Egy levélben két interjúkérésünket is elutasította a Debreceni Egyetem

Szilvássy Zoltán rektorral és Bács Zoltán kancellárral szerettünk volna beszélgetni. Azt javasolják, hogy használjuk inkább az egyetemi sajtóiroda beszámolóit és a két vezető korábbi nyilatkozatait. Már többször is előfordult, hogy elutasították, illetve figyelmen kívül hagyták a Debreciner hasonló megkereséseit, ahogy az is megtörtént több alkalommal, hogy készségesen válaszoltak a kérdéseinkre.
Bács Zoltán és Szilvássy Zoltán a sorsdöntő szenátusi ülésen
unideb.hu

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! 1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!

Ahogy arról a Debreciner is beszámolt, a kormány az első ezzel kapcsolatos híreket követően alig két hét alatt keresztülvitte privatizációs szándékait a Debreceni Egyetem (DE) szenátusán: az egyetem vezető testülete január 21-én ellenszavazat nélkül fogadta el az állami felsőoktatási intézmény alapítványi tulajdonba kerülésének kezdeményezését. Az idei magánosítási hullámban a debreceni volt az első ilyen egyetem, amelyet hamarosan a szegedi és a pécsi követett.

A témában számos cikket írtunk, egyetemi és közéleti szereplőket is megszólaltattunk. Sok kérdésünk lett volna az intézmény vezetőihez is, ezért a DE honlapján található regisztrációs űrlapon keresztül interjút kértünk Szilvássy Zoltán rektortól és Bács Zoltán kancellártól. Nemcsak magáról a modellváltásnak hívott folyamatról, hanem az eddigi rektori, illetve kancellári tevékenységükről is beszélgettünk volna velük.

A vasárnap elküldött kéréseinkre igen gyorsan, már hétfőn megkaptuk az egyetem sajtóirodájának válaszát. Ebben megköszönték a megkeresést, majd azt ajánlották, hogy a saját interjúk helyett inkább írjunk egy cikket az intézmény honlapján megtalálható szenátusi beszámolók és rektori, illetve kancellári nyilatkozatok alapján.

debreciner.hu

Nem először akadályoztak meg interjúkat

Korábban már többször is előfordult, hogy a Debreceni Egyetem által előírt protokollt követve eredménytelenül zárultak az interjúkéréseink. Erre példa, hogy előbb augusztus 30-án, később pedig október 28-án is megpróbáltunk kérdéseket feltenni Várkonyi István debreceni főinfektológusnak. Az első kísérletünkre az egyetem egyáltalán nem reagált, a második alkalommal pedig elkérték a konkrét kérdéseinket, majd miután ezeket megadtuk nekik, újfent nem válaszoltak. A DE semmit sem reagált arra sem, amikor megpróbáltunk interjút kérni a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyik dolgozójától a fogadott orvosok gyakorlatának megszüntetésével kapcsolatban.

Kapcsolódó írások:

- Alapítványi kézbe kerülhet a Debreceni Egyetem

- Alapítványosítás következik? - Új működési modell vizsgálatáról szól a Debreceni Egyetem közleménye

- Modellváltás? Heteken belül megszavazhatja a szenátus a Debreceni Egyetem privatizálását – Szegeden már tiltakoznak a hallgatók

- Politikai megszállás zajlik a magyar felsőoktatásban Fábián István szerint

- A mit modellváltásnak hívnak, az a „Fidesz-hálózat bebetonozása” – írja Pálinkás József a hvg.hu-n

- A DEHÖK elnöke szerint a Momentum miatt esett el egy 10 milliárd forintos kollégiumfelújítástól a Debreceni Egyetem

- Megszavazza a DEHÖK a Debreceni Egyetem modellváltásnak nevezett magánosítását

- Petíciót indítottak a Debreceni Egyetem autonómiájáért

- Törvényi garanciák kellenek az egyetemi autonómia és a szerzett munkavállalói jogok megmaradásához

- Órákon belül megszavazhatják a Debreceni Egyetem alapítványi tulajdonba kerülését

- Íme annak a szenátusnak a névsora, amelyik megszavazta a Debreceni Egyetem modellváltásnak nevezett kiszervezését

- „Erős a gyanú, hogy az átalakítás elsődleges célja nem az oktatás és tudományos színvonal emelése” – debreceni professzorok

- A Debreceni Egyetem professzorai kérnek egyeztetést – RTL Híradó

- 38 civil szervezet tiltakozik az antidemokratikus egyetemi folyamatok ellen

- Az első Orbán-kormány privatizációért felelős minisztere koordinálja a felsőoktatási „modellváltást”

- „A város és az egyetem is echte narancs, nincs mit szépíteni” – nem mindenkinek tetszik a modellváltás Debrecenben

- Petíciót indít és országgyűlési határozati javaslatot nyújt be az LMP az egyetemi autonómia védelméért

- „Mindez az értelmiség elleni totális háború újabb állomása” – Így látja az Oktatói Hálózat az egyetemek privatizálását

KÖSZÖNJÜK a támogatását azoknak, akik segítették a munkánkat 2019-ben és 2020-ban! Számítunk rájuk és másokra is 2021-ben, hiszen együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert 2021-ben! Köszönjük!

Facebook
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.