Maszkban Hajdúböszörmény: a többség betartja a megye legszigorúbb szabályozását

Az önkormányzat plakáton győzködi a helyieket az otthonmaradásra. A következő napokban nyílik meg a város új mintavételi pontja.
Polgár Tóth Tamás

A Debreciner is írt arról, hogy Hajdú-Bihar megyében a városvezetők közül egyedüliként Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere november 11-től a parkok és zöldterületek kivételével az egész városban kötelezővé tette a kültéri maszkviselést. November 15-én megnéztük, hogyan változtatta meg a közterületeket a szigorú szabályozás.

Polgár Tóth Tamás

Mindenekelőtt azt tapasztaltuk, hogy – legalábbis a város központjában – a lakosok döntő többsége betartja a szabályozást: a Kálvin tértől a Bocskai térig, majd onnan visszafelé sétálva 10-ből nagyjából 2-3 olyan böszörményivel találkoztunk, akin egyáltalán nem volt maszk, vagy volt, de szabálytalanul, az orrát nem eltakarva hordta. Azt ugyanakkor nem vettük észre, hogy a járványhelyzet különösebben eltántorított volna bárkit is attól, hogy kimenjen az utcára. Vasárnap délelőttönként egyébként sem hömpölyögnek embertömegek a Kossuth utcán, az ilyenkor megszokotthoz képest mi nem láttunk kisebb forgalmat.

Polgár Tóth Tamás

Otthonmaradásra szólítják fel a böszörményieket

Az önkormányzat plakátkommunikációja alapján egyébként olyan érzése volt az embernek, mintha még mindig a tavaszi első hullámban lennénk: a Győrfi Pál által a magyarok fejébe belevert „Maradjon otthon!” felszólítás vöröslött vészjóslóan a Kálvin téren, ahogy vélhetően a város más forgalmasabb pontjain is.

Polgár Tóth Tamás
Polgár Tóth Tamás

Nem lehet azt mondani, hogy a város vezetése ne venné komolyan a járványt, az önkormányzat pár nappal ezelőtti bejelentése alapján ugyanis várhatóan november 17-én kezdi meg működését egy koronavírus-tesztek elvégzését segítő mintavételi pont is a városban. A gyorsteszteket a mentőszolgálat tagjai végzik majd, Kiss Attila polgármester abban bízik, hogy a több tesztelés segíthet lelassítani a vírus terjedését.

debreciner.hu

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.