Folytassa, Debrecen Bike Maffia, november 7-ike után is!

SOS! Ha nem teszel értük most, igen, Te, holnap már ők sem tudnak tenni a rászorulókért, hiszen a befejezésen gondolkodnak. Sokféleképp javíthatsz a helyzetükön. Akár az 50 órás diákmunkát is ledolgozhatod náluk, vagy csak úgy szívjóságból segíthetsz nekik. A főszervezők remélik: „nem temetésre gyűlünk össze szombaton, hanem a megújulást megünnepelni”. Igaz, ez nagyban függ attól, hogy a korábban időnként 40-50 önkéntes aktivistát számlálóbrigád, amely mostanában olykor 5-6 személyre csökkent, ismét megnövekszik-e.
Törő Vanda

Ez nem egy gittegylet, amit csak úgy feloszlásra ítélhetnek, ám mégis megteszik önmagukkal, ha nem történik gyors, jó irányú változás. Több segítő kézre van szükség működésük továbbviteléhez. Elsősorban tevékeny embereket várnak társaságukba, akik főznek, szállítanak.

Önzetlen segítségnyújtás, szemléletformálás, közösségépítés: valódi civil kurázsi – az önzetlen munkájukkal olyanokat támogatnak, akiken szinte mindenki átnéz. Mindez a Debrecen Bike Maffia bringás (és mindenféle módon történő) ingyenes ételkiszállítása, és természetesen előbb az elkészítése során valósul meg, illetve egyéb karitatív akcióikon keresztül. Ám most ők maguk kérnek sürgős segítséget.

Törő Vanda

Amolyan utolsó utáni felkiáltásként 2020. november 7-én, szombaton – lehet, hogy utoljára – összejönnek fiatalok és korosabbak a debreceni Baross utca 16. alatt, hogy gulyáslevessel, palacsintával rukkoljanak elő, majd rászorulóknak kiszállítsák a várhatóan nagyjából 80 adag ételt. Mint már vagy öt éve minden hónapban egyszer. Ám ha nem lesznek elegen, befejezik, mivel lassan elfogytak, a régiek megfáradtak. A november 7-i esemény a Facebookon itt érhető el.

Bármilyen segítség növelheti a folytatás esélyét

Az esemény felvezetőjében így fogalmaznak: „Következő főzésünk sorsfordító lesz. Szeretnénk megmenteni a Debrecen Bike Maffiát a feloszlatástól, amihez nem kell más, mint az önkéntesek segítsége.”

Aztán ilyet is írtak közösségi oldalukra nemrég:
„Lehet nálunk
- diákmunkát (50 óra) ledolgozni,
- főzni,
- biciklizni,
- barátkozni,
- segíteni a rászorulókon és még sorolhatnám, mindezt havonta egyszer egy szombaton.”

Eddig – s szeretnék, hogy ezután is – ők segítettek másoknak, most azonban ők kérik, hogy álljanak melléjük még páran, mivel egyre nehezebb karitatív tevékenységük folytatása. Ráadásul mindez az étel ingyenes elkészítése és kiszállítása mellett szól egyfajta közösségi programról is – mint olvashatjuk: havonta egyszer, szombatonként reggeltől délutánig. Fontos, hogy nem pénzt kérnek – bár nyilvánvalóan minden adomány jól jön egy ilyen szerveződésnek –, hanem tettre kész embereket, akik nemcsak a közösségi oldalakon lájkolnak egy-egy támogatásra való felkérést, hanem veszik a fáradságot és jót tesznek, önzetlenül.

Helytállás a covid alatt is!

Aki csatlakozni szeretne hozzájuk, „nem kell, hogy végig ott legyen” – tudtuk meg Nagy Zsuzsától, a Debrecen Bike Maffia egyik vezetőjétől –, „bár vannak, akik a legelső perctől odáig segédkeznek, hogy az ételt átveszi a rászoruló ember. Ám ha valaki csak főzne egy kicsit, vagy előkészítené a hozzávalókat, pakolna, esetleg mosogatna, közben beszélgetne a többiekkel, aztán hazamegy, ő is sokat ér.” Ahogy az is, ha valaki csak felveszi a kapcsolatot a maffiásokkal, és megbeszélt időben odagurul, magához ragad valamennyi adag ételt, és elszállítja, kiosztja azoknak, akik várják.

Törő Vanda

Nagy Zsuzsa elmondta azt is, hogy a mintegy 5 évvel ezelőtt elinduló mozgalmuk, amely kezdetben főleg a bringás kiszállításról szólt, felkeresve hajléktalanokat az általuk megismert tartózkodási helyeiken, mostanra átalakult némiképp. Egyfelől előfordul, hogy autót (a sajátján furikázik, pakol Zsuzsa is, amikor teheti) is bevet a Debrecen Bike Maffia, ha nagyobb tételről van szó. Másfelől a sokak által hajléktalantörvényként ismert, valójában kormányrendelet, amely 2018. október 15-én lépett hatályba, az utcán élők jelentős részét eltüntette szem elől. Emiatt van, hogy a menedékhelyekre és a hajléktalanszállóra viszik az ételt a maffiások, ahol megkapják a rászorultak.

Ugyanakkor a szervezet nehéz időket él. Mint szinte mindenki, ők is megsínylik a koronavírus-járvány hatásait. Nehezebb felkutatni a hajléktalanokat, körülményesebb az adományok eljuttatása. Emellett emberhiányuk abból is fakad, hogy „érthető módon, a szállítóink, akik kezdetben szinte csak fiatal bringások voltak, manapság elég sokan ételfutárként dolgoznak a megélhetésükért, emiatt jóval csökkent a szabad idejük” – folytatta Nagy Zsuzsa a problémák sorolását. Megtoldva azzal, hogy ő nemrég szült egy babát, így jelenleg 2 hónapos kismamaként a nehéznél is nehezebb mindent koordinálnia és tevékenyen részt vennie a folyamatokban.

Nagy Zsuzsa
Törő Vanda

Szinte mindegy mit, de tégy valamit értük!

Szinte bármiféle segítség jól jön a maffiának, hiszen volt már, hogy a főzéshez gázrezsót kértek a Facebook-oldalukon – „szinte minden egyes főzést külön meg kell szervezni, épp akkor ki ér rá szakácskodni, milyen eszközöket kapunk, és hasonlók” –, máskor ételhordó dobozokat kértek. Emellett a DBM nemcsak étellel segítette már a debreceni rászorulókat, előfordult, hogy valahol kiselejtezett Salgó polcokat vitt hajléktalanszállóra vagy más használati tárgyakat. Vagyis akár eszközfelajánlásokkal (kölcsönben vagy véglegesen), illetve az ételkészítéshez fontos alapélelmiszerekkel (a liszt kivételével szinte bármit szívesen fogadnak), esetleg konzervekkel is tud bárki segíteni.

Nos, mindez most veszélybe került, hiszen nem bírják, a jelenlegi humánerőforrásuk véges. Pedig egykor középiskolákba is jártak osztályfőnöki órákon szemléletformáló előadásokat tartani, s ennek eredményeként számos fiatal csatlakozott is hozzájuk. Ám ezek az ismertető látogatások is elmaradoztak mostanában, nem minden intézményben nyitottak erre…

Itt érhetők el

Aki szívén viseli, hogy egy lelkes, a nincsteleneket és a nélkülözőket segítő civil társaság tovább folytathassa munkáját, vegye fel a kapcsolatot a Debrecen Bike Maffiával a Facebook-oldalukra privát üzenetet írva, illetve levelet is küldhet nekik erre a címre: debrecenbikemaffia@gmail.com

Facebook

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.