A SZÓLÁS JOGÁN

Taplóság, Bayer a neved

Azért az eufemizmusnak is van határa: sajtóklub, hagyjuk már, esetleg firkászcsürhe.

Amikor az ősemberállat hazatérvén a mamutvadászatból ránézett az ősasszonyállatra, aki addigra kiseperte a barlangot és feltette a vizet forrni, majd vigyorogva méretes tenyerével jókorát suhintott annak tomporára, abban legalább volt némi tisztelet. Ezeknek minden szavából süt a bunkóság, a tiszteletlenség. Ilyenek, mondhatnánk: rosszabbak. Mert még büszkék is rá.

Adva van négy emberszabású (Bayer, Bencsik, Gajdics és Néző), akiknek egyessel kezdődik a személyi száma és tudnak állva pisilni. És szentül hiszik, hogy ettől ők már férfiak. Frászt! Csak hímek.
A stúdió a kényelmes fotelekkel teljességgel felesleges. Akárcsak az öltöny. Hiszen ahhoz a stílushoz, amit tolnak, bőven megtenné egy pult egy talponállóban. Nagyjából oda is való az a szint, amin képesek megnyilatkozni. Egy sarki kocsmába. Ahol szabad a földre köpni.

Mind a négyen iszonyat nagyra tartják önmagukat. Főszerkesztők. Közben pedig úgy viselkednek, mint az utcakölykök. Vagy az éretlen vagy épp ivarérésben lévő kamaszok. És arra büszkék, hogy milyen jóízűen képesek gyalázkodni, nőket szidni, body shame-elni, más nevét kiforgatni, hazaárulózni. Mert a hazaáruló már kötőszó náluk. És mintha versenyeznének egymással, ki tud nagyobbat mondani. Persze, esélytelenek Bayerrel szemben, ő ugyanis megélhetési mocskosszájú gyalázkodó. Egy verbális pöcegödör.

De azért próbálkozik mindegyik. Jól odamondanak a nőknek, tele pofával némbereznek, és látszik rajtuk, rettenetesen élvezik. Lehet, hogy már csak ez okoz nekik bizsergést?
Ugyanilyen hévvel szapulják az ellenzéket is. Csak azt felejtik el közben, hogy az ellenzék nem merül ki a pártokban, a lakosság jelentős része is ellenzéki. Nem baj, akkor őket is. Bayer amúgy is kifejtette, mit gondol rólunk, bár ezt az elhíresült mondatát tagadja. Kár, hogy tagadott már olyasmit is, amiről felvétel bizonyította, hogy elhangzott.

Ám valamiért a kettős mérce elég rendesen működik: amíg ők gyalázkodnak, addig jót röhögnek rajta, mert annyira viccesnek találják magukat és egymást (én inkább szánalmasan primitívnek gondolom őket), majd amikor az ellenoldal mond valamit, lehervad a vigyor, rándul az arcizom, átmennek primadonna üzemmódba, kikérik maguknak, felháborodnak, fenyegetőznek, személyiségi jogokat kiáltanak. Mert amúgy ki a fenék vagytok ti? Nektek mindent szabad? Talán nem ugyanabba a rendszertani kategóriába tartoztok, mint azok, akiket szartok-szapultok? Ugyanmár. Egy hangyafaszányival sem vagytok többek, különbek meg pláne nem. Na, jó, ordenáréságból dobogós hely, de ennyi. Erre ne legyetek annyira büszkék!

Mert vannak itt azért díjak is. Pesti Srácok-díj. Az azért nem semmi. (Debreciner-díj nincs még?) Jó, hát kell az elismerés, na. Igaz, kicsit belterjes, a Pulitzertől meg messzebb van, mint Makó Jeruzsálemtől, de legalább egymást kitüntetgetik. Persze a vezérhímnek van magasabb elismerése is. Azt mondják, mindenkinek megvan a maga keresztje. Nos, igen, neki a lovagkereszt. Nekünk meg ő a keresztünk. Igaz, hogy az a kitüntetés elég rejtélyes módon lett az övé, egy alapítványi némber csak úgy személyes rajongásból felterjesztette, persze az alapítvány nevében, úgy, hogy az alapítvány kuratóriumi elnöke nem is tudott róla. Amikor megtudta, tiltakozott, és mivel a kuratóriumi tagok inkább sunyultak, lemondott. Meg kábé nyolcvanvalahányan visszaadták az ugyanilyen kitüntetésüket, mert nem érezték vállalhatónak. Ja, és utána a némber is kapott egy kitüntetést. De ez persze mind rendjén van így.

