Heti koronavírus-körkép: a helyi kormányközeli média a sörfőzésről kérdezte Kósa Lajost, amint az szóba hozta a megyei adatokat

Debrecenben továbbra sem osztanak meg információkat a járványról, pedig a Fidesz több hajdú-bihari polgármestere is részletesen tájékoztatja településének polgárait. Balmazújvárosban azért kellett bezárni a bölcsődét, mert 17-ből 16-an kerültek karanténba. Hajdúhadház közben „Maszkot le!” címmel szervez jótékonysági online koncertet, Tiba István pedig most teljesítette 8 hónappal ezelőtti, a saját tűzoltóegyesületének tett ígéretét.
A 2020. december 15-én reggel nyilvánosságra hozott adatok
koronavirus.gov.hu

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Javában zajlik az új típusú koronavírus-járvány második hulláma, Hajdú-Bihar megyében pedig már hónapok óta napról napra nő a fertőzöttek száma. Miközben a legfrissebb hivatalos információkért folyamatosan kérdezzük a Nemzeti Népegészségügyi Központot, fontosnak tartjuk Hajdú-Bihar megye vezető intézményeinek és személyeinek a vírussal kapcsolatos online kommunikációját is rendszeresen áttekinteni. Éppen ezért minden héten összefoglaljuk olvasóink számára, hogy milyen információkat közöltek a járvánnyal kapcsolatban a megye városainak polgármesterei, a 6 – kormánypárti – egyéni országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, továbbá a koronavírusos betegeket kezelő Kenézy Gyula Egyetemi Kórház és a Klinikai Központ, valamint az ezeket működtető Debreceni Egyetem – már ha közölnek valamit egyáltalán.

Új kulturális műsort jelentett be Papp László

Újabb hét telt el úgy, hogy Debrecen vezetése sem Papp László (Fidesz) polgármester közösségi oldalán, sem az elvileg erre a célra létrehozott önkormányzati oldalon nem adott közzé semmilyen információt, amiből a helyi járványhelyzet súlyosságára lehetne következtetni. A polgármester Facebook-oldalán az egyetlen koronavírussal kapcsolatos tartalom az volt, hogy december 8-i bejegyzésében bejelentette: az önkormányzati média elindít egy DEkulT TV című műsort, amelyben koncerteket, színházi előadásokat és gyermekműsorokat fognak sugározni. Papp László a műsor elindítását azzal indokolta, hogy a járványhelyzet miatt a debreceniek nem tudnak személyesen részt venni a kulturális programokon.

Vannak, akik tájékoztatják a választóikat

Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere a Hajdúböszörményi Városi TV-nek december 11-én azt nyilatkozta, hogy a városban tovább csökkent az új fertőzöttek száma: egy orvosi körzetből ekkor még nem kaptak adatot, a többiből összesen 222 megbetegedésről tudott beszámolni, miközben az előző héten még 315, azt megelőzően pedig 350 fertőzöttet regisztráltak a városban. A polgármester tájékoztatása szerint a nyilatkozata idején 13 koronavírusos böszörményi személyt ápoltak kórházban. Kiss Attila arról is beszélt, hogy a városban korábban meghozott szigorú intézkedéseket továbbra is fenntartják. „Ne kapkodjuk el, nehogy az legyen, mint régen a focimeccsen, hogy a 92. percben, a hosszabbításban kaptunk egy gólt és kiestünk” – fogalmazott a polgármester.

Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere december 8-án tett közzé a közösségi oldalán egy tájékoztatást, amely szerint „120 fő körüli” az aktív fertőzöttek száma, ami az értelmezése szerint komoly javulást jelent az általa két héttel ezelőtt bejelentett 140 személyhez képest.

