Ezeken a közterületeken kötelező a maszkviselés Hajdú-Bihar megyében

Debrecen vezetője alig változtat, Hajdúböszörményé viszont keményen szigorít. Balmazújváros szabályozását nem lesz egyszerű megjegyezni. Három polgármester még nem döntött.
Koppányi Szabolcs

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Az október 11-én életbe lépett, éjszakai kijárási tilalmat is tartalmazó kormányrendelet arról is határozott, hogy a tízezer lakos fölötti települések polgármesterei döntenek arról, hogy a településük mely közterületein teszik kötelezővé a kültéri maszkviselést. Hajdú-Bihar megyében 9 ilyen város található, közülük Hajdúnánás, Hajdúsámson és Hajdúhadház vezetője még nem tette közzé a rendeletét, sem azt, hogy milyen tervei vannak ezzel kapcsolatban. Az alábbiakban bemutatjuk a maszkviselés új szabályait ott, ahol már kommunikálták döntéseiket a polgármesterek.

Debrecen: a játszótereken (nem számítva a korábbi rendeleteket)

Ahogy arról a Debreciner is hírt adott, Papp László (Fidesz), Debrecen a napokban koronavírussal fertőződött polgármestere meglepően enyhe helyi szabályozásról döntött: mindössze a játszótereken vezette be a maszkhasználatot (a piacokon és vásárokban eddig is kötelező volt) november 12-i hatállyal.

Hajdúböszörmény: mindenhol

A megye második legnagyobb, de Debrecentől jóval kevesebb lakossal rendelkező városa, Hajdúböszörmény vezetése ennél sokkal komolyabban veszi a járványhelyzetet: Kiss Attila (Fidesz) polgármester a városnak szinte a teljes belterületén kötelezővé tette a maszkviselést. Sporttevékenység során, valamint parkokban és zöldterületeken nem, de erre a kormányhatározat nem is adott lehetőséget.

Hajdúszoboszló: az intézmények udvarán és 100 méteres körzetükben

Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere november 11-én a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megkezdték a rendelet megalkotását, amelyet a település honlapján fognak közzétenni. A városvezető elárulta ugyanakkor, hogy milyen szabályozást terveznek. „Szabadtérben maszkviselést fogunk előírni a bölcsőde, óvodák, Szociális Szolgáltató Központ, Járóbeteg Ellátó Centrum, az Önkormányzati és a Járási Hivatal udvarán, valamint piac területén. Ugyancsak kötelező lesz a maszk viselése fenti intézmények, valamint az iskolák, üzletek, posta, bankok 100 méteres környezetében az utcán” – írta közösségi oldalán a polgármester.

Balmazújváros: számos területen

Ennél is komplexebb szabályozást alkotott Hegedüs Péter (független), Balmazújváros polgármestere. A város honlapján közzétett rendelet szerint nyitvatartási idejében a helyi piacon, valamint ugyanebben az időszakban a Vasút sor Böszörményi út és Vörösmarty út közötti szakaszán, továbbá a Zrínyi Miklós utca Vasút sor és Zrínyi Miklós utca 2. szám közötti szakaszán kell hordani a maszkot. Nyitvatartási időben a Penny Market és a Lidl parkolóiban, valamint a Veres Péter utca 5. szám alatti COOP mögötti parkolóban is csak maszkban lehet tartózkodni. Nyitvatartási időben kötelező még maszkot viselni a városháza mögötti parkolóban, a mentőállomás területén, valamint a Dózsa György utcán a posta, a gyógyszertár és az orvosi rendelők megközelítésére szolgáló gyalogutak, járdák és parkolók területén. Az előbbieken kívül Balmazújváros összes oktatási-nevelési intézményének bejárataitól számított 30 méteres körzetben 7 órától 8:30-ig és 15 órától 17 óráig kötelező a maszkviselés.

Berettyóújfalu: az intézmények 100 méteres körzetében

A koronavírus-fertőzésen nem rég átesett Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu polgármestere a város honlapján megtalálható rendelet értelmében a város piacán, valamint az oktatási-nevelési intézmények, az egészségügyi intézmények, továbbá a polgármesteri hivatal főbejáratától számított 100 méteres körzetben tette kötelezővé a maszkviselést.

Püspökladány: csak a piacon

Tóth Lajos (független), Püspökladány polgármestere a közösségi oldalán tette közzé, hogy november 11-én 12 órától (a bejegyzést egyébként 3 perccel ezután publikálta) a helyi piac területén kötelező a maszkviselés, máshol azonban csak „nyomatékosan ajánlott”.

debreciner.hu

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.