ZACC

Hol fészkelnek a madarak

Csokrot tart a kezében, izzad a homloka. Idegesnek tűnik, ide-oda kapkodja a fejét. A vásárlók arcát vizslatja. Megragadja egy pocakos, kopaszodó férfi felöltőjét, és magához rántja őt. Rájön, tévedett.

Elengedi a férfit, aki szitkozódni kezd, fenyegetőzik. A hangzavar felkelti a figyelmet a piacon, aggódva veszi észre ezt az izzadt homlokú. Összehúzza magát, a mellkasa elé tartja a csokrot. Elfordul az egyre indulatosabb férfitől, és elindul.

Körbejárja a Vásárcsarnokot. A pocakos nem követi, már elhagyta a piac területét, az izzadt homlokú pedig visszaáll oda, ahol az előbb várakozott. Zsebkendőt vesz elő, törli a verejtéket. A szemben lévő standok mögött az öregasszonyok torkukszakadtából kiabálnak, hogy itt a frissen szedett ribizli, tessék csak a finom málnát. Mérik a gyümölcsöt, csomagolnak, elveszik a pénzt, visszaadnak. És őt bámulják.

Az izzadt homlokút feszélyezik a gyanakvó tekintetek. Arrébb megy a halas elé. Ismét megtörli a homlokát. Kémleli a vetőmag-, a zöldség- és a savanyúságárusok körül, a bőrdíszművesek és a turkálók kirakatai, valamint a hentesek és a pecsenyesütők ablakai előtt áramló tömeget. A pulóverek, széldzsekik, kardigánok színes, zajos forgatagában néha felismerni vél valakit. Olyankor összerándul, lelkesen előre lép, de aztán szem elől téveszti az ismerősnek látszó állcsúcsot, orrnyerget.

A délelőtti tülekedésben nekimennek a vásárlók, hiába próbál elhúzódni. A gombavizsgáló elé siet, onnan a Vásárcsarnok bejáratához, majd megint a halas előtt találja magát. Több mint fél órája várakozik. Lehajtja a fejét. Már nem ijedtnek, elveszettnek látszik. Arcához emeli a csokrot, éppen szagolná a rózsákat, amikor egy kopaszodó, köpcös alak megragadja a kezét. Mi ez a hülyeség már megint, vonja kérdőre az izzadt homlokút, aki mosolyog, és azt kérdezgeti, hogy hát eljöttél, mégis eljöttél?

Eljöttem, igen, de minek, feleli a kopaszodó, majd úgy folytatja, hogy erre megy el a pénzetek, ilyen hülyeségekre basszátok el, a számlákat meg majd befizeti valaki helyettetek, például én, ugye? Születésnapja van, apa, válaszolja az izzadt homlokú. Engem ez nem érdekel. De ő a feleségem, mondja a fia. Mennyi volt ez a csokor, hatezer? Hétezer kettő. Jézusom, hát te tiszta hülye vagy, fiam.

Hallgatnak. Az izzadt homlokú bárgyún mosolyog, az apja nem akar a fiára nézni. Úgy tesz, mintha az egyik mellettük lévő standra kitett juhsajt érdekelné. Utána felemeli a tekintetét a Vásárcsarnok üvegtetejére és csupasz fémgerendáira, amin madarak ülnek. Azokat figyeli, ahogy felrepülnek, visszaszállnak.

Te látsz fészket, kérdezi a fiától. Hogy mi? Azt kérdeztem, látsz-e fészket. Nem. Hol fészkelnek ezek a madarak? Az izzadt homlokú meglepetten feleli, hát, gondolom, valami takarosabb helyen, mondjuk a bejárat felett. Az apa azt mondja, lehet. Majd hozzáteszi, nem érdemlitek meg, de nesze, itt van, többet nem tudok adni, tedd el gyorsan, ott jön anyád. És már el is tűnik a tömegben.

A fiú álldogál még egy darabig. Törli a verejtéket, kifújja magát. A bejárat felé indul. Kit érdekel, hol fészkelnek a madarak, mormogja, és mintha véletlenül ejtené ki a kezéből, eldobja a zsebkendőt.

Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. Költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Kortárs Online irodalmi rovatvezetője. Első verseskötete Ez nem az a környék (2015), első prózakötete pedig Salgó blues (2018) címmel jelent meg.

Juhász Tibor tárcasorozata a Debrecineren itt olvasható: ZACC .

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.