„A hatalomnak fel kellene ismernie az intellektuális és erkölcsi vereségét” – hangzott el a debreceni SZFE-kerekasztalon

Hajdu Szabolcs szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgáraival szemben csak gyenge eszközei vannak az őket támadó Orbán-közeli körnek. Pólik József, a Debreceni Egyetem oktatója úgy látja, hogy az állam megpróbálja „gyarmatosítani” a filmművészetet, ez pedig nem vezet jó irányba. Herczeg Tamás, a Csokonai Színház színésze arról beszélt, hogy a hatalom nem nyerheti meg ezt a háborút, ezért el kellene kezdenie az érdemi párbeszédet az egyetemfoglalókkal.
Polgár Tóth Tamás

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Kerekasztal-beszélgetést tartottak október 17-én a debreceni Malterban az SZFE-mozgalomról és annak hatásairól. A Malter a négyzeten című, kétnapos programsorozat kereteiben megrendezett beszélgetésen Baranyi Benő filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egykori mesterszakos hallgatója, Hajdu Szabolcs filmrendező, az SZFE oktatója, Herczeg Tamás, a Csokonai Színház színművésze és Pólik József rendező, a Debreceni Egyetem (DE) Filozófia Intézetének oktatója vettek részt Áfra János költő, szerkesztő, a DE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet oktatójának moderálásával.

Kulcscsomókkal járják az egyetemet a gondnokok

Áfra János a beszélgetés elején elmondta: a résztvevők közül egyedül Baranyi Benő nem rendelkezik debreceni kötődéssel. Elsőként a debreceni születésű Hajdu Szabolcsot kérte meg, foglalja össze, hogyan jutott el a jelenlegi helyzetig az SZFE-sek tiltakozása. Hajdu 2020 januárjában vette át a zaklatási botrányai miatt elbocsátott Gothár Péter osztályát. Nem sokkal később jött a koronavírus, aztán pedig hamar bejelentették a modellváltást is, ezért az előzményekről a rendező nem sokat tudott mondani. Úgy látja, hogy a hatalom rendkívül gyenge eszközökkel igyekszik keresztülvinni az akaratát: többek között pénzzel és zsarolással. Megpróbálnak frontokat nyitni az egyetem polgárai között is.

Polgár Tóth Tamás

Hajdu elmondása szerint a gondnokok kulcscsomókkal a kezükben járkálnak az egyetemen, és bezárják azt a termet, ahol éppen nem tartózkodik senki. Az egyetem modellváltásáról a rendező azt mondta, hogy az a közvagyon privatizálása a miniszterelnökhöz közeli körnek. Szerinte a hatalomnak azért van szüksége az SZFE-re, mert azt olyan propagandaeszközzé alakíthatják, amelyet az alapítványi irányításnak köszönhetően egy esetleges kormányváltást követően is kontroll alatt tarthatnak. Hajdu arról is beszélt, hogy a modellváltást lehetővé tevő törvény egyértelműen alaptörvényellenes.

A címkézések családi konfliktusokat is okoznak

Baranyi Benő filmrendező hangsúlyozta, hogy ő nem ért a politikához, ezért politikai ügyekben nem is szeretne állást foglalni, úgy érzi azonban, hogy a hatalom most belerángatta őt ebbe az ügybe: az is egyfajta nyilatkozatnak számít, ha nem nyilatkozik. Ezért döntött úgy, hogy inkább kiáll és például ezen a kerekasztal-beszélgetésen elmondja, hogy téves információk keringenek az egyetemről. Baranyi szerint nem igaz, hogy az SZFE oktatói politikai nézeteket terjesztenek. Az is hazugság, hogy csak balliberális hallgatókat vesznek fel az intézménybe. Mint elmondta, tudomása szerint több hallgató számára is okoztak már családi konfliktusokat ezek a címkézések.

Polgár Tóth Tamás

Elkallódott csavar a gépezetben

Herczeg Tamás, a Csokonai Színház színésze Baranyihoz hasonlóan arról beszélt, hogy az SZFE-n ízlést kaptak a tanáraiktól, nem ideológiai nevelést. Herczeg azt mondta, egyetért azzal, hogy a Csokonai elhatárolódik a politikától, a színművészetivel kapcsolatos ügyeket pedig a társulat tagjai meg tudják beszélni egymás között, azonban a társulat megosztottsága azért jelent némi problémát. „Ez egy méreg ebben a gépezetben. Egy elkallódott csavar, ami rontja a fogaskerekeket mindenféleképpen. Nem egészséges ez a helyzet” – fogalmazott.