December 8-án egy facebookos élő bejelentkezésben számolt be Hegedüs Péter (független), Balmazújváros polgármestere arról, hogy a koronavírusjárvány miatt be kell zárnia a helyi bölcsődének, ugyanis már csak három nevelő tudott dolgozni, ráadásul az egyiküknél valószínűsítették, hogy később karanténra kötelezik. December 10-én az ATV egyébként már arról adott le riportot, hogy a 17 dolgozóból 16-an kerültek karanténba. Arról még december 7-én tájékoztatott Hegedüs Péter, hogy a Balmazújvárosi Általános Iskola 4 dolgozójának, valamint 2 diákjának pozitív tesztje miatt 3 osztály került karanténba.

Szólláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás polgármestere december 11-i videójában jelentette be, hogy koronavírusos betegsége után ismét munkába állt. „Egy pár hónapja még tömegével voltak azok, akik azt mondták, hogy az egész koronavírusjárvány egy vicc. Én most már ezen átesve nem javaslom senkinek sem, hogy viccnek fogja föl” – fogalmazott a polgármester. A beszámolója szerint a videó készítésének idejére 776 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Hajdúnánásban, akik közül 123 volt az aktív fertőzöttek száma, 11 személyt kórházban ápoltak, 15-en pedig elhunytak.

Bordán Szabolcs (Fidesz), Derecske polgármestere december 7-én a település honlapján közölte a város lakóival, hogy a helyi Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde „Százszorszép” és „Cimborák” csoportjainak lejárt az elrendelt karanténja, az intézmény többi csoportját azonban továbbra is járványügyi megfigyelés alatt tartják. Másnap a polgármester arról informálta a helyieket, hogy eddig összesen 114 fertőzöttről van tudomásuk, akik közül 46 az aktív esetek száma, egy idős covidos beteg pedig elhunyt.

MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.

Tóth József (DK), Polgár polgármestere december 10-én jelentette be a város Facebook-oldalán, hogy újabb 3 polgári lakos veszítette életét a járvány miatt, a korábbi tájékoztatások alapján az elhunytak száma így összesen 11-re emelkedett. A polgármester közlése szerint a fertőzöttek számáról továbbra sem rendelkeznek hivatalos adatokkal.

„Maszkot le!” címmel szervez jótékonysági koncertet Hajdúhadház

December 10-én töltötték fel Hajdúhadház honlapjára azt a bejegyzést, amelyben egy december 18-i online önkormányzati rendezvényt reklámoznak. A „Maszkot le!” című koncerten Szulák Andrea, Majsai Gábor és Csonka András énekelnek majd karácsonyi dalokat, a bevételt pedig az önkormányzat a Debreceni Egyetem frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozóinak támogatására ajánlja fel. A város honlapjának tájékoztatása szerint további információkat ezeken az elérhetőségeken lehet kérni: info@hajduvitez.hu; +36 30 817 0340.

hajduhadhaz.hu

A járványhelyzetről is diskuráltak a Debreceni Egyetem kutatói

A Debreceni Egyetem (DE) honlapja december 7-én és december 10-én két online videókonferenciáról számolt be az érdeklődőknek. A Magyar Klinikai Farmakológusok Kongresszusán az egyetem számos egészségügyi egysége vett részt. „A kiemelt téma a Covid-járvány hatása volt a klinikai vizsgálatokra, de természetesen foglalkoztak az erre alkalmazott gyógyszerek, vakcinák engedélyeztetésével is. Normál esetben egy vakcina kifejlesztése 5-10 évet vesz igénybe, most ezt több gyógyszergyártónak 10-12 hónap alatt sikerült megoldani” – idézi az egyetemi honlap Kovács Pétert, a szervezőbizottság elnökét. A DE Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának kerekasztal-beszélgetése pedig azt a kérdést járta körbe, hogy milyen módon jelenik meg a családbarát szemlélet a hazai egyetemeken a koronavírusjárvány idején.

