KARÁCSONYI MESE

Kengi-Bengi Panka és Hiúz segít egy angyalkának

Ennek a mesének története van. Valaha, amikor a lányom még csak hét-nyolcéves volt, sokat meséltem neki. A mese alapgondolatait aztán együtt fonogattuk, egészen addig, amíg saját elképzelése nem lett a témáról, és akkor már csak úgy mesélhettem, ahogy az az ő kicsi lelkében megfogant.

Sok kis mese keletkezett Kengi-Bengi Pankáról, a kis kék kengururól, és a barátjáról, a Hiúzról. Megjelent egy kis mesekönyv is néhány példányban saját használatra, tele az én helyesírási hibáimmal, amit most a huszonegy éves lányom javított egy régi dokumentumból. Fogadják tőlünk szeretettel.

Horváth Zsuzsanna:

Kengi-Bengi Panka és Hiúz segít egy angyalkának

Valahol messze-messze, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurtafarkú kismalac túr, nem messze a Százholdas pagonytól, volt egy Kerek Erdő, ahol Kengi-Bengi Panka, a kis kenguru élt.

Tél volt, nagyon hideg tél. Fújt a szél, hullott a hó, és a kisállatok mind elbújtak: ki-ki a fészkébe, odujába, ki pedig a föld alá menekült a zord időjárás elől.

Két kis bugyuta állatka volt, akik ilyenkor is az erdőt járták. Találjátok ki, kik voltak ők!

Igen-igen, Kengi-Bengi Panka és Hiúz, a nagy barátok járták az erdőt, és játszottak mindenféle rémtörténetet. Jártak Szibériában, ültek jégtörőhajón, felfedezték az Északi-sarkot az erdő szélén, jegesmedvékkel viaskodtak – igaz, a barnamedve barátjuk ezt nem vette jó néven, mert felkeltették őt téli álmából, és el kellett játszania, hogy ő egy harcias jegesmedve –, és sok más olyan dolgot csináltak, ami a hatalmas képzelőerejükről tanúskodott.

Egyik nap, közel karácsony éjjeléhez, igen-igen messzire mentek Pankáék házától. Panka ideges is volt, mert Breki már biztosan várta, nem is beszélve arról, hogy a szülei is aggódhattak, amikor a jeges szélben segélykiáltásokat hallottak.

– Hiúz, hallod, valaki segítségért kiáltott!

– Na, ja, meg megint álmodozni akarsz! Hát nekem nincs kedvem! Haza akarok menni, a talpam már majd le fagy. Ne nyiffogjál itt nekem úgy, mintha segítségért kiabálnál.

– De nem hallod, megint kiáltott valaki!

– Valami egér lehet, mert vékony a hangja. Nem akarok egeret enni!

– Azért menjünk közelebb! Légy szíves!

– Jó, menjünk, nézzük meg. Ha megfagyok, a te lelkeden szárad!

A két jóbarát egyre közelebb került egy magas fákkal teli hegy lábához.

– Segítség, segítség, beakadt a szárnyam, segítsen már valaki, meg fogok fagyni.

Ki lehet ez? Milyen erős lehet? Lehet, hogy csapda?

– Panka, menjünk haza, mert megesz minket valaki vagy valami! – nyögte ki a Hiúz.

– De hát valaki segítséget kér! – kiáltotta Panka.

– Ja, lehet, hogy egy farkas, és ha közelebb megyünk, az egész falka lecsap ránk! – dühöngött a Hiúz.

– Ilyen hangja nem lehet egy farkasnak – mondta Panka.

– De jó! De sok farkast láthattál már életedben! Hogy te milyen farkasszakértő vagy egyszerre – hüppögött a Hiúz, de közben ő is jól hallotta már a gyengülő kiáltozást.

– Oda kell mennünk! Segítenünk kell a bajba jutottnak! – kiáltotta Panka.

– Egy életem, egy halálom, veled tartok, de először engem egyenek meg a farkasok, mert én nem hagyom, hogy téged bántsanak, az biztos! Menjünk! – kiáltotta harciasan a kis hiúz, és most már ő ment elől, hogy a testével is védje barátját az idegen veszélytől.

Ahogy közelebb értek, újra hallották a segélykiáltást.

– Segítség, segítség, beakadt a szárnyam, segítsen már valaki, meg fogok fagyni!

A két kis állat a jeges hideg szélben felnézett a fára, és akkor meglátták az angyalkát.

– Hát mit keresel a fán, te angyalka? – kiáltotta oda Hiúz.

– Te ismersz engem?– kérdezte az angyalka.

– Álmaimban már sokszor megjelentél, amikor féltem egyedül a barlangban.

