A börtön csak büntet, nem tölti be nevelő, jobbító szerepét – Tódor János könyvbemutatója

Az egykori nevelőtiszt olyan süllyesztőt lát a büntetésvégrehajtási intézményekben, ahol felőrlődik a személyzet is, akárcsak az elítéltek jelentős része. A jelenről szólva a koronavírus-járvány okán könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy akár börtönlázadás is előfordulhat Magyarországon.

Egyik kollégája mondta róla: „akasztott ember még nem voltál, pedig milyen jól meg tudnád írni”. Tódor János író, újságíró, egykori börtön-nevelőtiszt újabb könyvét mutatta be Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Benedek Elek Fiókkönyvtárában október 8-án. Mint mondta, ez az esemény külön aktualitással bír a jelenlegi karanténidőszakban, hiszen a személyes szabadság korlátozása, mint téma, némileg hasonló ahhoz, amit egyeseknek most kell elszenvedniük, még ha az igazi börtönélet és az egészségügyi okokból történő sokszor önkéntes elvonulás nem is említhető egy lapon.

Galéria: Börtönhakni – Tódor János könyvbemutatója Debrecenben – 2020. október 8. (a képre kattintva megnyílik a galéria)
Koppányi Szabolcs

A könyv címe: Börtönhakni. Egy olyan zárt világot (a szerző szavaival: „állam az államban”) mutat be, ahonnét nemcsak elítélt, de az ott dolgozó is szabadulni akar. Már ha tud. S lehetőleg minél kevesebb sérüléssel. Ám ez nem mindig sikerül. Hiszen a büntetés mellett szinte alig fejt ki személyiségjavító hatást a jelenlegi büntetésvégrehajtási rendszer, pedig ez lenne az egyik fő feladata. Sőt sokszor még ront az elítélt habitusán, nem ritkán a majdani szabadulását követő újabb bűncselekményt gondolja ki odabent. Nyilván azért ez nincs mindenkinél így, ám nem ritka eset.

A könyvbemutató alatt a hallgatóság soraiban korosabb emberek mellett igen sok egyetemistát is találtunk. Őket Iványi Zsuzsanna, a Debreceni Egyetem Germanisztika Intézetének vezetője hozta el. Mint az oktató kérdésünkre válaszolva elmondta, a Különbségkezelés és érzelmi intelligencia című szabadon választható kurzust felvevők minden órán más előadókat hallgathatnak, nem ritkán kihelyezett tanóra keretében, mint most is.

Tódor János
Koppányi Szabolcs

Az idő megölése a monoton emberi pokolban

A könyvet felütve rögtön négy idézettel kerül szembe az olvasó. Ezeket egyenként is megmagyarázta az író, hiszen összefoglalják a tartós fogság jellemzőit különböző emberek – két elítélt, egy író és egy smasszer – szemszögéből nézve, no meg magát a könyvet is.

Az első Jean-Paul Sartre francia drámaíró mondata: „A pokol az a másik ember.” A büntetésvégrehajtási intézményekben olyanokkal van összezárva elítélt és börtönőr egyaránt, akikkel a kinti életben vélhetően sose dolgozna, élne együtt, ám itt hosszú ideig el kell viselnie őket, akármilyenek is – érvelt Tódor János –, ami kutya nehéz.

A másik idézet a 27 évig politikai fogolyként élő békeharcostól, majd a Dél-afrikai Köztársaság elnökeként ismert Nelson Mandelától származik. „A börtönben minden napod tökéletes mása az előzőnek, ahogyan minden hét is a rákövetkező ikertestvére. A hónapok és az évek ugyanígy, monoton módon váltják egymást, az idő álmatag folyását semmi, de semmi nem töri meg.” Ezzel a börtön lélekölő monotonitására utalt Tódor, míg a bezárva eltöltött idő kitöltésére egy volt elítélt, Méhes Tibor „Méhecske” szavait hozta fel, aki egyébként az ő írnoka is volt, s egyszer azzal magyarázta meg, miért akar egyfolytában valamiféle feladatot kapni Tódor hadnagytól, hogy „ölöm az időt, tisztelettel”.

