800

Mert együtt lenni jó!

Többmillió ember szenved mélyszegénységben. Olyan emberek, akik valaha ezt az országot építették. Olyan emberek, akinek megszűnt a munkájuk és nem lett helyette helyben új. Olyan embereké, akik önerőből nem tudtak váltani egy olyan rablókapitalista helyzetben, ahol több ezren milliárdosok lettek, több millióan pedig kiszolgáltatott, a települések szélére szorított szegények!

Mottó: Ne zavarjon, ha egyedül vagy; ha barátokra van szükséged, a kellő időpontban eljutnak majd hozzád. Wallace D. Wattles

Egy árva szót sem szeretnék ejteni korunk réméről, a vírusról. Ha mégis utalok rá, az nem a véletlen műve mégsem. Szóval: rettegtünk, hogy az élet közbeszól, és nem találkozhatunk annak ellenére, hogy mennyit szerveztük a mi kis csapatépítő tréningünket. Egyelőre még találkozhattunk, és ez jó!

Múlt szombaton kilépve a közösségi média virtuális teréből, ahol annyi az információ, hogy az ember kiakad néha tőle, a tettek mezejére léptünk és jó pár településről is összeszedve a barátokat a Haladjunk Aktivista Csoport kikötött Nyíregyházán egy vendégházban. Arról alapból gondoskodtunk, hogy éhesek vagy szomjasak ne maradjunk, de - és itt jön a de - maszk, fertőtlenítő és mit tesz isten, még gumikesztyű is akadt mindenkinek. (Őszintén bevallom, a kesztyűt mindenki sokallotta, a többi „védelmi eszközt” azonban úgy-ahogy használtuk.) Jelentem, mindenki jól van! :)

Bőségesen megebédeltünk, ez volt az alapja annak, hogy mindenki nyugalomban meghallgatta a felvezetőmet, amiben kvázi beszámoltam a csoportunk tevékenységéről, kudarcairól és sikereiről.
A kudarcérzéssel kezdtem, ami minden vezetőben megfogalmazódik akkor, ha az ellenfél sokkalta erősebb, az eszközök pedig egy jó küzdelemhez nem állnak rendelkezésre.

Előadások
Beszéltem arról, hogy a szegregátumokban élők viselkedésmintáit igen nehéz megváltoztatni. Egy közösségszervező számára pedig semmi más nem lehet olyan nagy erő, mint az, ha az a közösség, ahol dolgozik, érti a közös ügyek problematikáját és tenni is akar ellene. No de, hogy tegyünk olyan ügyek ellen, ahol a tanult tehetetlenség, a berögzült sémák (amelyeket a többség ültetett el az emberek pszichéjében) olyan erősen összekapcsolódnak a félelemmel, hogy bár lélekben velünk van az illető, a valóságban nem mer kiállni az ember az igazáért? Mit lehet tenni a közömbösség ellen? Mit és mennyit szabad tenni egy kis közösségnek, esetünkben a csoportunknak olyan egyébként évtizedek óta leült ügyekben, ahol komoly retorziók érhetik azokat, akik mellé állnak az ügynek?
Szünetben

Önöknek például teljesen evidens, hogy a lakossági hulladékszállítást meg kell oldani, azért fizetni kell, és tiszta udvar rendes ház, no meg virágoskert dukál az élethez. Sokaknak azonban ez nem ilyen egyszerű. A szegregátumokban szegény emberek élnek, olykor kitaszított páriák, akiket a belső elnyomóik, az uzsorások, az erőemberek és az erőszak tart fogságban. Olyan életterek ezek, ahol nem jelent gondot betöretni a másikhoz, ha az nincs otthon. Nem jelent gondot elvinni a másiktól az utolsó forintot is. Az a fajta erkölcs, ami a szegényembereket egymás között jellemezte, már a múlté. A kábítószer mindent vitt. Ezeken a helyeken szenvednek tőle a legjobban, semmiféle állami segítséget nem remélve, mert az tulajdonképpen nincs is. Ebben a környezetben soha nem erőltették az ingatlannyilvántartások rendezettségét például, vagy éppen az érintettek érdekében szemet hunytak felette.

Évtizedek teltek el úgy, hogy a települések szélén elhelyeztek úgy kb. egy-egy kilométeres körzetben néhány konténert, és meg volt oldva a lakossági hulladék témája. Az önkormányzat fizetett évente milliókat, és büntette azokat, akik illegálisan rakták le máshol a saját lakossági hulladékukat. Mindenki tudta, hogy nem jól van ez így, azok a konténerek kommunális szemét gyűjtésére lettek kihelyezve, nem a lakosok számára, de a települések vezetői simán szemet hunytak és hunynak ma is afelett, hogy sokan bizony ezekbe a tárolókba helyezik el a szükségtelen dolgaikat. Persze a helyi és a környéken dolgozó vállalkozók is tömegével rakták meg a konténereket sittel, szeméttel, és így nem csoda, hogy az 5 köbméternyi, kéthetente elszállítandó hulladék a duplájára nő néhány nap alatt a konténer körül, a kóbor kutyák és a patkányok nagy örömére. El lehet gondolni, micsoda bűz volt nyáron a konténerek környékén. A döglött állattól a vasárnapi ebédek maradványain keresztül a pucolt halak és szárnyasok belsőségein át a romlott húsig minden megtalálható ma is sok-sok helyen.

