akkor az vagyok.

- De miért jó az neked, ha csak nyelsz, nyelsz folyton?!

- Nekem ez rohadt szar, ne gondold, hogy nem az. De nem éri meg, hogy a gyerek előtt veszekedjünk. Én úgy nőttem fel, hogy ezt láttam otthon, valaki mindig szapulta a másikat. Meg is lett az eredménye. Az én gyerekem nem fogja ezt látni.

- Az, hogy apádék bolondok, annak ehhez nincs semmi köze. Meddig kell még vezekelned egyetlen apró félrelépés miatt?

- Nem tudom... Azért annyira nem volt apró. De mindegy is. Én hibáztam, nekem kell rendbe hoznom.

- Könyörgöm, már öt éve volt, és azóta született egy gyönyörű kisfiatok. Mi kéne még?! Örökké nem vezekelhetsz. Az, hogy az ő önbizalma nincs rendben, arról már igazán nem tehetsz.

- Igyekszem, hidd el! Mindent azért csinálok, hogy neki jobb legyen. Hogy neki jó legyen. Érezze, hogy szeretem, csak őt szeretem.

- Úgy tűnik, ez nem elég, mert ha piás, látványosan bunkó lesz.

- De ha józan, nem ilyen. Imádja Zétit.

- És téged?

- Szeret. Azt hiszem. Különben miért ragaszkodna hozzám ennyire? Kitehette volna a szűröm akkor, de nem tette. Megígértem neki, hogy jó felesége leszek. Nem hibázhatok többet.

- Ebbe fogsz beleőrülni, de ne legyen igazam...

- Ha így lesz, így lesz. Ez van.

- Nem értelek. De legalább kicsit kiszabadulsz végre a négy fal közül, hogy visszamész dolgozni.

- Nem mondtam még? Nem megyek, beszéltem a főnökömmel, hogy ne számítsanak rám még. Belevágunk a tesó-projektbe.

- Most, remélem, csak viccelsz.

- Nem. Megbeszéltük Zolival, hogy már úgyis benne vagyok a korban, minek húzzuk az időt.

- Eddig te voltál ebben a kérdésben a leghatározottabb, hogy vissza akarsz menni dolgozni, hogy kapj egy kis levegőt. Aztán jöhet az öcsi vagy a hugi.

- Változnak a dolgok...

- Le merném fogadni, hogy Zoli győzködött, mert retteg, hogy mi lesz, ha nem tud örökké szemmel tartani. Pedig nem is akart, csak egy gyereket.

- Nem. Nem így volt. Egyáltalán nem. Én szeretném így csinálni.

- Na persze. Már teljesen rád telepedett. Zsarnok. Tényleg szereted? Vagy csak a bűntudat miatt vagy vele még mindig?

- Figyelj, beszéljünk másról.

- Miért?

- Kérlek, úgy hallom, hogy jönnek...

- Na, sziasztok fiúkák, minden rendben? Elfogyott az összes jager?

- El. Van még sör?

- Kint a garázsban.

- Miről susmorogtok ti idebent?

- Csak a gyerekekről, tudod, hogy van ez...

- Akkor már azt is elmondtad, hogy újra terhes vagy?

- Nem, azt még nem. De most már akkor igen.

- Bizony! Újra terhes az én drága feleségem. Remélem, most nem hízik meg úgy, mint legutóbb!

Gubányi Zsófia további írásai itt olvashatók: KÖZTÜNK ÉLNEK

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.