fizetett politikai hirdetés fizetett politikai hirdetés
fizetett politikai hirdetés

VILÁGGÁ MENTEM

Gabi Írországig futott, mert úgy érezte, nincs a helyén

Idén tette át székhelyét Magyarországról a zöld szigetre Pócsi Gabriella, aki szociológusként végzett a Szegedi Egyetemen, dolgozott évekig a helyi kormányhivatalban. Ökölvívó-bíróként - és előtte versenyzőként - is tevékenykedett, de a legnagyobb szerelme talán a futás, már a maratont is teljesítette. Éppen ennek köszönheti országváltását, illetve egy új kapcsolatot.

Főként a turizmusból élő tipikus ír kisváros Killarney , ahol Gabi szerint a népek úgy különlegesek, hogy egyszersmind tök egyformák a hétköznapok során. A srácok egyenfrizkót hordanak, ám a lányok, ha hétvégén elengedik magukat, mint rabságból szabadult fecskék cserregnek mindenfelé, és lazábbak, mint amit itthon megszokott egy-egy bulizós éjszakán. A kontraszt megvan vallásosságukban is, hiszen az írek a terhesség-megszakítást ellenzik. Ugyanakkor például a melegeket - Gabi meglátása szerint - teljesen elfogadja ez a mélyen katolikus, viszont nem idegengyűlölő nemzet.

Régóta vágytam erre a helyre. Egy Dingle-ben zajlott futóversenyen vettem részt 2018-ban, s akkor eldöntöttem, hogy nekem ide vissza kell térnem. Akkor még nem sejtettem, hogy nemcsak a táj szépsége és a megkapó környezet lesz az ok, hanem egy férfi is, de végül így alakult. Kint élő barátok segítettek Dublinból elutazni Dingle-be, s a társaságban volt egy már 13 éve Írországban élő magyar srác, Kristóf, akivel nagyon megkedveltük egymást, miközben ide-oda vitt autóval és együtt töltöttünk pár napot.

Pócsi Gabriella

Élményekkel tele ért haza a verseny után, majd, mint mondja a Békés megyei születésű Gabi, bár lokálpatrióta érzelmű, de később mégis belevágott a kalandba. Akkor már két oka is volt az országváltásának, s nemcsak egy versenyre utazott oda - bár élete első maratonját is akkor futotta ír földön.

Évek óta állóvíz volt az életem, egyfajta újratervezésre volt szükségem. Szorongó voltam ugyanis, mivel úgy éreztem, hogy elmegy mellettem az élet. A napjaim munka, barátok, futás ritmusban zajlottak, a magánéletem pedig konvergált a nullához. Eleinte Budapest felé kacsintgattam, de vidéki lányként ódzkodtam tőle. Azt éreztem csak, hogy nem vagyok a helyemen, de az irányt nem láttam még. Aztán jött ez az írországi lehetőség, gondoltam, hogy 32 évesen még meg tudom lépni ezt, se kutyám, se macskám, miért ne.

Egyesek kétkedve fogadták a döntését, hiszen így is, úgy is elsülhetett volna a dolog. Volt, aki azt mondta rá, hogy már nem annyira fiatal (?), ne tegye, de Gabi éppen ezért is tette meg, mondván: nincs ideje arra, hogy a megfelelőbb helyzetre várjon.

Az a típus voltam, akinek nem sikerült a jelenben élnie, mindig a jövőben gondolkodtam. Az írországi út előtt végeztem sport- és személyiségfejlesztő coach-ként. Ennek és sok más eseménynek köszönhetően elég komoly önismereti folyamaton mentem keresztül. Az életem megtervezése és irányítása helyett meg kell tanulnom a mostban élni, sodródni. Bízni magamban és a megérzéseimben. A visszatérésem a smaragd szigetre is egy ilyen erős meggyőződésnek köszönhető. Egy hétfői napon érkeztem, s máris megmásztuk a Cardiac Hillt . Akkor már gyakorlott futó voltam, de ezt alig bírtam. Ám az a nyugalom, béke, ami itt fogadott, csodás és megfizethetetlen, illetve kiszakadni abból a rohanósabb, stresszesebb miliőből, amit otthon megszoktunk Magyarországon.

