A SZÓLÁS JOGÁN

Bezzeg az én időmben!

Világéletemben utáltam ezt a mondatot. Rossz kommunikálása annak, hogy volt ez máshogy is, hogy változnak az idők.
Fortepan / Kotnyek Antal

Mindig is szívesen hallgattam viszont szüleimet, nagyszüleimet, amikor rég volt dolgokról, eseményekről meséltek. Akkor is, ha már sokadjára hallottam ugyanazt a történetet. Saját maguk által megélt, megtapasztalt dolgokról szóltak azok a „beszámolók”, s számomra ettől teljesen hitelesek voltak.

Valamiért mindig jó volt hallani azokat. Vagy azért, hogy hű, de klassz lehetett, vagy pedig azért, hogy de jó, hogy most nekem nem kell ezt átélnem. Előbbinél meglódult a fantáziám, beleképzeltem magam a helyzetbe, utóbbinál meg hálát adtam a sorsnak, hogy kimaradtam belőle. Pedig, ha jobban belegondolok, a rosszban is van valami jó. Utólag. Megedzi az embert. Viszonyítási pontot ad. Tökéletes ugyanis nincs. Van viszont jó, esetleg jobb. Bizonyos dolgokat el kell fogadnunk. Bizonyos dolgokért pedig hálásnak kéne lennünk.
Én sok mindenért hálás vagyok. Többek közt a gyerekkoromért.

Fortepan / Németh Tamás

Unokatestvéreimhez képest városbéli puhány és nyavalyás voltam. Viszont a szünidők nagy részét falun töltöttem rokonoknál, ami jócskán keményített a „puhányságomon”. Otthon fürdőszobánk volt, vezetékes víz, gáztűzhely, igaz, a fűtés még cserépkályhával történt. Nos, falun megismertem a kerti budit, a sparheltet, a kemencét, a szenes vasalót, a kerekes- és nyomós kutat (a víz ugyanis nem a falból jött). És megszerettem.

Volt annak valami varázsa. Hogy nyáron frissen szedett gyümölcsöt ettem, amit olykor csak a ruhámba töröltem. Alig vártam, hogy akkora legyek, hogy már a legkisebb bádoggal (vizeskanna ottani neve volt) én is vihessek vizet a két utcányira levő kútról, ne csak kísérőkért csellengjek nagynéném mellett. Aztán már egyedül is, sőt, két bádoggal. Simogattam naposcsibét, pelyhes kiskacsát, kislibát. A felnőtt libától és a disznóktól féltem, ha ők kint voltak a nagy udvaron, ki kellett kísérnie valakinek a klotyóra. A libák csíptek, a disznók meg nagymamámat is majdnem ledöntötték a lábáról, amikor a moslékot vitte nekik.

Fortepan / Lencse Zoltán

Emlékszem, amikor először engedték, hogy én hámozzam a krumplit, és „kinevettek”: itt nem kell olyan vékonyan hámozni, mint otthon, itt nem vész kárba a héja, megy a moslékba. Ma is érzem az orromban azt a jellegzetes szagot, ami nem volt kellemetlen. Ahogy a másik nagymamám „pitarja” jut eszembe, valahányszor egy jó füstölt kolbászt eszek. Ittam frissen fejt tejet (ma már lehet, nem szeretném), ettem epret fáról, mindenből igazit, természeteset ettem. Nagyapám a szőlőből az első érő citromkörtéket nekem hozta haza, hadd egyen a városi gyerek finomakat. Télen, disznóvágáskor meg aztán tobzódtunk az ízek birodalmában: reggel a hagymás vér, majd később a finom orjaleves, toroskáposzta, háromféle hurka, sült kolbász.

Fortepan / Krasznai Gyula

Nyáron az idő nagy részét a szabadban töltöttem, unokatestvérekkel vagy szomszéd gyerekkel, és nem a megszépítő messzeség mondatja velem, hogy egyetlen percet sem unatkoztam. Alapvetően nem voltam rossz gyerek, de néha ugrándoztam benn a házban is, ha olyankor nagymamám rám szólt, nagyapám azt mondta: Hadd ugráljon, otthon a bérházban az emeleten úgyse ugrálhat. Tévé még nem volt a rokonoknál, mással foglaltuk el magunkat. Láttam, hogyan készül a vályog, utaztam szekéren, rajzoltam porba, ebéd után lepihentünk, és a nyári kánikula ellenére bent a házban egy könnyű takaró kellett, mert hűvös volt. A nyári konyha egy bérházi gyerek számára szintén nem szokványos dolog, a plafonjáról lógó légypapír szintén nem. Nekem tetszett a megoldás (mindenesetre ökobb volt a mai vegyszereknél).

A másik nagymamámnál vasárnap templomba mentünk. Én ugyan nem sokat értettem az egészből, az egész mise alatt az unokatestvéremet figyeltem, aki ministráns volt, csilivili ruhát viselt, és valami - számomra átláthatatlan - koreográfia szerint ténykedett az esperes mellett. Talán az isten nem ver meg érte, egyszer a templomból kifelé jövet az odakínált pászkából (apró kemény kenyérkockák) hatalmasat markoltam, mert egy másik unokatestvérem szerette, és neki akartam vele kedveskedni. Azon a vidéken ettem először sárgatúrót, ami az összes többi húsvéti finomsággal együtt a tisztaszobában a kemencepadkán várt jobb sorsára. Ám a szentelés előtt egy falat nem sok, annyit nem volt szabad enni belőle.

Fortepan / Szalay Zoltán

Télen sem volt unalmas a falusi élet. Olyankor rövidebb is volt a szünidő. De lehetett nagyon finomakat enni. Sparhelt tetején készült pirítós finom tejeskávéval, sütőtök, disznóságok. Nagymamám finom befőttjei, amikből elővett egy-egy kisebb üveggel, és azt egymagam ehettem meg. Míg ettem, ezredjére is elolvastam a meseszépen hímzett falvédők szövegét:
Ki egyedül néz a tálba, azt az étel nem táplálja.
Nékem olyan ember kell, ki korcsmába nem jár el,
Sok pénzt keressen, csak engem szeressen.
Erre a kettőre emlékszem még ma is. Aztán a befőttmeggy magjaiból betűket vagy más alakzatot raktam ki a konyhaasztal viaszosvásznán.

Morzsoltunk tengerit, beszélgettünk, korán aludni tértünk. Hogy a kakasnál volt-e nyári és téli időszámítás, már nem emlékszem, de korán ébresztette a háznépet, az tuti.

Fortepan / Urbán Tamás

Egy másik szempont, amiért szerettem falun lenni a rokonoknál, hogy olyan szavakat hallottam, amit a városban nem. Imádtam a tájszólást akár a hajdút, akár a szabolcsit. Amikor a Toldit vettük, még így is kellett a magyartanárunk segítsége. Ám voltak, akik a számomra már ismerős szavaknál is csak néztek, mint a vett malac. Az sem volt rossz, amikor az általános iskolai tanulmányi kiránduláson, valamelyik közeli téeszben többekkel ellentétben nem először láttam háziállatot élőben.

Nos, én ezekért mind hálás vagyok, és ez a gyerekkoromnak csak egy apró - ám igencsak meghatározó - szeletkéje.

Kosztonyák Katalin írásai itt olvashatók: A SZÓLÁS JOGÁN.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.