Zsidó emlékhelyek az oktatásban – Debreceni tanárképző szeminárium az ESJF és a Centropa szervezésében

Számos emlékhely őrzi a magyar zsidóság több száz éves történelmét: az épületek, az utcák, amelyeken nap mint nap végigmegyünk, a borostyánnal benőtt temetők emberi sorsokról, egy gazdag kultúráról mesélnek, amely mindannyiunk öröksége. Az október 18-19. között megrendezendő debreceni tanárképző szemináriumon interaktív módszerek segítségével mutatják be, hogyan használhatók a zsidó temetők és más emlékhelyek az oktatásban. A képzésre várják általános és középiskolai pedagógusok jelentkezését.
Krakkó
Centropa/Wojciech Wojtkielewicz

A kétnapos képzés során szó lesz a zsidó temetők sírkövein szereplő szimbólumok és héber betűk értelmezéséről, szakértők segítségével megismerhetik a résztvevők a magyarországi zsidó közösség örökségét. A pedagógusok elsajátíthatják a Centropa modern oktatási módszereit is, és lehetőségük lesz az ESJF (European Jewish Heritage Initiative) és a Centropa veterán tanáraival együttműködve interaktív, modern óraterveket készíteni, melyekkel benevezhetnek nemzetközi óraterv versenyükre is. Továbbá a szemináriumra jelentkezők részt vesznek majd a Centropa „Történetek egy családi albumból” című kiállítás megnyitóján, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak október 18-án 17 órakor a Pásti utcai Zsinagóga dísztermében.

ESJF és Centropa szeminárium - Zagráb, Horvátország, 2020.
Centropa/Ouriel Morgensztern

Mi is az a Centropa?

A Centropa 2001 óta végez kiemelkedően sikeres társadalomtörténeti kutatómunkát, melynek során elsődleges források alapján, személyes történeteken keresztül mutatja be a közép- és kelet-európai zsidóságot a 19-20. század fordulójától napjainkig. Céljuk egyrészt a zsidóság történeti örökségének megőrzése és elérhetővé tétele, másrészt olyan módszerek és megoldások kidolgozása, melyek elősegítik a legmodernebb technológiák hasznosítását az oktatásban.

ESJF és Centropa szeminárium - Krakkó, Lengyelország, 2020.
Centropa/Wojciech Wojtkielewicz

A szeminárium része az Európai Bizottság által támogatott „Rescue by Recognition - Mapping the Jewish Cemeteries of Europe” / „Ismerd meg és mentsd meg: Európa zsidó temetőinek feltérképezése” című kísérleti projektnek, melynek keretein belül 1700 európai zsidó temetőt térképeznek fel. A projekt az ESJF, a Centropa és a Foundation for Jewish Heritage (Zsidó Örökségért Alapítvány) együttműködésében valósul meg.

Hét európai országban, így Magyarországon, Horvátországban, Grúziában, Litvániában, Lengyelországban, Szlovákiában és Ukrajnában szerveznek oktatási programokat.

Centropa szeminárium visegrádi országok tanárainak - Budapest, 2019.
Centropa

(Készült a Centropa tájékoztatása alapján.)

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.