Helyi népszavazást tartana 2021 tavaszán Balmazújváros és Polgár vezetése

Karácsony Gergely szerint a válság minden településen különböző problémákat okozott, ezért ezeket az önkormányzatok tudnák hatékonyan kezelni. Tóth József arról beszélt, hogy a Fidesz évek óta politikai alapon osztja a pályázati forrásokat. Hegedüs Péter fájó pontként beszélt arról, hogy egyeztetés nélkül döntenek a gyerekek iskoláztatásáról.
Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Szabad Városok Közös Kiállása címmel videókonferenciát tartott október 17-én a Szabad Városok nevű, eredetileg a visegrádi négyek fővárosaiból álló, de ma már kiterjedt magyarországi hálózattal rendelkező, önkormányzatokat tömörítő csoport. Az eseményen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere bejelentette, hogy 2021 tavaszán országszerte helyi népszavazásokat kezdeményeznek arról, hogy az Európai Unió koronavírus-járvány miatt létrehozott segélyalapjának legalább a felét az önkormányzatok használhassák fel a válság enyhítésére.

Karácsony Gergely
Facebook

A főpolgármester a Facebook-oldalán élőben közvetített eseményen arról beszélt, hogy szerinte nincs Magyarországon ma olyan ember, aki ne értene egyet azzal, hogy a válságkezelésre szánt uniós források legalább a felét lakosságarányos módon az önkormányzatok költhessék el. „Nem Budapestnek kérjük ezt a pénzt. Nem azoknak a polgármestereknek, akik most itt voltak velünk. Mindenkinek: kistelepülésnek, nagytelepülésnek; Keleten, Nyugaton; kormánypártinak, ellenzékinek”. Karácsony szerint a válság minden településen különböző problémákat okozott, ezért is lenne fontos, hogy a helyi viszonyokat jól ismerő önkormányzatok részt vehessenek a válságkezelésben.

Facebook

A vírus nem pártszimpátia alapján válogat

A kezdeményezésben szerepet vállaló Tóth József (DK), Polgár polgármestere a videós bejelentkezésében arról beszélt, hogy a településnek súlyos problémát okozott, hogy a kormány 22,5 millió forint gépjárműadóból származó bevételt vont el a várostól, valamint más bevételi forrásoktól is elestek a kormányzati intézkedések miatt. Úgy fogalmazott, hogy talán a magyar kormány az egyetlen egész Európában, amelyik a járvány idején nem segíti az önkormányzatokat, hanem hátráltatja, bünteti azokat. A polgármester beszélt arról, hogy az elmúlt években azt tapasztalták, a Fidesz nem érdem szerint, hanem politikai alapon osztogatja a pályázati forrásokat, erre példaként a Belügyminisztérium legutóbbi pályázatait említette, ahol az összes Polgárhoz közel található hajdúváros nyert, csak ők nem.

Tóth szerint ugyanakkor a városlakókat nem lehet kormánypártiakként és ellenzékiekként kezelni, hanem polgároknak kellene tekinteni őket. „Az utaknak nincsen pártállása, meg az orvosi rendelőnek sem. A vírus sem politikai szimpátia alapján talál el bennünket, annak biztosan nincs narancsos vagy szegfűs változata” – mondta. Tóth József korábban részletesen beszélt az önkormányzatisággal kapcsolatos aggodalmairól, valamint a koronavírus-járvány hatásairól a Debrecinernek. A vele készült interjúnkat itt olvashatják.

Meg kell állítani az ésszerűtlen központosítást

„Azon kell dolgoznunk polgármestertársaimmal, hogy a lakosok önrendelkezési joga a lakóhelyükön újra értelmet nyerjen” – a Karácsony Gergely Facebook-oldalán élőben közvetített eseményen a szervezők csak ezt az egy mondatot adták le Hegedüs Péternek (független), Balmazújváros polgármesterének a Szabad Városok rendezvényére küldött videójából, ugyanakkor a városvezető feltöltötte a teljes felvételt a saját közösségi oldalára is.

Ebben többek között elmondta, hogy azért csatlakozik a népszavazási kezdeményezéshez, mert tudja, hogy ki kell állnia a városa minden polgáráért. Hegedüs megengedhetetlennek tartja, hogy egy járási központ ne rendelkezzen katasztrófavédelemmel, valamint építésügyi- és egészségügyi hatósággal. „Fájó pont, hogy a legcsekélyebb egyeztetés nélkül döntenek gyermekeink iskoláztatásáról, kiszervezve idegen településekre a tankerületeket, a szakképzési centrumokat” – sorolta az önkormányzat sérelmeit Hegedüs Péter, hozzátéve, hogy vissza kell szerezniük a polgáraik által befizetett adók egy részét, és meg kell állítaniuk a sokszor ésszerűtlen központosításokat. Hegedüs Pétert a napokban kérdeztük meg arról, hogy miért vesz részt a Szabad Városok kezdeményezésében. Az erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatják.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.