unideb.hu

A debreceni járvány helyett a sörfőzésről kérdezték Kósa Lajost

Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselővel, az Operatív Törzs tagjával december 8-án interjút jelentetett meg a kormányközeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Haon, a megyei napilap internetes produkciója. A portál munkatársa nem kérdezte, Kósa pedig magától sem beszélt a debreceni járványhelyzetről: egyetlen számot sem árult el, amelyből bármi is kiderülhetne arról, hogy milyen állapotban vannak a megye települései, köztük Debrecen. Sőt, amikor a politikus elkezdett arról beszélni, hogy a „Hajdú-bihari adatokat nézve, nálunk kifejezetten jó a védekezés”, a témát a megyei napilap szerzője azzal zárta rövidre, hogy a házi sörfőzésről tett fel kérdést a korábbi polgármesternek. Mivel szerkesztett, írott interjúról van szó, természetesen azt nem lehet tudni, hogy a beszélgetésben eredetileg elhangoztak-e a helyi járványhelyzettel kapcsolatos adatok.

debreciner.hu
debreciner.hu

Az első grafikonon a Hajdú-Bihar megyében eddig regisztrált, a másodikon pedig az új fertőzöttek számának az elmúlt időszakban történt változását láthatjuk 7 napos mozgóátlagban. Ez a számítási mód a napi adatközlések időnként nehezen értelmezhető számai helyett megmutatja a helyi járványhelyzet trendjeit. A mozgóátlagról itt olvashatnak részletesebben.

Jó szellemet, jó szándékot kíván Tasó László a betegellátók dolgozóinak

Tasó László (Fidesz) december 7-én egy rövid videót tett közzé a Facebook-oldalán arról, hogy meglátogatta Létavértesen és Vámospércsen az ottani járóbetegellátók dolgozóit, akiknek karácsonyi ajándékokat is adott. A videóban Tasó nem említi a koronavírust, de minden bizonnyal a járványnak is köze volt a látogatásához. „Mindenképpen személyesen akartam köszönetet mondani minden dolgozónak, és biztatni őket arra, hogy tartsanak ki, legyenek ugyanilyen jó szellemű, jó szándékú emberek, és segítsenek nekünk, azoknak, akik bajba jutnak” – fogalmazott a politikus.

Tiba 8 hónappal az ígéretét követően megvette a levegőpalackokat

December 11-én egy érdekes videót tett közzé Facebook-oldalán Tiba István (Fidesz) országgyűlési képviselő. A felvételen az látható, hogy a politikus két levegőpalackot ad át a balmazújvárosi tűzoltóknak. Tiba közben arról beszél, hogy a járvány első hullámában a helyi utánpótlás focicsapaton kívül (amelynek Tiba István az elnöke) csak a „tűzoltók” mondtak le egy önkormányzati támogatásról azért, hogy segítsék a járvánnyal szembeni védekezést. Ezért Tiba hálából megvásárolta nekik a légzőkészülékeket, amelyekre eredetileg az önkormányzattól kaptak volna forrást. „Mivel ilyen nemes cselekedetet tettek, úgy döntöttem, hogy most én segítek nekik” – írja bejegyzésében Tiba. Ez alapján úgy tűnhet, mintha a képviselő csak mostanában jutott volna erre az elhatározásra.

Ha olvasóink közül valakinek mégis ismerősnek tűnik a történet, az nem véletlen. Még április 8-án, több mint 8 hónapja írtunk arról, hogy Tiba István szintén a Facebook-oldalán bejelentette: a Balmazújvárosi Hagyományőrző Tűzoltó Egyesület 400 ezer forint, légzőkészülékek beszerzésére kapott támogatást utal vissza az önkormányzatnak, mivel Tiba ezt az összeget kifizeti a számukra. Az országgyűlési képviselő a mostani videójával ellentétben akkor még nem mulasztotta el jelezni, hogy a nevezett egyesületnek ő az elnöke. Ezek szerint ugyan 8 hónapot kellett rá várni, de végül betartotta a saját egyesületének tett ígéretét Tiba, így a tűzoltók megkapták az életmentéshez szükséges felszerelésüket.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

debreciner.hu
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.