– Ez igaz, te emlékszel arra, amikor meglátogattalak. Az hittem, alszol – csodálkozott az angyalka.

– Egy hiúz sohasem alszik! – mondta büszkén a Hiúz.

– Mi történt veled, angyalka? – kérdezte Kengi-Bengi Panka.

– A karácsonyi ajándékok szétosztásán fáradoztam éppen, amikor egy nagy szélvihar lesodort az égből, és a szárnyam beleakadt ebbe nagy fába.

– Na, gyerünk Hiúz, segíts kiszabadítani az angyalka szárnyát! – mondta Panka.

– Gyerünk, gyerünk! Könnyű azt mondani, mi vagyok én, pávián-majom?! – dünnyögte a Hiúz.

Aztán nekiveselkedett, jól megkapaszkodott karmaival a fa ágain, és szép lassan felkúszott egészen az angyalkáig.

– Hm, hmm, de jó illatod van! Meg tudnálak harapni.

– De Hiúz, te nem eszel élő húst!

– Tudom, tudom! No, akkor most szépen a fogaim közé veszem a szárnyad, és egy kicsit meghúzom felfelé, oké?

– Jó! Jaj, jaj, ez nagyon fáj!

– Nem haraptalak meg! Miért kiabálsz? Majdnem leestem a fáról ijedtemben!

– Nem a harapás, hanem a húzás fáj, lehet, hogy eltörött a szárnyam – sírdogált az angyalka.

– Panka, ez nehezebb lesz, mint gondoltam. El kell rágnom néhány fagallyat – mondta a Hiúz, és nekilátott hegyes fogaival elrágni a faágakat.

Körülbelül tíz perc múlva – amikor Hiúz már úgy érezte, hogy a hideg fagallyaktól lefagyott a szája, a fogai pedig laposra koptak – reccsent néhány ág, és az angyalka szabad lett.

A Hiúz megengedte az angyalkának, hogy az ráfeküdjön a hátára, lehozta őt a földre, ahol Kengi-Bengi Panka már majd kiugrott a bőréből tehetetlenségében.

– Naa... Mondjad, mi bajod? – kérdezte a hős Hiúz az angyalkát.

Az angyalka kicsit még szipogott, megmozgatta a szárnyait, és így szólt:

– Nem tört el a szárnyam! Egy kicsit pihenek, és szerintem fel tudok szállni!

– Az jó! – morgott a Hiúz.

Kengi-Bengi Panka segített az angyalkának megmozgatni a szárnyait, masszírozta a vállát, a hátát, hogy egy kicsit felmelegedjen.

Végül az angyalka azt mondta:

– Köszönöm a segítséget, drága barátaim. Úgy érzem, jól vagyok. Tudjátok, ha úton vagyunk, nehezen tudunk egymással kapcsolatba lépni, és ez az időjárás olyan viharos volt, hogy nem tudtam volna mit tenni, megfagytam volna, ha nem jöttök. Kérjetek bármit, teljesítem!

– Nekem nem kell semmi! Örülök, hogy segíthettem. Örülök, hogy nem tört el a mancsom, és nem kopott el a fogam – morgott szokásához híven a Hiúz.

– Nekem sem kell semmi! Bár, ha meggondolom, kérhetném, hogy a karácsonyfánkra kerüljön fel egy szép csillag – mondta Panka.

– Azt nem kell kérned, mert apukád már megvette, csak ne mondd el, hogy tőlem már tudod! – mondta az angyalka.

Végül is a két kis állatka nem kért semmit, mert úgy érezték, hogy mindenük megvan, ami nekik kell. Boldogok voltak!

Az angyalka pedig megköszönte a segítséget, és azt mondta:

– Jó tett helyébe jót várjatok. Mindig figyelni fogok rátok, és ha segítség kell, ott leszek.

Ezek után meglengette a szárnyait, sóhajtott egy nagyot, és felszállt a levegőbe, majd néhány pillanat alatt eltűnt a sűrű hófelhők között.

A két jó barát még egy ideig nézte az eget, majd szótlanul sarkon fordultak, és elindultak hazafelé. Hiúz elkísérte Pankát haza.

– Nagyon bátor az én barátom! – mondta Panka Hiúznak, majd adott neki egy puszit. – Jó utat hazafelé, Hiúz!

És Hiúz elindult a hóesésben a barlangja felé.

Jó éjszakát, szép álmokat!

A Hiúz is minden gond nélkül hazaért, és hogy kivel álmodott? Találjátok ki!

Kérjük, olvassa el a többi karácsonyi mesénket is! Békét, szeretetet, egészséget kíván mindenkinek a Debreciner csapata!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.