Ingyenes jogi segítség szegényeknek Debrecenben

„Mi jogi képviselet nem tudunk vállalni, abban segíthetünk, hogy tájékoztatást adunk arról, hova lehet fordulni, illetve közreműködünk kérelmek, beadványok, hivatalos papírok kitöltésében, elkészítésében.”

Változtatás nélkül közreadjuk Tukoráné Kádár Ibolya egyesületi elnök levelét és az általuk küldött fotókat:

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook-csoport korábbi ígéretének megfelelően elindította az ’Utca jogásza Debrecenben’ szolgáltatását. Minden héten csütörtökön délután várjuk az utcán élőket, a szegényeket, akik nem tudják, hova forduljanak ügyes-bajos dolgaikkal segítségért.

Első alkalommal 2019. július 4-én 17 és 18 óra között vártuk a felvilágosítást, tanácsot, információt kérőket, a Petőfi téren, a ’Jog asztalánál’.

Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete

A kezdetekor - az aktualitásra tekintettel - a 2019. július elsejétől induló családok otthonteremtési kedvezményéről (CSOK), a falusi CSOK igénylési feltételeiről, illetve a babaváró hitelről is szakszerű tájékoztatást kaphattak, akik felkerestek bennünket a város lakosai közül.

Az induláskor hozzánk fordulók közüzemi tartozásokkal kapcsolatos kérdésekkel, a közgyógyellátással összefüggő problémákkal kerestek meg elsősorban bennünket. Voltak, akik a szociális segélyezés lehetőségéről érdeklődtek, mert elmondásuk szerint a városi önkormányzat nagyon szűkmarkúan ad segélyt, az összeg több esetben olyan alacsony, hogy csak jelképesnek tekinthető, valódi segítséget a családnak nem jelent. De érdeklődtek a lakásbérlettel összefüggő szabályozásról is.

Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete

Örömünkre megkeresett bennünket egy debreceni fiatal hölgy, aki most fejezte be jogi tanulmányait. Jelezte, hogy szeretne az ’Utca jogásza Debrecenben’ csoporthoz csatlakozni. Természetesen számítunk a segítségére a következő alkalmakkor. Szeretnénk, ha mind több jogász, szociális területtel foglalkozó szakember csatlakozna önkéntesként hozzánk.

A későbbiek során azt tervezzük, hogy időnként a megye több vidéki településén is legyen lehetőségük hátrányos helyzetű embereknek, hogy panaszaikkal megkereshessenek bennünket.

Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete

Mi jogi képviselet nem tudunk vállalni, abban segíthetünk, hogy tájékoztatást adunk arról, hova lehet fordulni, illetve közreműködünk kérelmek, beadványok, hivatalos papírok kitöltésében, elkészítésében. A szolgáltatás természetesen ingyenes.

Debrecenben legközelebb 2019. július 11-én, csütörtökön 17 és 18 óra között várjuk azokat, akinek segítségre van szükségük. A CSOK-al kapcsolatos kérdésekkel is igyekszünk a következő alkalommal is tanácsot adni.

Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete

Forduljanak hozzánk bizalommal! Keressék az ’Utca jogászát’ a Petőfi téren, a "Jog asztalánál"!

Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület elnöke

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.