VÁROS-KÉP

Bruce Willisnek is díszdoktorit Debrecenben!

Gigantikus a csend az egyetemen.

Manapság, amikor egyetemek alakulnak át - bocsánat, így pontos: alakítják át azokat erővel - Magyarországon, s egy olyan területen szerez újabb és másabb befolyást a hatalom, amely bizony fontos számára stratégiai szempontból, könnyen elfelejtjük, hogy maga az egyetemi épület, itt, nálunk, Debrecenben is, szintén érdemelhet néhány szót, képet.

Galéria: Debreceni Egyetem – 2021. január (a képre rákattintva megnyílik a galéria)
Koppányi Szabolcs

Impozáns, sokunk számára már a környékét tekintve is rengeteg emlékkel szolgáló építményről van szó a Debreceni Egyetem központi épülete esetében. Jó érzés be- és körbejárni. Ahogyan mondani szokás, „hangulatba” kerülünk, ha a közelében tartózkodunk. Odabent meg végképp. Csak hát a padokhoz, a lépcsőkhöz, a termekhez hozzátartozik az ott sürgölődő diákság is. Így mostanában inkább csak gigantikus csendjét élvezheti, aki szán rá egy kis időt, hogy meglátogassa az Egyetem téren.

Koppányi Szabolcs

A Debreceni Egyetem főépülete, amelyet Korb Flóris tervezett, és lassan 100 éves lesz, jelenleg meglehetősen üres. Betévedve oda a portás ránk bólint, mormog valamit az orra alatt köszönésképpen, majd második emberként rögtön találkozunk Bruce Willisszel, ha a büfé irányába megyünk.

Odalent ugyanis más nem nagyon tartózkodik, csak a német származású amerikai akcióhős. Lehet, kitartásáért díszdoktori vagy díszpolgári címet kap az egyetemi szenátustól majd ő is, mint Mocsai Lajos vagy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin? Sem kávéjukat kavargató tanárok, sem jegyzeteiket rendezgető hallgatók. Egyedül a díszudvar feletti karzat egyik padján ül egy lány.

Koppányi Szabolcs

A könyvtárban láthatóan szorgoskodnak, de zárva van – pénteken kora délután jártunk ott. A folyosókon a higiéniai szakmunkatársak araszolnak vödreikkel, vegyszereikkel. Néhol elsétál a maga útján egy-egy ember. S ugyanez van a fenti részeken, meg az alagsorban is. Szinte minden zárva.

Egy hatalmas nagy egyetem, tele tudással, értékkel és emlékkel. Ami mostanában egyébként is kiürülni látszik. Nem csak pénteken délután és nem csak vírusjárvány idején.

Koppányi Szabolcs

KÖSZÖNJÜK a támogatását azoknak, akik segítették a munkánkat 2019-ben és 2020-ban! Számítunk rájuk és másokra is 2021-ben, hiszen együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert 2021-ben! Köszönjük!

Facebook

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.