A kormány nem is akarta privatizálni a vidéki egyetemeket – fejtegette Pósán László fideszes képviselő

Elmondása szerint a jelenleg még állami tulajdonban lévő Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem és Pécsi Tudományegyetem annyira szeretett volna magánkézbe kerülni, hogy a kormány inkább nem állt ellen. Az átalakítás levezénylésével megbízott miniszteri biztos néhány nappal korábban éppen azt fejtegette, hogy a folyamatok Palkovics László innovációs miniszter koncepciói nyomán indultak el a kormánytól.

Február 11-én Pósán László (Fidesz) debreceni országgyűlési képviselő, a Debreceni Egyetem tanára volt a helyi önkormányzati tévé Közügy című beszélgetős műsorának a vendége, akit a parlament tavaszi ülésszakával kapcsolatban hívtak be a stúdióba. Az adás 19. percében Vida Gyula, az önkormányzati média főszerkesztője megkérdezte Pósánt az „egyetemi modellváltásnak” nevezett folyamatról, már a kérdésében is hangsúlyozva, hogy az intézmények önként dönthettek arról, hogy alapítványi tulajdonba kerüljenek-e.

A fideszes képviselő a válasza elején hosszasan fejtegette, hogy milyen előzményei voltak az átalakításoknak. A politikus elmondása szerint az első alapítványi egyetemi modellekkel (például a Budapesti Corvinus Egyetem vagy a Soproni Egyetem) az volt a kormány szándéka, hogy az egy-két tudományterületre specializálódott egyetemek szorosabban kapcsolódjanak a gazdasági élethez, és legyen nagyobb részvételük az innovációban. „A nagy egyetemek vonatkozásában, amelyek sokkarúak, nagyon sok tudományterületet oktatnak, ilyen szándéka a politikának soha nem volt” – jelentette ki Pósán.

A képviselő szerint a Debreceni Egyetem „úgy ítélte meg”, hogy sokkal több mozgástere lenne, ha kikerülne az államháztartási törvény hatálya alól. Pósán szerint az intézményen belül már régóta gondolkodnak azon, hogyan lehetne az egyetem ipari, vállalati kapcsolatrendszerét becsatornázni a kutatásba és oktatásba, az utóbbiak során keletkezett eredményeket pedig az iparban és vállalati szektorban hasznosítani. A Fidesz politikusa szerint szintén ezt mérlegelte az összes nagy vidéki egyetem: „ugyanezt gondolta végig Szeged is, és ugyanezt gondolta végig Pécs is” – fogalmazott.

Pósán ezután kifejtette, hogy szerinte kizárólag az egyetemek akarata volt az alapítványi átalakítás, amit a szenátusok aztán meg is szavaztak. „Erre mondta a kormány, hogy ha az egyetemek ilyet akarnak, ő nem fog ennek ellenállni, de kifejezetten kormányzati szándék ilyen átalakításra nem volt” – hangsúlyozta ismét a képviselő, majd hozzátette: eltökéltek abban, hogy komoly forrásmennyiséget juttassanak a felsőoktatásnak.

Stumpf István másképp magyarázta a helyzetet

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Debreceni Egyetem szenátusa január 21-én ellenszavazat nélkül fogadta el az intézmény alapítványi tulajdonba kerülésének igényét. Nem sokkal később ugyanígy tett a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem is, bár ebben a két intézményben nem zárt ülésen tárgyalta a modellváltási szándékot a szenátus, s voltak ellenszavazatok is. A döntések mögötti kormányzati szándékot az átalakítási folyamat vezetői eddig nem tagadták, Stumpf István például, akit Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt hetekben nevezett ki az átszervezésekért felelős kormánybiztossá, a Telexnek adott interjúban február 9-én arról beszélt, hogy már évek óta tarthatatlannak látják a magyar felsőoktatás versenyképességi helyzetét. „Palkovics miniszter úr folyamatosan jelezte is ezt a kormánynak, több koncepciót is bemutatott arra, hogyan alakítsák át a lemaradás elkerülése érdekében az egyetemi struktúrát. És most, hogy jelentős felsőoktatási finanszírozásról is döntött a kormány, nyilván az is sürgető, hogy ne egy olyan rendszerbe öntse ezt a pénzt bele, amelyből kifolyik eredmény nélkül, sőt még a benne lévőknek sem érzékelhetően” – fogalmazott a miniszteri biztos.

Az alapítványosítás mögötti kormányzati szándékot azért is nehéz lenne tagadni, mert a hvg.hu már lassan egy hónapja nyilvánosságra hozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium által az egyetemek számára készített, konkrét határidőkkel ellátott menetrendet tartalmazó prezentációt.

Kapcsolódó írások:

- Alapítványi kézbe kerülhet a Debreceni Egyetem

- Alapítványosítás következik? - Új működési modell vizsgálatáról szól a Debreceni Egyetem közleménye

- Modellváltás? Heteken belül megszavazhatja a szenátus a Debreceni Egyetem privatizálását – Szegeden már tiltakoznak a hallgatók

- Politikai megszállás zajlik a magyar felsőoktatásban Fábián István szerint

- A mit modellváltásnak hívnak, az a „Fidesz-hálózat bebetonozása” – írja Pálinkás József a hvg.hu-n

- A DEHÖK elnöke szerint a Momentum miatt esett el egy 10 milliárd forintos kollégiumfelújítástól a Debreceni Egyetem

- Megszavazza a DEHÖK a Debreceni Egyetem modellváltásnak nevezett magánosítását

- Petíciót indítottak a Debreceni Egyetem autonómiájáért

- Törvényi garanciák kellenek az egyetemi autonómia és a szerzett munkavállalói jogok megmaradásához

- Órákon belül megszavazhatják a Debreceni Egyetem alapítványi tulajdonba kerülését

- Íme annak a szenátusnak a névsora, amelyik megszavazta a Debreceni Egyetem modellváltásnak nevezett kiszervezését

- „Erős a gyanú, hogy az átalakítás elsődleges célja nem az oktatás és tudományos színvonal emelése” – debreceni professzorok

- A Debreceni Egyetem professzorai kérnek egyeztetést – RTL Híradó

- 38 civil szervezet tiltakozik az antidemokratikus egyetemi folyamatok ellen

- Az első Orbán-kormány privatizációért felelős minisztere koordinálja a felsőoktatási „modellváltást”

- „A város és az egyetem is echte narancs, nincs mit szépíteni” – nem mindenkinek tetszik a modellváltás Debrecenben

- Petíciót indít és országgyűlési határozati javaslatot nyújt be az LMP az egyetemi autonómia védelméért

- „Mindez az értelmiség elleni totális háború újabb állomása” – Így látja az Oktatói Hálózat az egyetemek privatizálását

- Egy levélben két interjúkérésünket is elutasította a Debreceni Egyetem

- A járvány és az öncenzúra akadályozza az ellenállást – A Debreceni Egyetemről is beszélgettek a Partizán műsorában

- Nyomokban ellenállást tartalmaz

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.