Káros, ha beleszólnak a művészek munkájába

Pólik József rendező, a DE oktatója szerint az SZFE-ügy tétje, hogy milyen lesz a következő évek magyar filmművészete, mennyire szól bele az alkotásba a hatalom. A meglátása szerint az elmúlt időszak tendenciája az, hogy az állam megpróbálja „gyarmatosítani” a filmművészetet. A filmtörténet azonban azt mutatja, hogy káros, ha a hatalom beleszól a művészek dolgába. „A szabadság korlátozása, az autonómia elvétele nem vezet jó irányba” – hangsúlyozta Pólik.

Polgár Tóth Tamás

A hatalom rosszul választotta meg a célpontját

Hajdu Szabolcs beszélt arról, hogy az SZFE-mozgalom belső életéből a külvilág egyelőre csak keveset láthatott. Mint mondta, nagyon óvatosan kell kifelé kommunikálniuk, ezért is hoztak létre sajtóval foglalkozó külön munkacsoportot. Ugyanakkor a beszélgetés idejében már 47. napja forgatták az egyetemfoglalásról készített dokumentumfilmjüket, amelyhez minden fórumukat felvették. Ezeken az összejöveteleken – a mozgalom egészéhez hasonlóan – nincs vezető, csak moderátor. A fórumokon felállással lehet jelezni, hogy valaki igennel, nemmel vagy tartózkodással szavaz egy témában.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Hajdu elmesélte, hogy egy esetben az egyik hallgató egyedüliként állt fel nemmel szavazva egy javaslatra, mire a többiek megtapsolták őt. Szerinte a hatalom nagyon kemény fába vágta a fejszéjét azzal, hogy épp az SZFE-hallgatóival állt bele egy háborúba: nagyon komolyan megszűrik a felvett hallgatókat, a legintelligensebb, legtehetségesebb diákok kerülhetnek csak be, akik pedig a felvétel után kiváló képzésben részesülnek.

Polgár Tóth Tamás

Mindenkinek le kell győznie a félelmeit

Hajdu Szabolcs szerint azokat a félelmeket, amelyek más egyetemeken jelen vannak, az SZFE-seknek is le kellett győznie. A színművészetisek azóta már számos példát mutattak az ellenállás lehetséges eszköztárából, ezeket pedig más intézmények elégedetlen polgárai is átvehetik. „Mindenkinek meg kell csinálnia a maga forradalmát” – vonta le a konzekvenciát a rendező, hozzátéve, hogy az SZFE-sek is nagy veszteségeket vállalnak: tud olyan hallgatóról, aki 5 millió forintot veszít a tiltakozással.

Polgár Tóth Tamás

Igénylik az autonómiát a magyarok

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői között nem volt teljes egyetértés azzal kapcsolatban, hogy mi lehet az SZFE-mozgalom kifutása. Baranyi Benő némileg pesszimistán úgy fogalmazott: reméli, hogy van köztes megoldás, ami az egyetem reális szükségleteit is figyelembe veszi, mert a hatalom úgyis be fogja vezetni azt a rendszert, amit eltervezett. Pólik József szerint a magyarok híresek arról, hogy késleltetve szoktuk megnyerni a forradalmainkat: bizonyos értelmezés szerint 1848 és 1956 kapcsán is ez történt, hosszútávon nézve mindkettőből győztesen kerültünk ki, annak ellenére, hogy akkor vereséget szenvedtünk. A DE oktatója úgy véli, a magyarok igénylik az autonómiát. „A hagyományaink alapján azt várjuk el a hatalomtól, így cívis közegben is, hogy majd mi eldöntjük, hogy mi nekünk a jó” – fogalmazott. Szerinte hosszútávon éppen emiatt a hatalom nem nyerhet.

Polgár Tóth Tamás

Külföldi egyetemekkel egyeztetnek az akkreditációról

Pólikhoz hasonlóan Herczeg Tamás is arról beszélt, hogy ezt a küzdelmet az egyetem új vezetése nem nyerheti meg. „A hatalomnak fel kellene ismernie az intellektuális és erkölcsi vereségét” – mondta a Csokonai Színház színésze, hozzátéve, hogy a kuratóriumnak el kell kezdenie a valódi párbeszédet az egyetem polgáraival. Hajdu Szabolcs is amellett érvelt, hogy a háborút a hatalom nem tudja megnyerni, akkor sem, ha a hallgatók és az oktatók életét megkeseríthetik. A rendező elmondása szerint tárgyalások folynak azzal kapcsolatban, hogy szükség esetén külföldi egyetemek segítségével az SZFE megőrizhesse az akkreditációját.

A kerekasztal-beszélgetés zárásaként Hajdu azt mondta a jelenlévőknek, hogy az egyetemfoglalás egy életre szóló muníciót adott a benne résztvevőknek, számos olyan akciójuk volt, amire osztályzatokat is adhatnának az oktatók.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.