„Háborús retorika helyett felelős kormányzást!”

Újabb közleményt adtak ki a Felelős Értelmiség elnevezésű csoportosulás kezdeményezői (köztük Fábián István és Pálinkás József professzorok, akadémikusok): növekvő aggodalommal figyelik, hogy a járványellenes föllépésre hivatkozva állandósult a végrehajtó hatalom ellenőrizetlensége.

A társadalmi figyelem megosztottságával és a fék nélküli jogi felhatalmazással visszaélve „egész pályás letámadás” indult az egyetemek, az ellenzékiként jegyzett média, a tudományos kutatás, a színházak ellen – olvasható a Háborús retorika helyett felelős kormányzást! című közleményben.

„Általánossá vált a félelem légköre, a lojalitás abszolút uralma a szakmai színvonal fölött, a régi időket idézi a sajtóirányítás, a célnak alárendelt statisztikai adatközlés és hovatovább: az öncenzúra.”

A több mint harminc jeles személyiség által aláírt nyilatkozat így fogalmaz: „jelen helyzetben értelmetlen háborús szóhasználat csak elfedi, hogy a gazdasági intézkedések nem a valóban rászorulók megsegítését, hanem a hirtelen meggazdagodottak további gazdagodását szolgálják”.

Közel két hete Elég volt! címmel jelentettek meg állásfoglalást az egyetemi autonómia, az oktatás és a kutatás szabadságának védelme érdekében. Abban – többek között – ez olvasható: „Elég volt a kormány felforgató, rendbontó intézkedéseiből! Elprivatizálták a nemzet vagyonát, ellehetetlenítették a független médiát, cenzúrázzák a tudományos kutatómunkát, az államigazgatásból marionett-színházat csináltak, a tanszabadságot lábbal tiporják – a közoktatást már régen bedarálták, most az egyetemeken a sor.”

A nyilatkozatokhoz bárki csatlakozhat aláírásával a Felelős Értelmiség honlapján.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.