Hogy lettél szociológus?

Eredetileg pszichológiát akartam tanulni, de 17-18 évesen osztottam, szoroztam, és úgy láttam, nem lesz elég a pontom ehhez Szegeden. Bevettem magam a könyvtárba, és kutakodtam, hogy mi lenne akkor a nekem való, a pszichológiához mégis közelítő tudomány, amit kitanulhatnék. Ott Anthony Giddens könyvéből sokat merítettem, s döntöttem. A szociológia által egyébként sokkal toleránsabb és nyitottabb lettem.

Milyen az írországi az élet, s miért jó ott neked?

Nyilván más Dublinban, én most arról beszélhetek, ahol lakom. Rengeteg szállás van ebben a tizenvalahány ezres városban, Killarney-ben. Eredetileg egy kikötésem volt, hogy ne közvetlenül a vendéglátásban dolgozzak, mert a kézügyességem nem az igazi, de szobalányként - ismerősön keresztül jutottam a munkához - elboldogulok. Vannak klikkek a kint élő magyarok között, de többnyire segítik egymást. Ami nagy pozitívum, hogy sok szorongásomat elengedtem Írországban. Senki sem veszi el a kedvemet, sok támogatást kapok.

Hazajössz majd?

Alapvetően magyar vagyok és szeretnék hazatérni majd, de 2-3 évet tervezek egyelőre idekint. Igaz, itt nincs Túró Rudi, a szeretteim és a barátok is távol vannak, emellett adaptálódni kell az itteni környezethez, szokni ezt a speciális ír-angolt és életszemléletet.

Szociológusként teszed rendbe mások szobáit. Ám odahaza a sport több ágával is kacérkodtál...

Igen, elvégeztem a bokszbírói tanfolyamot is, mert tetszett. Az egyetemen kezdtem el bokszedzésekre járni, az egyik csoporttársam ötlete volt. Ki is próbáltam magam versenyszituációban pár meccs erejéig. A bíráskodás nagy élmény volt, de egy időre biztosan parkolópályára kerül.

Milyenek az írek?

Toleránsak alapjában véve, bár a bigott katolicizmus is jellemzi őket. Ám mégsem éreztem xenofóbnak őket, nem érzékeltetik velem, hogy idegen, vagy ahogy most népszerű mondani, hogy migráns vagyok náluk, holott amúgy igen. Sokszor egykedvűek, kényelmesek, és nagyon nyugodtan folyik az életük. Itt tapasztaltam meg igazán, hogy otthon, Magyarországon mennyivel szorongóbbak, feszültebbek az emberek. Tudom, mit beszélek, hiszen amikor 4 évig a kormányhivatalban dolgoztam, az állandó hajtás és feszkó ment, itt azonban nem. Jó értelemben véve lelassult az élet az íreknél, emellett pozitívum, hogy nem sokat törődnek mások dolgaival, hagynak élni.

Gabi nem akarja túlmisztifikálni az íreket, de a tapasztalatai egyelőre biztatóak. Ugyanakkor furcsaságokat is megemlített: például azt, hogy bár gyönyörű a szigetük zöld élővilága, hallott több olyan esetről is, amikor a vidéki gazdák a már nem használt tárgyaikat egyszerűen elássák a földbe.

Jól keresnek az írek?

Alapvetően igen. Itt nem számolgatják a pénzüket hó végén. Az íreknél, aki minimálbért keres, az is bőven elél belőle.

Mit tanítanál meg nekik, amiben mi magyarok viszont talán jobbak, ügyesebbek vagyunk?

Az írek, úgy vettem észre, néha elég logikátlanok. Ellenben mi magyarok tényleg leleményesek vagyunk velük szemben. Igaz, ez a saját nehézségeink miatt alakulhatott ki bennünk. Megtanultuk, hogy kiokoskodjuk a dolgokat. Ők nem igazán.

Az utcai zenészekről, kisebb-nagyobb koncertekről (minden nap van valamilyen muzsika ebben a kisvárosban) is beszélt Gabi, meg arról, hogy az igazi ír kocsmák mindig tele vannak, azokba beülni sajátságos hangulatot jelent. Náluk nem mondják alkoholistának azt, aki - nagyon sokan - a mindennapi munka után tradicionálisan betér egy pubba és legurít két sört, aztán megy haza. Persze sokat nyom a latban, hogy kommersz piával nem nagyon találkozott Gabi, mind minőségi termék.