Koppányi Szabolcs

A negyedik idézet egy kollégától, Vincze „Tesó” Józseftől való, aki főhadnagyi rangig vitte, ám – sok más fegyőrhöz hasonlóan – elmenekült onnan, méghozzá a következő szavak kíséretében: „Itt hagyom a tanyátokat, basszátok az anyátokat!” Ezzel a véleménynyilvánítással a saját belső hierarchiájukat és munkakörülményeiket, valamint a rendszert jellemezte, s amivel a többség egyet is értett.

Valami zűr biztosan lesz most a koronavírus idején

Tódor József, akit jogi végzettségű emberként mindig is vonzott a kriminalisztika, sokat mesélt arról, hogyan nyergelt át egy időre a betűvetésről a börtönmunkára egy ismerőse javaslatára. „Kétszer annyit kerestem, mint újságíróként”), s ott szembesült a „magyar valósággal”, amikor elmondása szerint 500 elítéltre ketten voltak a kollégájával.

Koppányi Szabolcs

A jelenről szólva a koronavírus-járvány okán könnyen elképzelhetőnek tartja Tódor, hogy akár börtönlázadás is előfordulhat Magyarországon a sok sebből vérző, s egyébként is érzékeny belső rendszerű fegyintézetek valamelyikében. Képzeljük el ugyanis, milyen az, amikor valakik amúgy is kirekesztettek a normális életből, ám erre még rájön az, hogy a külvilággal szinte teljesen megszűnt mostanában a korlátozott kapcsolatuk is a fokozott óvintézkedések miatt. Nem fogadhatnak látogatót például. A frusztráció pedig nőttön-nő a rabokban. „Mint egyes filmekben, itt is vannak körletelrekesztések, a matrac kidobálása a folyosóra, s azok felgyújtása” – mesélte az író.

A rabok diktálnak, a börtönőr felfelé bukott

Tódor egyébként úgy véli, nem sokat változott a börtönélet az elmúlt években, évtizedekben. S a kívülállónak szinte lehetetlen azt elképzelnie, hogy valójában odabent, bár természetesen van egy hivatalos rend, voltaképp az elítéltek irányítják a speciális közösség életét. Már amikor bekerül valaki, szinte rögtön eldől, kinek milyen sorsa lehet. Pénzzel, áruval bármit meg lehet vásárolni a magyarországi dutyikban is: szükségleti vagy élvezeti termékeket, pozíciót, lehetőségeket… Aki pedig gyenge, besorol a behódolók közé, ha boldogulni akar valahogyan. Kialakul az, hogy „csicska vagy köcsög akarsz lenni”.

Tódor János többször is megemlítette, a saját boldogulása smasszerként nagyrészt a szerencsének volt tulajdonítható. Úgy érzi, aki úgy megy oda dolgozni, hogy na, majd ő megmutatja, s nem képes a börtönlakókkal a közös hangnemet megtalálni, azt megeszik reggelire. Ugyanakkor egy kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy bárkik is töltik ott büntetésüket, az emberséges, mondhatni normális stílus velük szemben – persze nem barátkozó módon – kifizetődik.

Az sem ritka, hogy kéz kezet mos alapon a rab és a börtönőr is jól jár. Utóbbi segíti előbbit, például találkoznia egy hölgy ismerősével időnként, cserébe az elítélt – már ha minden jól alakul – nem dobja fel az őrét. Merthogy ilyen is sokszor előfordul: a rabon keresztül áztatnak el egy fegyőrt, akivel ki akarnak babrálni. Tódor Jánossal is majdnem megtörtént ez. Mint megjegyezte, nagy szerencséje volt ebben is, hogy az az elítélt, akitől besúgást vártak volna ellene, nem ment bele ebbe, mivel már közel volt a szabaduláshoz, s úgy vélte, azt már guggolva is kibírja. „Ám, ha még egy vagy több éve lett volna hátra, szinte biztos, hogy felnyomott volna” az előrejutás és kedvezmények elérése érdekében – gondolkodott hangosan Tódor, hozzátéve, hogy meglepődött a rab karakánságán és irányába mutatott lojalitásán.

