VÁROS-KÉP

Beszél a tér

Cseppre csepp, szemerkélve terít be a november eleji eső Debrecenben.

Ha sokáig vagyunk kint, átáztat, ha keveset, szinte észre se vesszük. Viszont hangulatot teremt. Arra elég, hogy az emberek nagy részét zárt térbe kergesse, és a mászkáló tömeg nélkül egyedivé, egyúttal beszédessé tegye tereinket. Már ha meghalljuk, mit mond. Ott van például az a tér, ahol a Déri Múzeum található

Galéria: Déri tér - 2020. november (a képre kattintva megnyílik a galéria)
Koppányi Szabolcs

Az épület környékén a vizes avarban poroszkálva hét közben, nappal is megszáll a csend, ami felüdít. Ez az év azon időszaka, amikor a sokszínűség szivárvány nélkül is szembe jön velünk, ha a természet egy kisebb vagy nagyobb szeletét szemléljük. A jellemzően sárga, vörös, barna és néhol még zöld, felidézte bennem édesanyám 70-es, 80-as évekbeli szabásminta katalógusait és divatmagazinjait, amelyekből kinézett egy-egy neki tetsző ruhát, fejben összerakta, ha kellett, leegyszerűsítette, saját képzelete szerint átformálta, és megpróbálta megvarrni az egyszerűbbeket. Többnyire sikerrel! Tartott, amíg tartott, főleg éjszakánként, gyenge villanyfény mellett haladt vele. Ezekben a katalógusokban, amikor ősz volt, hasonló színeket találtam, mint most a téren, s kisfiúként szívesen nézegettem ezeket. Csupán csak harmonikus színességük miatt.

Koppányi Szabolcs

Még jobb azonban, ha odakint talál ránk ez a rőt világ, amely elbújtat és kiemel egyszerre. Édesanyám kedvenc évszaka, amely más megvilágításba helyezi ugyanazokat a tárgyakat, növényeket. Most például a nyárhoz képest teljesen máshogy fest az a kocsányos tölgy, amely 2020-ban az Ökotárs Alapítvány éves online szavazásán a második helyet szerezte meg. Ha jó irányból fotózzuk, a mögötte-mellette álló másik fa kisebb lombozata szépen kiegészíti, megnagyobbítja egyébként is kapitális koronáját - szinte egybe nő vele. Persze nemcsak ez vonz a Déri térben, ahonnan egy-két éves korom óta sorjáznak a személyes élmények. Itt sétált, játszott velem apám és nagybátyám. Utóbbi akkori fotós barátnője készített - anyu szavaival élve - a „hátulgombolós” korszakomból kellően mulatságos és a családnak tetsző képeket. Amint a lépcsőket mászom ingadozva, vagy saját babakocsimat tolom nagy-nagy odafigyeléssel a feladatra. Vagy itt ülök apu nyakában, anyu karjában, s vidám vagyok, teljességgel érzéketlen (akkor még) a világ rosszaságaira. Boldogság? Igen, ez az volt.

Koppányi Szabolcs

Később is sokat jártam erre - egyre inkább a saját lábamon -, majd tekertem át bringával, s ültem le itt egy lánnyal, akivel egyszer tényleg, másodjára viszont már csak majdnem jöttem össze. Sebaj, beszélgetni is jó volt vele, amit akkor keveselltem, de ma már nem. Még később rendezvények idején akár vendégként, akár dolgozó emberként is többször ott talált engem a nyári nap vagy a téli fehérség a Déri téren. Néztem, láttam. Fotóztam, beszélgettem. Aztán, persze olykor egy-egy kósza sör is elfogyott ott - szigorúan szabályellenesen. Sok-sok ezer ember ivott már egy kört a Déri Múzeum előtt az élete során.

Koppányi Szabolcs

A Déri tér szép. Jó, hogy van Debrecennek. Magába szívta - ha csak a végső, mai állapotától számítjuk létét - 90 év emlékét. Ha valaki érzékeny rá, s figyel szavára, megszólítja őt.

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.