És a kaja milyen?

Még van mit tapasztalnom, de érdekes, hogy miként az írek a saját fura angoljukat sem értik meg egymás szájából időnként, úgy az ételeik között is vannak olyan egyébként egyszerűbbek, amelyeket sokan közülük sem ismernek. Itt van például a guinness bread , ami bár hasonlít rá, nem az a tipikus gyümölcskenyér. A hozzáállásukat pedig mutatja, hogy megrökönyödtek, amikor látták, hogy nyersen eszem a szalonnát, s nem sütve. Alapvetően amúgy jó minőségű alapanyagokból főznek, a tejtermékeik pedig verhetetlenek. Az ír reggeli hasonló az angolhoz, igaz, nekem ez rettenetesen sok, nem eszem ennyit. Ami érdekes még, hogy annyi lengyel van itt, hogy külön lengyel bolt üzemel, ahol egyébként legalább mi is tudunk kelet-európai termékeket venni, ha azt kívánjuk meg. Így jut az asztalra téliszalámi is.

A lakhatás, gondolom, nem könnyű.

Itt hamarabb lesz munkád, mint fedél a fejed fölött, ez elég valószínű. Mi is rengeteget kutattunk, míg találtunk megfelelőt, megfizethetőt. Ráadásul itt nem az megy, hogy ha a több érdeklődő közül az egyik rábólint, akkor a tulaj vagy az ügynök már a kezébe is csap. Hanem szépen végignéznek minden potenciális bérlőt (vagy vevőt), és körültekintően a számukra legmegfelelőbb mellett döntenek. Ez pedig idő, ráadásul nem tudhatod, hogy rád esik a választás, vagy sem, tehát többszöri nekifutás után érhetsz révbe. Amúgy a munkával kapcsolatos ügyintézés is nehézkes olykor. A brexit hatása lehet, hogy megnehezítik kicsit a munkavállalást - lásd a pps (adószám) igénylést, amihez bár nem kötelező, de ajánlott, hogy a leendő munkaadód írásban igazolja, hogy foglalkoztatni kíván.

Azzal kezdted, hogy toleránsak az írek. Erre mondanál példát?

Az abortuszt abszolút elvetik, ez pedig nem éppen toleráns hozzáállás. Ugyanakkor a megszületett gyerekeket, később felnőtteket, ha mások, mint a hétköznapi emberek, messzemenően tolerálják. Például van olyan kávézó itt, ahol csak Down-szindrómások dolgoznak. Az írek elfogadják tehát, hogy ha valaki nem olyan, mint a többség. Más kérdés, hogy elég sok beteg gyerek születik, ami az abortusz elutasításának is betudható. Viszont tény, hogy ha már annak az anyának muszáj megszülnie egy akár már terhessége közben is megállapított várható mássággal világra jövő gyereket, azt utána befogadja az ír társadalom, s nem rekeszti ki, hanem segíti. Az biztos, hogy bár vannak érvek pro és kontra, érdemes szociológus szemmel is nézni Írországot s a benne élőket.

Gabi még mesélt arról is, hogy természetesen a futást sem hagyta abba, bár eleinte kevesebb ideje jutott rá. Na, meg az új klímával, a magyarországihoz képest futásra sokkal alkalmasabb, ám mégis, megszokandó hűvösebb idővel is barátkoznia kellett. Viszont csodálatos terep nyílik a nyargalásra, erdőből ki, sziklás partvonalon végig, hogy aztán ismét eltűnjön a zöldben.

Mint mondta, már egyre több helyet feltérképezett, és edzésadagja is újra 10 kilométer felett van alkalmanként - ám egy maratonistánál ez mondhatni: természetes.

VILÁGGÁ MENTEM című sorozatunkban olyanokat mutatunk be, akik hosszabb-rövidebb időre elhagyták Magyarországot, illetve olyanokat, akik külföldről érkezvén Magyarországon próbálnak szerencsét.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.