Tódor azt is megtanulta, hogy amikor bemegy valakihez, ne vigyen magával táskát, hiszen ha akarják, pillanatok alatt belecsempésznek ezt-azt, amivel aztán kifele menet lebuktatják. S kész is a skandalum, aztán neki annyi…

A hölgytalálkák kapcsán amúgy volt még a tarsolyban történet, ami a könyvben egész fejezetet kapott. Az utolsó húsz oldalt ugyanis egy börtönparancsnok bukásának szánta Tódor. Persze annak felfelé történő változatáról van szó. Amikor valaki túl sokat tud ahhoz, hogy eltüntessék a süllyesztőben. Így lehetett valaki akkoriban baracskai börtönvezetőből egy másik intézmény igazgatója. Ilyenre manapság bizonyára nincs példa…

Koppányi Szabolcs

A bűne az volt ennek a fejesnek, hogy a rabok egy részéhez hasonlóan bőszen látogatott egy bizonyos hölgyet a gyengélkedő részlegen. Ám ezt a szintén a börtönben dolgozó operatív tiszt felesége nem nézte jó szemmel – persze, hogy kitudódott. Amikor aztán „büntetésképpen” áthelyezték a vétkest, „az új állomáshelyére már az új asszonnyal érkezett…”

Általános vélekedés: ott rohadjanak meg, ahol vannak, amúgy is annyi baj van ebben az országban

A könyv írója érzékeltette, hogy a társadalom igazából egyáltalán nem foglalkozik a börtönlakókkal. Főleg azért, mert idekint is nehéz munkát találni, boldogulni. Így miért zavarná a kint lévőket, hogy vajon az egyébként is antiszociális elítéltek még inkább deviánsan hagyják el az intézményt vagy tudnak netán valamit javítani a személyiségükön odabent? Ha bekerültek, bizonyára oka volt, az meg, hogy mi történik a falak mögött, kit érdekel… Pedig…

Koppányi Szabolcs

Például „a nagy társadalmi képmutatás része” az is, ami a vallásosság körül zajlik odabent. Tódor szerint egyértelműen előnyöket élveznek, akik rendszeresen járnak misére – jobb a megítélésük. A rabok egy része nyilván hívő, ám van, aki egyszerűen a kisebb-nagyobb kedvezmények miatt tesz úgy, mintha…

Itt is vannak fegyőrök és rabok közötti focimeccsek

A sztorizás közepette az egykori sporttárs, „Pé Pityu” esete csalt mosolyt az arcokra. Tódor János a Bahamákon (Baracskai Fogház és Börtön) látta viszont azt az embert, akivel annak idején együtt rúgta odakint a bőrt, ám „most másik csapatban játszott… Meggondolatlan pillanatában felhúzott a fejére egy harisnyát, és bement egy OTP-fiókba, ahol azonban a harisnya elszakadt.” Ráadásul az egyik dolgozó egy csapattárs felesége volt, aki azonmód elkiáltotta magát: „Pityu, te hülye vagy?” El is kapták, el is meszelték évekre…

Mindent egybe véve a magyar börtönök Tódor szerint nem sokat változtak az elmúlt évtizedekben, hiába építettek egy-két újat, ugyanúgy tele vannak (akkoriban 15-16 ezer, mostanában 19 ezer rabbal számol az egész országban). A sok más országban egyre inkább preferált pénzben kirótt büntetésekhez képest nálunk még leginkább mindig az elzárás van túlsúlyban. Az egykori nevelőtiszt süllyesztőt lát ezekben az intézményekben, ahol felőrlődik a személyzet is, akárcsak az elítéltek jelentős része, akik így kerülnek vissza a való (?) világba különösebben nagy segítség nélkül, hiszen alig érdekelnek bárkit is. Egészen addig, amíg sok esetben ismét bűnözni kezdenek…

E könyvét régen írta Tódor János, ám az eredeti anyagot a rendszerváltás körüli években nem engedték kiadatni, bár a szociológusok támogatták megjelenését. Részletei megjelentek különböző orgánumokban (Mozgó Világ, Új Tükör, Forrás), most pedig 2020-ban az egész mű itt fekszik előttünk. Olvasandó.

Debreciner

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.