Tiszavasvári sem kivétel, ahol már a második polgármesterrel próbáljuk orvosoltatni a problémát. Az akkor még jobbikos Fülöp Eriknél annyit értünk el, hogy a közmunkások nagy big-bag zsákokban gyűjtötték össze a szemetet. Ezt úgy képzeljük el, mint egy zsákot, aminek az űrtartalma 810 liter. Egynek. A mai napig is ez a formula működik.

Többször tárgyaltunk Szőke Zoltán polgármesterrel is a problémákról Tiszavasvári bűdi városrésze viszonylatában. Legutóbb a polgármester úr a Tiszavasvári Televízió „Megkérdeztük a polgármestert” című, 2020. szeptember 30-i (YouTube-csatornára is feltöltött) műsorában nyilatkozott arról, hogy a környezetvédelem jegyében ezen az áldatlan állapoton változtatni akar Tiszavasvári három településrészén. Mondjuk ki őszintén, itt élnek, ezekben a szegregátumokban tengődnek a település roma származású lakosai úgy, ahogy ez évtizedek alatt kialakult. Ha jól érettem bejátszást, a nyolc darab konténer három elkerített helyszínre kerül, és a továbbiakban már csak az önkormányzat tárolási céljait fogják szolgálni, elveszítik a közkonténer jellegüket, végleg. Polgármester úr nyilatkozatában utalt arra, hogy a kötelező szolgáltatási szerződések meglétét ellenőrizni fogják, az érintett rászorultakat pedig segítik az átállásban is.

És itt jön a dilemma. Évtizedeken keresztül csak az állampolgári önállóságra apellálva ezeken a településrészeken hatalmas az elmaradottság szinte minden tekintetben.

A településen a romák számára rosszak a munkalehetőségek. Sokan közmunkán vagy segélyen tengődnek. Sok-sok általános és betartandó, de pénz meglétét feltételező szabálynak sokan nem tudnak, mostanra már nem is nagyon akarnak eleget tenni. Ezt így ki kell jelenteni. A hivatalnokrendszer nem reagált, a „szokásjog” ütötte fel a fejét.

Ezért van az, hogy a lakosági hulladékszállítási szerződések sok családnál hiányoznak, az ingatlan a nyilvántartásba nincs bejegyezve, hogy ki kitől és hogyan örökölte vagy vette meg a telepen lévő házat, amiben lakik. Mivel a szolgáltatóval szerződés sincs, kuka sincs. Meg kell jegyezni, hogy a kukát meg kell venni, és tudomásunk szerint nem adnak rá részletfizetési lehetőséget. Tehát nagy a baj, ha a város első embere rendet akar tenni, ami egyébként kívánatos lenne. Most kell a kompromisszumkészség, a tárgyalókészség és az emberség, hogy ebben az ügyben jó és emberséges megoldások szülessenek az érintett családokig lebontva. Most kell a közösségnek képviselnie önmagát. Október elsején már el is küldtük a levelünket polgármester úrnak, hogy nagyon szívesen megszerveznénk egy lakossági fórumot a bűdi városrész ügyében, aminek a részleteit és javaslatainkat nagyon szívesen egyeztetnénk vele. Reményeinket fejezzük ki, hogy tárgyalóképes lesz a polgármester. És ha nem? Ha minden a törvény betűje szerint történik majd? Mi lesz az emberekkel? És ez csak egy ügy!

Végezetül a hallgatóságomnak a sikereinkről beszéltem. Arról, hogy vagyunk, hogy nem vagyunk egyedül és vannak terveink, amelyek megvalósításába majd egyre többen bekapcsolódhatnak. Arról, hogy az első vírushullám idején a Civil Kollégium Alapítvány és társzervezeteik segítségével a lehetőségekhez mérten élelemmel, a digitális oktatásra való átállás miatt pedig néhány család részére informatikai eszközök kiosztásával próbáltunk segítséget nyújtani. Mindenkinek nem juthatott. Ami tőlünk tellett, úgy érzem, megtettük.

A legfőbb eredményünk azonban az, hogy van 20-30 ember és egy komoly szimpatizánsi kör, akik időről-időre találkoznak, oldottak is meg már közösségi ügyeket. A csoport egyre erősebb fejben is, hisz az előadások, amiket meghallgattunk mind-mind arról szólnak, hogy a problémákat meg kell beszélni, a törvényes úton kell járni, és az életvitel lassú változtatásával (hisz ezernyi kerékkötője lehet ennek) megtalálhatjuk az utat a boldogsághoz, a stabilitást eredményező élethez.