Addig nincs is baj, amíg ők aláznak másokat, de micsoda dolog már, ahogy szegény köztársasági elnököt emlegetik. Egy akkora méltóságot! Mekkora? Komolyan. Számomra olyan, mint a karácsonyi és húsvéti díszeim: mindegyiket évente egyszer előveszem az alkalomra, aztán az ünnep múltával visszapakolom a dobozba. Újévi beszéd, hagyjuk már! Hol volt előtte egész évben? Egy világjárvány sújtotta évben. Hómofiszban tolta? Mert tudtommal ő nem fideszpolitikus. Szólnia kellett volna az emberekhez, megnyugtatni őket őszinte beszéddel! El nem tudom képzelni, hogy hasonló helyzetben Göncz Árpád eltűnt volna a szemünk elől. És azért hol van ez az aláírógép a nagy elődhöz képest. Fel is háborodtak rendesen a megmondóemberek azon, hogy az RTL nem kért a süket dumából.

Ment a duma az oltásról is. Hogy nem jó ennek az ellenzéknek semmi. Természetesen a számukra jóleső stílusban. Szerintem pedig valóban lett volna jó üzenete annak, ha a kormányfő és 133 bátor embere járul elsőként oltakozni. Akár a kínai vakcinával. (Nem, azt meghagyják az időseknek). Persze, itt most megy a nagyvonalúság, előzékenység. Amikor valami mást osztogatnak, hogy a csudába nem merül fel bennük ugyanez? Mármint, hogy mit szólnának hozzá az emberek, hogy ők maguknak szerzik meg, happolják el mindenki elől. Ja, olyankor nem számít. Olyankor ők az elsők.

És vezeti ezt az ócska haknit egy olyan „hiteles” valaki, aki az ötös számú tagkönyv büszke tulajdonosaként fordult már el attól a formációtól. Az indoklás annyira édes:
Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek. Most - gondolom - nincs ilyen érzése. A TEK hadsereg mégis csak más.

Bizonyára ebben is megváltozott az ízlése:
"Kenderesen veszett el végképp minden. A kormányzó sírjánál nyilvánult meg az új hatalmi elit azon szándéka, hogy az elmúlt negyven évet zárójelbe téve, Kádár diktatúráját Horthy embertelen és tisztára moshatatlan rendszerével »haladja meg«.” 1994 - Népszabadság - Horthy újratemetéséről

A párt sajtósából Népszabadság újságírója lett. Ami egy szocialista napilap volt. Onnan való távozását is kalandosabb sztorival indokolta, kár, hogy azt már megcáfolták. Az egykori kollégák pedig sokkal kellemetlenebb indokot mondanak a lelépésére.

Bebarangolt pár újságot, elvesztett pereket (mert azért azt az alja mocskos stílust, ami a védjegye, még közszereplőknek sem kell eltűrniük, bár önmagának jóval többet megenged, valami miatt azt gondolja, törvényen felül áll). Igaz, amikor keresztes lovag lett, ígéretet tett, hogy nem viselkedik így, de aztán magasról tojt rá, és ott folytatta, ahol abbahagyta. A szavahihetősége ezért alaposan megkérdőjelezhető, népiesen szólva, annyit ér a szava, mint egy köpés.

Ja, és a lényeg: nyilván OV sikerületlen mondókáját kellett feledtetni. Mert sokaknak nem tetszett, hogy asszonySÁGnak nevezte azt a tudóst, aki történetesen nő, és akinek a cipője sarkáig se ér fel (ahogy a négy pojáca sem). Ráadásul három képviselő, akik szintén nők, ezt komolyan szóvá is tette. Na, kaptak is a négy hímtől. Mert férfinak nem nevezném ezt a négy fekete gyalogot.
És a műsor alatt visszatérő motívumként sulykolták a nézőkbe, hogy hahaha, nem lehet a lányt lánynak, a nőt nőnek, az asszonyt asszonynak nevezni.

De, lehet. Csak hazudozni nem kéne. Mert nem asszonynak, hanem asszonyságnak nevezte Karikó Katalint a vezér.
Ha ezek a kitüntetett újságírók, hovatovább főszerkesztők, akiknek a szavak a munkaeszközeik, nem érzik a különbséget a kettő között, talán másik szakmát kéne választaniuk.

Kosztonyák Katalin írásai itt olvashatók: A SZÓLÁS JOGÁN.

KÖSZÖNJÜK a támogatását azoknak, akik segítették a munkánkat 2019-ben és 2020-ban! Számítunk rájuk és másokra is 2021-ben, hiszen együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert 2021-ben! Köszönjük!

Facebook

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.