A siker legnagyobb kulcsa azonban nem nálunk van, mi csak dolgozhatunk érte keményen: és ez szerintem a biztos megélhetés, a becsületes munka, az összetartozástudat, az erkölcsök újra erősödése a közösségekben. Ehhez pedig állami akarat kell, amit én személy szerint nem látok! Több millió ember szenved mélyszegénységben. Olyan emberek, akik valaha ezt az országot építették. Olyan emberek, akinek megszűnt a munkájuk és nem lett helyette helyben új. Olyan embereké, akik önerőből nem tudtak váltani egy olyan rablókapitalista helyzetben, ahol több ezren milliárdosok lettek, több millióan pedig kiszolgáltatott, a települések szélére szorított szegények!

Aztán meghallgattuk Somi Judith asszonyt, aki Ózdról érkezett, és elmondta nekünk a Hétes telepen lévő problémákat, ahol önkormányzati lakásokról lévén szó, akár a kilakoltatásoktól sem riadna vissza a városvezetés, problémamegoldásként. Nem egyszerű az élet. Ott is folynak a tárgyalások.

Az elfeledettek, a „problémás emberek”, a nyomor bugyraiban élők nem tudják képviselni a saját jogaikat és a kötelezettségek betartása is igen nehezen megy nekik, ami részben az ő bűnük, részben pedig az államé, hisz az állam évtizedekre magukra hagyta őket, elsilányította a közszolgáltatásokat, és tulajdonképpen mindig csak annyit adott, ami a fejlődéshez kevés, az éhenhaláshoz sok.

Somi Judith
Glonczi László a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének az elnöke arról beszélt, hogy a nyíregyházi Huszár telepen (a Guszeven) kilakoltatások lesznek. A mélyszegénységben élő embereket – néhány héten belül 6-7 családot – bírósági határozat alapján kényszerkilakoltatnak lakbér és tetemes közüzemi díjhátralék miatt, néhány nappal a kilakoltatási moratórium előtt. Többgyermekes családokról is szó van. Tapasztalata szerint, amikor a gyermekes családok egyedül maradnak, először kapnak egy ideiglenes elhelyezést, de végül – a lakhatás megoldatlansága miatt – a gyermekeket kihelyezik nevelőszülőkhöz. A szegénység ilyen szempontból is bűn. Mivel már nem tekintik őt tárgyalópartnernek az illetékesek, egy demonstrációt akar szervezni, hogy legalább hallassák a szavukat ezeknek az embereknek az érdekében. Elmondta még, hogy egy komolyabb teleprehabilitációs program van folyamatban Nyíregyházán, minekutána a Keleti lakótelep rogyadozó, részben önkormányzati lakásaiból több családot beköltöztettek a Guszevre. A guszevieket pedig most, törvény szerint ugyan jogosan, de emberség szempontjából kíméletlenül kilakoltatják. Segítség kéne neki, mert egyedül ezt az ügyet megoldani már nem tudja.

Vajon Önök tudnak-e ezekről a sanyarú és emberpróbáló helyzetekről? Nagyok a bajok. Ugyan tehetnek róla a mélyszegénységben élő emberek, hogy ilyen állapotok alakultak ki a fizetésképtelenség miatt, de itt senkinek sincs többszázmilliója, hogy kastélyok vétele helyett egymást segítsék!

Végül megnéztünk egy összefoglaló kisfilmet a Haladjunk Aktivista Csoport eddig tevékenységéről, amelyből jól látszott az öntudatra ébredés és az emberi gondolati fejlődés. A Tumenca-Veletek Egyesület tagjaiból is voltak jelen, amelyre a Haladjunk Aktivista Csoport a jövőjét is építeni készül. Mert jövőkép nélkül nincs mozgalom, nincs segítség azoknak, akiknek senki nem akar segítséget nyújtani!

Tiszavasváriból, Ózdról, Budapestről, Berettyóújfaluból, Hajdúszovátról és Nyíregyházáról is voltak barátaink, szimpatizánsaink, akik hozzánk hasonlóan azon fáradoznak, hogy a nehéz helyzetben lévők is gyakorolni legyenek képesek a közösségi jogérvényesítést, amellett, hogy a kötelezettségeikre vonatkozóan is kapnak iránymutatásokat előadások, életvezetési tanácsok formájában.

Persze a „kötelező” után volt egy kis ereszd el a hajamat típusú csoportos beszélgetés is, ahol „frakciók” alakultak, és mindenki fújta a maga igazát – jó és kemény viták is kialakultak.

A lényeg azonban megmaradt minden résztvevőben: nem vagyunk egyedül! Együtt lenni pedig jó! Még akkor is, ha világok omlanak össze körülöttünk. Mi megtesszük, ami tőlünk telik.

Szóval emberek! Együtt lenni jó! Együtt tenni jót szintén jó! Gyakorolják!

Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800 .

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.